Örömmel nyugtázhattuk a minap, hogy a legnagyobb közösségi oldal üzemeltetői zéró toleranciát hirdettek a szándékosan megtévesztő tartalmakat hirdető és terjesztő oldalak ellen, aminek köszönhetően azok a posztok, amelyeket a felhasználók kacsaként jelölnek meg, vagy törölnek, a jövőben kevesebb alkalommal jelennek majd meg a hírfolyamban, mivel az oldalon nem időrendben követik egymást a tartalmak, hanem a rendszer algoritmusa kezeli őket, így lehetőség nyílik arra, hogy az a felhasználó számára legmegfelelőbb tartalmakat gyűjtse össze és jelentesse meg a hírfolyamban.
Kár lenne tagadni, még akkor is, ha az ilyesmit általában csak pironkodva vagyunk hajlandóak bevallani, azt is leginkább csak szűk körben, valamennyiünkkel megtörtént már, hogy bedőltünk a hamis híreket terjesztő oldalaknak. Persze nem azokra gondolok, amelyeknek a célja a szórakoztatás, és ezért vicces hírek gyártásával próbálják meg vidámabbá tenni a mindennapjainkat, hanem azokra, amelyeknek a célja a rémhírek és álbotrányok terjesztése általi látogatottságnövelés. A rutinosabb felhasználók ilyenkor utánanéznek az adott hír valóságtartalmának, ami ma már viszonylag könnyen megtehető, majd – az átverés miatt némiképp bosszankodva – határozott mozdulattal törlik a posztot, a rutintalanabbak viszont komolyan veszik, majd újabbnál újabb megosztások révén terjeszteni kezdik azokat, ezáltal segítve a hazugságlavina továbbgördülését.
A hazugságok azonban nemcsak ilyen módon gyűrűznek be a mindennapjainkba, hanem egyéb módokon is megpróbálnak ránk telepedni. Egy amerikai kutatócsoport néhány évvel ezelőtti vizsgálata során a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy naponta átlagosan tíz és kétszáz közötti valótlan információ jut el hozzánk. Mindez persze nagyon sok kérdést felvet, hiszen a hazugságok túlnyomó többségét nehéz azonnal felismerni, az állandó kételkedés viszont súlyos bizalmatlansághoz vezet, aminek ugyancsak sokféle negatív következménye lehet mind önmagukra, mind környezetünkre nézve. A testbeszéd ugyan bizonyos esetekben sokat elárulhat a közlő fél szándékairól, feltéve, ha tudjuk dekódolni az ilyen típusú információkat, amire egyes kutatások szerint a lakosságnak mindössze fele képes, ráadásul a profi megtévesztők és a bizalmunkba mindenáron beférkőzni akarók általában biztosra mennek, és ilyen téren is igyekeznek tökéletesre fejleszteni magukat.
A szakemberek szerint általában már gyermekkorban kialakul a hazugságra való hajlam, ami eleinte a büntetés elkerülésére vagy a megfelelésre irányuló vágyból fakad, később viszont már egyéb motivációs tényezők is megjelennek a hátterében. Hazudunk önmagunknak és hazudunk másoknak is. Hazudunk, hogy jobb színben tüntessük fel magunkat, hogy előrébb léphessünk, hogy kitérjünk kimondott szavaink és megtett vagy meg nem tett cselekedeteink súlya és felelőssége alól, hogy megbántsunk vagy éppen ne bántsunk meg másokat, hogy hasznot húzzunk valamiből, vagy mások ne húzzanak hasznot belőlünk, és a sort még nagyon sokáig folytathatnánk, vagyis ahogyan egy korábban igen előkelő pozíciókat is betöltő politikus – igaz más kontextusban – megfogalmazta, hazudunk reggel, éjjel meg este is. Nyilvánvaló persze, hogy hazugság és hazugság között óriási különbségek vannak, de attól a tények még tények. Arra, hogy hogyan lehetne minderre megfelelő védekezési mechanizmust kialakítani, nem könnyű kézzelfogható választ adni, nemcsak nekünk, átlagembereknek, hanem a szakembereknek sem. Az egyik amerikai kutató azt vallja, az a legjobb módszer, ha azt az illetőt, akiről azt feltételezzük, hogy esetleg nem mond igazat, megkérjük arra, hogy visszafelé is mondja el a történetét, ez szerinte növeli ugyanis a kognitív terhelést, ezért jóval nagyobb kihívást jelent olyasvalakinek, aki megpróbál megtéveszteni bennünket, mint olyasvalakinek, aki igazat mond. Mindez elméleti síkon akár működhet is, a gyakorlatban azonban már kevésbé. Más kérdés viszont, hogy azokat, akiket esetleg hazugságon kapunk, milyen arányban buktatjuk le, milyen arányban akarjuk vagy merjük lebuktatni, illetve milyen arányban válunk a cinkosaikká, hiszen az utóbbira is jócskán van példa, olykor önmagunk, olykor a másik fél, olykor valaki vagy valami egészen más miatt. Ám mielőtt az utóbbi eset mellett döntenénk, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy minden hazugságnak addig van hatalma, amíg hiszünk benne.
Visszatérve a legnagyobb közösségi portál illetékeseinek bejelentésére, joggal merülhet fel sokunkban a kérdés, vajon mindezek tükrében mi lesz a sorsa a szórakoztatóan vicces tartalmakat előállító álhírportáloknak. Nos, az illetékesek ezzel kapcsolatban elmondták, a tesztelés során azt állapították meg, hogy a vicces vagy szatirikus tartalmakat a felhasználók általában nem jelentik, ahogyan azokat sem, amelyek esetében megjelölik, hogy csupán viccről van szó, éppen ezért az ilyen oldalakat ez a fejlesztés nem érinti majd. Azok az oldalak viszont, amelyek csupán különféle lájkgyűjtögető módszerekkel próbálnak maguknak látogatókat toborozni, rövidesen jelentős látogatottságcsökkenésre számíthatnak, és ez vélhetően sok esetben a megszűnésüket eredményezi majd, ami – valljuk be – nem olyan nagy veszteség, hiszen ahogyan a hazugságoknak addig van hatalma, amíg hiszünk bennük, úgy ezeknek az oldalaknak is addig van hatalmuk, amíg hiszünk nekik.
