Hogyan lehet tönkretenni egy ember életét, legalább részben? Hogyan lehet emberileg és szakmailag is diszkreditálni? Hogyan lehet úgy elhinteni a gyanú magvát, hogy az mindig életképes maradjon, még ha csupán csíra formájában is?
Állj a kamerák elé, és mondd azt, hogy az adott személy feltehetőleg összefüggésbe hozható egy több mint húsz évvel ezelőtt elkövetett öngyilkossággal, ami talán nem is öngyilkosság. Meséld el, hogy az áldozat az adott személy lakásában az adott személy nevére bejegyzett pisztollyal követte el az öngyilkosságot, majd ezen a ponton ismét nyomatékosítsd, hogy nagyon gyanús ez az állítólagos önkéz általi halál, mert például a töltények nem úgy estek a padlóra, mint ahogyan egy öngyilkosság esetében kellett volna, adott személy kezén pedig lőpornyomokat találtak. Majd mindezt követően arról is ejts szót, hogy az adott személy, aki annak idején egyetemista volt, lakásának egyik vitrinjében egy gumibotot tartott, és tedd hozzá, hogy egyetemistaként te könyveket és szüleid fényképét őrizted a vitrinben. Ismételgesd mindezt gyakran, és részben biztosan sikerrel jársz, mert hiába bizonyosodik be később adott személy ártatlansága vagy a vádak alaptalansága, a bűnösségéről szóló, szenzációhajhász médiatartalmak nyomot hagynak az emberek agyában.
AKI SOKAT UGRÁL...
Az adott személy, Saša Janković köztársasági jogvédő ellen nem most indult lejárató hadjárat. A jogvédő akkor „hibázott” először, amikor végezte munkáját és kérdéseket, panaszokat, bűnvádi feljelentéseket fogalmazott meg a tavalyi büszkeségnapi felvonuláskor Belgrádban történt incidens kapcsán, amely Andrej Vučić, Aleksandar Vučić fivére, a katonarendőrség két munkatársa és a csendőrség között történt. Janković akkor is „baklövést” követett el, amikor idén év elején beterjesztette hagyományos évi jelentését, amelyben számos visszásságra mutatott rá mind az emberi jogok, mind a joguralom, mind a jogállamiság, mind pedig a sajtószabadság tekintetében.
A jogvédő ellen indított hadjárat kezdetén a hatalmi Szerb Haladó Pártot kiszolgáló médiumok még megelégedtek azzal, hogy Jankovićot züllött alkoholistának próbálták feltüntetni, aki borgőzös állapotban járja a főváros utcáit, és olykor levizeli a házak falát, ám amikor ezek az állítások nem hozták meg a várt eredményt, Janković múltjában kezdtek el kutakodni. És ott találtak is valamit, ami megfelelően becsomagolva, még megfelelőbben tálalva, hátrányosan befolyásolhatja Janković magánéletét és szakmai pályafutását.
Janković egyik legjobb barátjának 1993-ban történt öngyilkosságával az SZHP „pártközlönye”, az Informer kezdett el foglalkozni. Az első, komoly vádakat megfogalmazó írások megjelenését követően Nebojša Stefanović belügyminiszter sajtótájékoztatón közölte, hogy a rendőrség utánajár a lapban olvasható állításoknak. Nem sokkal ezután Stefanović már arról nyilatkozott, hogy akármennyire is sok a visszásság és a gyanús részlet, az ügy már elévült, ezért Janković ellen semmilyen körülmény között nem indulhat eljárás. Stefanović mindehhez azt is hozzátette: a fegyver, amelyből annak idején leadták a lövéseket, igencsak gyanús, így a rendőrség ellenőrizni fogja ezt a részletet. Mivel belügyminiszterünk meglátása szerint ez a huszonkét évvel ezelőtt történt, a rendőrség által öngyilkosságként lezárt ügy páratlanul közérdekű, a belügyminisztérium honlapján elérhetővé tette az ügyhöz kapcsolódó dokumentumok egy részét, de kizárólag azokat, amelyek gyanúsnak tüntetik fel Jankovićot – a jogvédő fedhetetlenségét bizonyítani látszó dokumentumok csak később, a jogvédő és a közhasznú információk biztosának többszöri felkérése után kerültek fel a minisztérium honlapjára.
