Szerbia történelmének leghosszabb pedagógussztrájkja zajlik. Most már, öt hónap után nagyon elmérgesedett a viszony a minisztérium és a sztrájkoló oktatásügyi dolgozók között, és úgy tűnik, egyetlen kérdésben értenek egyet: abban, hogy az 1800 általános és középiskola közül a minisztérium és a szakszervezetek szerint is jelenleg mintegy 350 oktatási intézményben tiltakoznak 30 perces órák tartásával a tanítók, tanárok. A sztrájkban álló szakszervezetek, habár tegnap még hiába várták a meghívót a minisztériumtól, mégis remélik, ma sor kerül a tárgyalások folytatására, és végre sikerül megállapodni, mert ez a sztrájk senkinek sem jó, legkevésbé a diákoknak.
November közepén döntött úgy a négy nagy pedagógus-szakszervezet, amely tagságát a mintegy 100 ezres pedagógustársadalom 85 százaléka alkotja, hogy nem nyugszanak bele a közszférát sújtó 10 százalékos bércsökkentésbe, hisz az oktatásügy az egyetlen, ahol 2008 óta nem történt komolyabb fizetésemelés, az átlagbér 38 ezer dinár, holott ez a szféra dicsekedhet a legtöbb egyetemi végzettségű alkalmazottal. A fizetési osztályok bevezetését is követelték. Két pedagógus-szakszervezet már februárban aláírta az ágazati kollektív szerződést, a sztrájk befejezéséről szóló megállapodást az oktatási minisztériummal, két szakszervezet azonban elutasította ezt, és azóta is folytatják a rövidített órák tartását. Miután a másik két szakszervezet befejezte a sztrájkot, a minisztérium a továbbra is 30 perces órákkal tiltakozók fizetéséből elkezdte levonni a különbözetet, mégpedig a törvényre hivatkozva, amely kimondja, hogy kevesebb munkáért kevesebb bér jár. A pedagógus-sztrájkok 25 éves történetében ilyen még sohasem fordult elő, igaz, minden alkalommal fenyegetőztek ezzel, de még egyetlen miniszter sem folyamodott ehhez a drasztikus eszközhöz. A miniszter azzal érvelt, hogy ha a tanítók, tanárok bepótolják az elmulasztott órákat – ezek a meg nem tartott 15 percek már 126 órát tesznek ki –, akkor megkapják a különbözetet. Ám a minap a miniszter is elismerte, komoly akadályokba ütközik az elmulasztottak pótlása, mert a diákoknak szombatonként 9 tanórát kellene végigülniük, ami képtelenség. Aki az elmúlt két és fél évtizedben figyelemmel kísérte a pedagógus-sztrájkokat, vagy ismeri a fiatalok tűréshatárát, az tudja, hogy ebben az esetben tényleg diáksztrájk lenne, amely csírájában Užicen a közelmúltban már jelentkezett is.
Folyik az egymásra mutogatás, a szakszervezet a minisztert hibáztatja, a nyomásgyakorlás, fenyegetések miatt, azért mert nem áll ki az oktatásügyi dolgozók érdekeiért, mint fogalmaznak, a miniszter hozzáállásával a szakadék szélére sodorja az oktatásügyet, a miniszter pedig a szakszervezeti vezetőket tartja felelősnek. A sztrájkban álló szakszervezetek felháborodottan szögezik le, hogy 5 hónap után sem teljesültek a követeléseik, az említett fizetéscsökkentésen kívül még semmit sem kaptak a minisztertől. Srđan Verbić pedig nem ígérheti meg, hogy az oktatásügy kivételt képez a 10 százalékos fizetéscsökkentés alól, egy minapi nyilatkozata szerint azt sem tartja valószínűnek, hogy tizenharmadik fizetést kapnak a tanárok, csak annyit helyezett kilátásba, hogy az év második felében kapnak pénzügyi segélyt az oktatásügyi dolgozók – de, hogy milyen összegben, ez esetleg megközelíti-e az egyhavi átlagbért, hány részletben fizetik ki, arról nem volt szó –, valamint azt jelentette be, hogy végéhez közeledik a fizetési osztályokról szóló rendelet előkészítése. Már annyira elmérgesedtek a viszonyok a szakszervezetek és a minisztérium között, hogy a békítő ügynökség képviselőjének jelenlétében tárgyalnak. A miniszter azt a „házi feladatot” kapta legutóbb, hogy a lehetőségekről a többi illetékes minisztériummal tárgyaljon, reméljük, a minisztériumok élén állók átérzik a helyzet súlyát, a diákok érdekeit tartják szem előtt, nem engedik meg, hogy a tanév végéig folytatódjék a sztrájk. A sztrájkban álló szakszervezetek eltökéltek, ha a miniszter nem hajlandó velük is aláírni az ágazati kollektív szerződést, és a miniszter ismét csökkenti a sztrájkolók fizetését, radikalizálódhat a sztrájk. Tehát, a minisztériumnak kellene kompromisszumkészséget mutatnia, elfogadható megoldással előrukkolnia, engedményeket tenni, épp a tanulók érdekében. A sztrájkban állók eléggé elszántak, a szakszervezeti vezetők nemigen fognak engedni a 48-ból, mert tisztában vannak azzal, ha most kudarcot vallanak, elvesztik a hitelüket a tagság előtt, és ez a szakszervezeti harc csúfos veresége lenne.
A miniszter az egyik médium tudósítása szerint a minap úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet azokkal, akik azt mondják, most a sztrájk befejezése a legfontosabb, mert ő úgy gondolja, hogy a tartós rendszerbeli megoldás megtalálása az, amely prioritást képez. Persze, fontos az is, hogy megszűnjön a sztrájk – fogalmazott a miniszter –, de lényegesebb az egységes álláspont, hogy megoldódjon a probléma. Mint hozzátette, a fizetési osztályok kidolgozása ilyen tartós, rendszerbeli megoldást jelent, és ezeket be kell vezetni. Értjük a miniszter érvelését, azt sem vonjuk kétségbe, hogy elődeinél többet akar tenni az oktatásügyért, csakhogy ez olyan, mintha valaki azt mondaná, nem az égő ház oltása a legfontosabb feladat, hanem a tűzvédelmi rendszer kidolgozása, felállítása. Ez éppúgy időt vesz igénybe, mint ahogyan a fizetési osztályok bevezetése. Most mégiscsak a lángban álló házat kell sürgősen eloltani, és alaposan kidolgozni a létező legjobb tűzvédelmi intézkedéseket, rendszert. Reméljük, ma létrejön a találkozó a miniszter és a szakszervezeti vezetők között, és nemcsak a tüzet oltják el, hanem az oktatásügyi dolgozók olyan garanciákat is kapnak, amelyek szavatolják, hogy a tartós, rendszerbeli megoldásokkal sem késlekednek sokáig. Mert a korábbi sztrájkok alatt tett ígéretek igencsak gyúlékony anyagként már nagyon felhalmozódtak ennek a háznak a padlásán, amelyet oktatásügynek nevezünk.
