Csodálatos dolog a statisztika. Képes ugyanis ugyanabból az adathalmazból két szögesen ellentétes elvárásnak teljesen hihető végeredményt kihozni. És a kevésbé tájékozottak mindkét eredményt fenntartás nélkül el is hiszik.
Ezúttal a statisztikai hivatalnak a munkanélküliséggel kapcsolatos kimutatásáról van szó. A legutóbbi adatok szerint ugyanis Szerbiában 17,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, holott nemrég csaknem 30 százalékról beszéltünk. A foglalkoztatás ilyen ütemű növekedése egyenesen lenyűgöző lenne, ha igaz volna. A gond csupán abban van, hogy ebben a nyilvántartásban szerepelnek mindazok, akik akár havonta vagy hetente egy órát dolgoznak, amiért hivatalosan is fizetést kapnak.
Arról nem is szólva, hogy a hivatalos foglalkoztatási politika munkaviszonynak tekinti a nadrágszíj-parcellán gazdálkodókat is, hiszen ők jövedelmet valósítanak meg, s ezzel lényegében elősegítik a család megélhetési esélyeit. Arról azonban a statisztika mélyen hallgat, hogy mi van az említett „gazdálkodó” családtagjaival. Ők is „munkaviszonyban vannak? Vajon a munkanélküliek, vagy a foglalkoztatottak között keressük a viszonteladók, csencselők hadát?
A fentebb említett 17,6 százaléknak van még legalább egy vetülete, és ezt – bizonyos adatok ismeretében – nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nevezetesen azt, hogy Szerbiában jelenleg hozzávetőleg 1,7 millió embernek van munkája. Ugyanakkor a lakosság létszáma meghaladja a 7 milliót. Ebből (szintén) 1,7 millió a nyugdíjas és körülbelül 1,2 millió a gyerek, diák, egyetemista. Ha tehát a 7 millióból kivonjuk a 2,9 milliót, valamint az 1,7 millió munkaviszonyban levőt (4,6 millió), akkor nem a hivatalosan nyilvántartott 740 000, hanem ennek a háromszorosa, pontosabban 2,4 millió marad.
Azt is tudni kell, hogy a statisztika szerint azok a középiskolások és egyetemisták is foglalkoztatottnak számítanak, akik iskolai gyakorlatukat valamelyik állami vagy magáncégnél töltik, és munkájukért (némi) pénzt kapnak. Persze azt mindenki tudja, hogy legtöbb esetben tulajdonképpen zsebpénznek is alig megfelelő összegről van szó, de a statisztikában ez nem lényeges.
Ha reálisan igaz volna, amit a napokban a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat közölt, vagyis az idén valóban 6,88 százalékkal növekszik a foglalkoztatás, akkor Európa egyik legjobb eredményével dicsekedhetünk. Pedig erről szó nincs, hiszen a fent felsoroltakból könnyen kiderül, hogy milyen (politikai) szempontok alapján készülnek ezek a kimutatások. Arról nem is szólva, hogy senki sem foglalkozik azokkal az emberekkel, akiknek nincs munkájuk, s a nevük sem található meg a munkaközvetítő nyilvántartásában. Márpedig ők sokkal többen vannak, mint a dolgozók és a „hivatalos” munkanélküliek együttvéve. Egyszerűen „nincsenek”.
Ahogyan Hofi Géza, a neves humorista mondta:
– Látja? Nem látja? Na látja!