Hiába derült ki a későbbiekben elérhetővé tett dokumentumokból, hogy Janković az előírásoknak megfelelően birtokolta a fegyvert, és a jogvédő még csak lakásának közelében sem volt a lövések eldördülésekor, mindez nem akadályozta meg abban az SZHP vezető tisztségviselőit, hogy folytassák a Janković elleni hajtóvadászatot.
A belügyminiszter mellett Vladimir Đukanović, az SZHP köztársasági parlamenti képviselője támadott a legfáradhatatlanabbul. Ő volt az, aki megállapította, hogy „Janković rossz és gyanús ember, mert egyetemistaként fegyvert és gumibotot is birtokolt, bezzeg ő, egyetemista korában, csakis könyvek tulajdonosa volt”. Đukanović „humorérzékéből” még arra is tellett, hogy panaszkodjon: a szerbiai sajtó nem foglalkozik kellőképpen a Janković-üggyel, ennek pedig az lehet az egyedüli oka, hogy valaki cenzúrázza a médiumokat. Kétlem, hogy létezik annál nagyobb arcátlanság, hogy egy haladó politikus cenzúra miatt sopánkodjon.
JÓ EMBEREK, ROSSZ EMBEREK
A hatalmi SZHP módszerei gyalázatosak és erkölcstelenek, a valós szándék abból is megmutatkozik, ahogyan ezt a hadjáratot lefolytatták. Stefanović azzal is megerősítette a szándékot, hogy egy két évtizede lezárt rendőrségi aktának csak bizonyos dokumentumait tette elérhetővé, hiszen a leghiszékenyebbek is felfogják, hogy akkor, amikor megpróbálta Jankovićot gyanúba keverni, már azokat a dokumentumokat is látta, amelyek bizonyítani tudják a jogvédő ártatlanságát.
Az is jó lenne, hogy amikor megpróbálnak bizonyos embereket lejáratni, akkor ezt olyanokkal viteleztessék ki, akik vagy fedhetetlenek, vagy akikkel kapcsolatban csak nehezen bizonyíthatóak a különböző visszásságok. Mert például ez a bizonyos Vladimir Đukanović nem ebbe a kategóriába tartozik. A korábban a Szerb Radikális Pártban politizáló férfi nyilatkozatait mindig is a gyűlölet, az uszítás és a verbális agresszió jellemezte.
Az elmúlt napokban elektronikus formában több mint 3 ezer polgár kérte aláírásával, hogy a hatalom hagyjon fel a Janković elleni hadjárattal. Ahhoz képest, hogy a társadalmi butítás folytán eltompult emberek milyen mélyen elsüppedtek az érdektelenség sarában, ez nem is kevés. 3 ezer ember nyilvánosan kinyilvánította, hogy elege van a hatalom módszereiből. Abból, hogy öltönyös, nyakkendős ifjú titánok mesélnek az ország európai útjáról, fejlődéséről és felemelkedéséről, miközben minősíthetetlen módszerekkel élnek, eredményeik pedig még csak kielégítőnek sem nevezhetőek. Ahogyan azt Vesna Rakić-Vodinelić jogprofesszor megállapította: „Egy, a demokratikus elvek mentén működő államhatalom a jogvédő lesújtó jelentését követően megpróbálta volna kezelni a kiemelt problémákat, már csak azért is, hogy csökkentse saját felelősségét. Az autokráciában az államhatalom viszont »megöli a hírnököt«, mert a hírnököt tekinti felelősnek a rossz hírekért. Az autokráciában a hatalmat maga a hír egyáltalán nem érdekli, mint ahogyan az emberi jogok helyzete sem. Az aktuális szerb államhatalom az emberi jogok védelmére úgy tekint, mint romboló ellenzéki tevékenységre.”
Az elektronikus petíciót aláíró emberek nem a jogvédő személyének, hanem az intézmények, az elvek, a civilizáció, az emberségesség és a jogállamiság védelmére keltek. Az, hogy az SZHP tisztségviselőinek módszereiből pontosan mennyi embernek van elege, legkésőbb a következő tartományi vagy köztársasági parlamenti választásokon biztosan kiderül. Minden attól függ, hogy mennyire lesz hangos a másik Szerbia, és mennyien hallják meg hangját, amely nem valami ellen, hanem valamiért szól.
