Újév óta az illetékesektől többször is hallottuk, hogy a villanyáram a fűtési idény végéig nem fog megdrágulni. Ez a hír elsősorban azokat a polgárokat érdekli, akik hőtároló kályhával melegítik a házukat, lakásukat. Később a „kedvezményt” kiterjesztették az egész esztendőre. Tehát mindenki megnyugodhatott.
A napokban azonban a szerbiai villanygazdaság egyik igazgatója „elszólta” magát, s minden félremagyarázást elkerülendő, kijelentette, hogy a jelenlegi elszámolási rendszer elavult, a polgároknak küldendő számlák tartalma pedig csak nehezen bogozható ki. Ebből eredően változtatni kell a teljes elszámolás rendszerén.
Az illető szakember azt is kijelentette, hogy az elképzelések szerint megszüntetnék a zöld, a kék és a piros árzónát, s átlagár alapján fizettetnék meg az elfogyasztott elektromos energiát.
Emlékeztetőül említjük, hogy jelenleg (az úgynevezett drága áram esetében) a zöld zónába tartozó mennyiségért kilowattonként 5,41, a kékben 8,11, a piros zónában pedig 16,23 dinárt kell fizetni egy kilowatt áramért. Az elképzelés szerint ennek megszüntetésével mindenkinek 9,91 dináros egységáron számláznának, tekintet nélkül arra, hogy havonta 70, vagy 5000 kilowattot fogyasztott el. Ennek állítólag az lenne a célja, hogy takarékosabb energiafogyasztásra serkentsék a lakosságot.
Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy az ember egykönnyen megállapítsa: ezzel a megoldással azok járnának jól, akik megengedhetik maguknak a hatalmas fogyasztást, hiszen az eddigi számlájukon feltüntetett összegnek nagyjából a felét kellene fizetniük, az évek óta spórolóknak pedig a „megszokott” 3000 dinár helyett akár 5000 dinárjukba is kerülhet a havi 400 kilowattos fogyasztás. Tehát alaposan kilóg a lóláb!
A másik (várható) teher az áramfogyasztást is érintő 15 százalékos jövedéki adó, amelynek bevezetését és alkalmazását a Nemzetközi Valutaalap a jóváhagyott biztonsági hitel fejében követeli.
Amikor az utóbbi áremelési kényszer nyilvánosságra került, a kormány igyekezett az IMF-re hárítani a felelősséget, majd szégyenlősen megjegyezte, hogy a fejlett országokban ez az adónem természetesen velejárója a rezsiköltségeknek. Tehát mi sem maradhatunk le a nyugati államoktól („Ingyom-bingyom rókaprém, más is k….va, nem csak én”).
S amikor már kezdtünk beletörődni, hogy az energia ára záros határidő (fűtési idény) után emelkedni fog, ismét lendületet vett egyik-másik minisztérium, sőt maga a villanygazdaság tagadási láza.
Ma már borítékolni lehet, hogy ez a szóbeli huzavona hamarosan ismét erőt vesz magán és az illetékesek tovább fogják adagolni az amúgy elkerülhetetlen drágítást. Apránként, mint a lassan ható kanalas mérget. És mire elérkezik az áremelés határideje, az emberek csak rezignáltan fognak rá legyinteni.
Az áldozathoz való efféle hozzáállást a horgászok beetetésnek nevezik.
