Az idősebb korosztály tagjainak jelentős része minden bizonnyal emlékszik a szocializmus ama időszakára, amikor még egy tyúkól építésére fordított pénz eredetét is igazolni kellett. Községenként bizottságok alakultak, amelyek elemezték a felszólítottak által benyújtott bizonyítékokat, s ha azok nem voltak eléggé meggyőzőek, bíróság útján egyszerűen az állam elvette a „jogtalanul” szerzett vagyon egy részét vagy egészét.
Az utóbbi két-három évtized történéseit figyelve az ember csak felsóhajt: „Hol vannak a régi szép idők!” Mert az említett három évtized alatt Szerbiában (is) egyre-másra jelentek meg az újgazdagok, akik – történelmi léptékkel mérve – pillanatok alatt óriási vagyonra tettek szert, s az ország vezetése a füle botját sem mozdította annak érdekében, hogy számon kérje mindennek az eredetét. Pedig a mai napig létezik a vagyon eredetére vonatkozó törvény, de az olyan, mint a rágógumi. Úgy lehet nyújtani, ahogyan az érdekelteknek éppen megfelel.
Éppen ezért nem tekinthető véletlennek, hogy a napokban többen felkapták a fejüket, amikor az egyik fotelból a másikba vándorló (festett) szőke miniszter asszony felvetette a vagyonkivizsgálás ötletét. Pontosabban az erre vonatkozó törvény olyan értelmű módosítását, hogy a nábobok (is) igazolják, miből szerezték vagyonuk első millióját. A jogállamoknak is nevezhető fejlett társadalmakban kelt nagyon régen szárnyra a dúsgazdagok mondása: „Az, hogy honnan az első millióm, ne kérdezd! A többivel el tudok számolni.”
Aligha kétséges, hogy egy ilyen törvénymódosításra már régóta szükség volna. Hogy mégis miért nem került rá sor, elég nehéz lenne megmagyarázni, hiszen az „öntsünk tiszta vizet a pohárba” elv gyakorlatba való átültetése mindazoknak megfelel, akik eddig is törvénykövető módon üzleteltek. A jelek szerint azonban ők vannak kisebbségben, ami akár azt is jelentheti, hogy az újsütetű és meglehetősen gyanús, de legalábbis átláthatatlan módon meggazdagodottak erélyes ellenállását fogja kiváltani.
És erre már van is egy példa. Egy sajtótájékoztató keretében az újságírók Miroslav Miškovićnak kérdéseket tettek fel a szóban forgó témával kapcsolatban, erre ő meglehetősen idegesen azt válaszolta, hogy most másról van szó.
Rajta kívül még jócskán vannak Szerbiában olyan nagy hírű pénzemberek, akikben felmegy a pumpa, ha arról beszélnek nekik, hogy egyszer számot kell adniuk nemcsak az első eurómilliójukról, hanem akár az eurócentjükről is.
Azt azonban máris borítékolni lehet, hogy a fentebb elmondottaknak a törvénymódosításra vonatkozó része csak elmélkedés, hiszen – ismerve a körülményeket, valamint a politikum és az újgazdagok látható és láthatatlan összefonódását – aligha van gyakorlati jelentősége. Korábban ugyanis már kiszivárgott, éppen Mišković által, hogy az óvatos nábobok nemcsak a mindenkori hatalmi, de az ellenzéki pártokat sem utasították vissza, ha azok pénzt kunyeráltak.
Más szóval, a politikai tömörülések „idejében” eladták magukat, tehát ne akarjuk most elhinni, hogy ugyanezek ellenük fordul(hat)nak!
A szőke miniszter asszony pedig tovább gyárthatja a népnek tetsző, alapjában véve jó ötleteit.
