Alig néhány héttel ezelőtt a miniszterelnök többször is azt nyilatkozta, hogy a polgárok már az év végén érezni fogják életszínvonaluk javulását. Addig azonban mindannyiunknak össze kell szorítanunk a fogunkat, és „a nemzet érdekében” kénytelenek leszünk nagyon takarékoskodni.
Nos, akik az elmúlt néhány évben visszagondoltak Milošević egykori tájékoztatási minisztere ígéreteinek megvalósulására, kénytelenek voltak megállapítani, hogy minden szava populista demagógia. Vagyis minden alkalommal azt mondta s napjainkban is mondja, amit a nép hallani akar. Az már aligha valószínű, hogy az egyre rosszabb helyzetben levő emberek életszínvonaluk további csökkenésére, az ország gyorsuló ütemű eladósodására, a korrupció látványos terjedésére és a felsoroltakhoz hasonló „sikerekre” vonatkozó megnyilvánulásokra kíváncsiak. Ők azt szeretnék hallani, hogy belátható időn belül – ha lehet – egy picit jobban fognak élni.
A kormány és a rezsimhű sajtó optimizmusa azonban főleg az idősebb korosztályokra hat. A fiatalok régebben egymás között, ma már hangosan (és keserűen) nevetnek, amikor az illetékesek rózsaszínű jövőt festenek elénk. Ennek megfelelően nem is azon törik a fejüket, hogy itthon mihez kezdjenek, hanem egyre többen fogják a vándorbotot, és –kalap, kabát – ott igyekeznek normális életet teremteni maguknak, ahol a tudás és a szorgalom, nem pedig a párttagsági könyv színe határozza meg életük minőségét.
Ők elmennek, mi pedig életünk alkonyán amolyan „minden mindegy” alapon engedjük sodortatni magunkat az árral.
A nagy ígéretekben legnagyobb részünk már régen nem hisz. Abban pedig pláne nem, hogy a következő karácsonyig jó irányba fognak változni a dolgok.
Ezt támasztotta alá a napokban a pénzügyi tanács elnöke is. A tekintélyes közgazdász már korábban is óva intette a kormányt, hogy fedezet nélküli pozitív jóslatokba bocsátkozzon. Úriember lévén azt ugyan nem mondta ki, hogy az államvezetés optimizmusa felér egy népámító hazugsággal, de a sorok között nemegyszer egyértelmű volt az utalása.
Néhány nappal ezelőtt ugyanis újságírók előtt kijelentette: túlságosan is derűlátó a kormány, amikor azt hangoztatja, hogy az államadósság növekedése két éven belül megállítható. Szerinte ugyanis még három esztendő múlva is kénytelenek leszünk spórolni, hiszen aligha valószínű, hogy a gazdasági fejlődésünk akkora lendületet vesz, amellyel megállítható a hanyatlás ezen a téren.
A köznyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy az elkövetkező három-négy évben tovább kell húznunk a derekunkon már így is egyre szorosabbá váló övet.
Félő, hogy akkorra már nadrágszíj sem marad.
