Tizennégy évvel ezelőttől a közelmúltig szinte nem múlhatott el országos szintű pénzügyi vagy/és gazdasági témákat feszegető tévéműsor, hogy a képernyőről hiányzott volna Mlađan Dinkić ilyen-olyan miniszteri minőségben, s ne rukkolt volna elő „korszakalkotó”, de megfellebbezhetetlen ötletekkel. Egyik hatalmas elképzelése az volt, hogy a Szerbiában beruházni szándékozó külföldieknek a költségvetésből vissza nem térítendő, kiadós pénzügyi támogatást kell nyújtani. Szerinte ezzel Belgrád azt bizonyítaná, hogy a nyugati tőkéseknek érdemes a pénzüket a Balkán e térségében befektetni. Vagyis amolyan mézesmadzag lenne az érdeklődők számára. Az akkori hatalom „ráharapott” az ötletre, s azóta a költségvetésből igen jelentős eszközök vándorolnak át külföldi zsebekben.
A kérdés csupán az, hogy milyen eredménnyel.
Nos, ezen a téren – úgymond – megoszlanak a vélemények. Illetve, azok a szakemberek, akik mélyebben is ismerik az ország pénzügyi kapacitásait, váltig hangoztatják, hogy nem kevés esetben pénzkidobásról van szó. A 2013-as adatok is – sajnos – őket igazolják.
Tavalyelőtt ugyanis a kormány nem kevesebb mint 81 milliárd dinárt adott különféle vállalkozásoknak a gazdaság élénkítését támogatandó.
Mindez akár elfogadható is lenne, ha a hatalmas összeg kiáramoltatása eredménnyel járt volna. Amint azonban a 2013-as mérlegekből kiderült, a százmilliónál magasabb összeggel támogatott cégek közül négy hatalmas veszteséggel zárta az esztendőt.
Az amerikai tulajdonban levő Cooper Tyre Rubber 2011-ben megvásárolta a kruševaci Trayal gyárat, 117 millió dinár támogatást kapott, viszont a tavalyelőtti esztendő végén kereken 800 millió dinár veszteséget mutatott ki.
A francia Schneider Electricnek a 102 millió dináros állami segély ellenére 382 millió dinár volt a mérleghiánya. A szlovén tulajdonú Aha Mura 375 millióért tartotta a markát, de mínusz 256 millió volt a 2013-as egyenlege. A Draxlmair minden szempontból szerényebb volt. Ez a külföldi vállalkozás 154 milliótól „szabadította meg” a szerbiai adófizetőket, s ennyi pénzből „csupán” 2,8 millió dinár veszteséget tudott felhalmozni.
Azt, hogy (valóban) milyen eredménnyel zárta a szóban forgó esztendőt a FIAT automobili Serbia, csak az igencsak bennfentesek szűk köre tudná megmondani. Tény azonban, hogy 5,1 milliárd dinár szubvenciót emésztett fel.
A fentiekkel kapcsolatban a legnagyobb példányszámban megjelenő fővárosi napilap kíváncsi volt az eredeti ötletgazda, vagyis Mlađan Dinkić véleményére, aki továbbra is azt hangoztatja, hogy csak az ő módszerével lehet a külföldi beruházókat térségünkbe csalogatni. Az exminiszter ezzel tulajdonképpen két dolgot is elárult. Az egyik, hogy a nyugati tőkét nem igazán érdeklik a szerbiai lehetőségek, a másik pedig, hogy akik idejönnek, nem sok tőkével rendelkez(het)nek. Ennek ugyanis az a magyarázata, hogy a támogatás első évében nem lehet jelentősebb eredményt elvárni, hiszen hosszú hónapok múlnak el az új létesítmények megépítésével és a korszerű gépek beszerzésével, bizonyítja a „tőkeerős” külföldi beruházó üres zsebe. Ha ez így van, felmerül a kérdés: akik jönnek, nem igazán hajlandóak a saját pénzüket kockáztatni? A szerbiai adófizetőkét azonban igen?
A hatalmas összegű támogatások ellenére is nem kevés külföldi beruházó soványka eredményt mutatott fel. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 748 millió dinárt a kormány tulajdonképpen elherdált, vagyis az egész „akció” olybá tűnik, mintha a minisztériumok kilapátolták volna a pénzt az ablakon.
