Jóformán meg sem száradt a tinta a vadonatúj munkaügyi törvényen, hat hónap óta „illetékes helyen” máris a módosítását készítik elő. A napvilágra került (minden bizonnyal kiszivárogtatott) elképzelések szerint tulajdonképpen egyetlen mondatban meg lehetne fogalmazni a várható változásokat: a dolgozók kárára történnének.
Az okokat nem nehéz megtalálni, annak ellenére, hogy senki sem beszélt róluk. Tény azonban, hogy – a hivatalos adatok szerint– Szerbiában ma 766 500 munkanélküli polgárt tartanak nyilván. Azt mindannyian tudjuk, hogy számuk sokkal nagyobb, hiszen csak össze kell adni a nyugdíjasok és a munkaviszonyban levők számát, valamint utánanézni, hogy hány óvodás, diák és egyetemista van, s ezeknek a számát levonni a népszámlálási adatokban található és a teljes lakosságra vonatkozó számokból, s máris kiderül, hogy az erre vonatkozó statisztika igencsak elegánsra van „fésülve”.
Arról is tudunk, hogy az ilyen-olyan munkahelyet betöltők egyharmadával a munkaadók meghatározott időre szóló szerződést kötöttek. Az – úgymond – állandó munkaviszonyban levők sem igazán érezhetik magukat biztonságban. Ez alól talán csak az állami alkalmazottak kivételek, hiszen őket meglehetősen nehéz egyik napról a másikra utcára rakni. Főleg, ha az éppen hatalmon levő párt tagsági könyvecskéjével rendelkeznek.
A törvény módosításának kezdeményezői azzal érvelnek, hogy az Európai Unióban jószerivel ismeretlen fogalom a határozatlan időre szóló foglalkoztatás. Ott a munkaadó bizonyos időre szerződést köt a munkavállalóval, majd ennek letelte után új „papírt” ír alá a két fél. Persze ez annak függvényében történik, hogy elégedettek-e egymással.
Mint a legtöbb esetben történik, a mi „szakembereink” semmi szín alatt sem hajlandók átvenni a külföldön, pontosabban a fejlett országokban meghonosodott gyakorlatot, hanem igyekeznek újítani, eredetieknek lenni. Ők, elsősorban a szakszervezet (lagymatag) nyomására, továbbra is fenntartanák a tartós munkaviszony létesítésének lehetőségét, másrészt pedig a különféle ügynökségeken keresztül történő munkaerő-felvétel feltételeit alaposabban kidolgoznánk. A jelenlegi helyzetben ugyanis ez a „munkáskölcsönzés” igen sok kívánnivalót hagy maga után – elsősorban az így munkahelyhez jutók rovására.
Lehetséges, hogy valamilyen szempontból járható lenne Szerbiában is ez az út, félő azonban, hogy a meghatározott időre történő alkalmazás lényegében csak a munkások még nagyobb kiszolgáltatottságát, s állandóan a munkahelyük elvesztésétől való félelmükben kialakuló stresszes állapotot fokozná.
Mint fent említettük, az illetékes minisztérium a nyugati gyakorlattal példázódik. Ez (és még sok más: fizetés, szociális biztosítás stb.) csak féligazságot jelent. A mi szakembereink számára vonzó országokban ugyanis a szakszervezet olyannyira erős, hogy a munkaadók nélkülük semmilyen változtatást nem eszközölhetnek.
Alulírott két évtizeddel ezelőtti személyesen tapasztalta, hogy például Németországban meglehetősen körülményes és főleg drága egyszerűen elküldeni egy embert, még akkor is, ha az illető török vendégmunkás a munkahelyén hülyeségre hülyeséget halmozott, s a munkafeladatait is alig teljesítette elfogadható szinten. A kérdésre, hogy „Miért nem rúgják ki?” a munkavezető megmagyarázta, hogy a szokásosnál lényegesen nagyobb összegű végkielégítést kellene a vállalatnak fizetnie, s még így sem biztos, hogy a bíróság esetleg nem helyezné vissza, természetesen az említett összeg visszatérítésének kötelezettsége nélkül.
Szóval, akár mellébeszélésnek is vehetjük az EU-s példát, ha annak csak a számunkra kedvező oldaláról mutatjuk be.
Az sem mellékes, hogy ezzel az „újítással” lényegében csak a (nagy)vállalkozóknak igyekezhet udvarolni a kormány, hiszen számukra alaposan megkönnyítené az esetleg renitens munkások szigorú kordában tartását.
Márpedig a hatalmi és az ellenzéki pártok számára is fontos (lehet) a pénzeszsákoknak való udvarlás, hiszen ahogyan az ország kasszája áll, főleg választási kampányban éppen ezeknek a náboboknak a kiadós támogatására számít(hat)nak a politikai és jól fizetett székek megszerzésének versenyfutásában.
