Azok közé az emberek közé tartozom, akik elmondhatják magukról: boldog gyermekkoruk volt, szerető szülők nevelték. A szüleimnek köszönhetem az otthon melegét, ami ma is körülvesz, a család pozitív gondolatát és érzését. Ha hinni lehet a statisztikai adatoknak, a világ lakosságának csupán valamivel több mint két százaléka mondhatja el magáról, hogy nem csonka családban nevelkedett, hogy élnek a szülei, vannak testvérei és szerető környezet veszi körül.
Ebben a műszakilag korszerű, információban gazdag társadalmunkban egyre inkább háttérbe szorulnak az érzelmek, a kötődés is új értelmet kapott. Az egyre liberálisabb létfelfogásban, a pénzközpontú hétköznapokban helyet kaptak olyan normák, amelyekről korábban szégyenkezve, vagy egyáltalán nem beszéltek. Válságba került a társadalom legfontosabb sejtje: a család. Erről árulkodik a statisztika is.
A Szerbiai Statisztikai Intézet legutóbbi adatai szerint (2013) az állam területén összesen 36 209 házasság köttetett, amelyben a nők átlagéletkora 29, a férfiaké 30 év. Vagyis a fiatalok egyre később döntenek a házasság mellett, majd ezek után egyre később kerül sor a családalapításra is. Persze, nagyon sokan (mondhatjuk egyre többen) döntenek a házasságkötés nélküli életforma mellett, hiszen, mint hangsúlyozzák, nem egy hivatalos dokumentum teremti meg a család melegségét, hanem a család tagjai. Ebben igazat adok nekik. De változó, mi indokolja ezt a döntést. Sokan a változástól, az önnön maguk feladásától való félelem miatt döntenek így, és olyanok is vannak, akik egyszerűen az élettársi viszonyban hisznek. És bár az indokok különböznek, és vannak, akik összeházasodnak, vannak, akik az élettársi viszonyt választják, a cél ugyanaz: egy harmonikus család megteremtése.
A statisztika azonban csak azzal foglalkozik, amihez adatokat tud gyűjteni. Így azt nem tudni, hogy hány olyan élettársi közösség, amely családalapítás szándékával létesült, marad fenn. De ha az arányok olyanok, mint a házasságkötések esetében, ami alapján minden négy házasságra jut egy válás (2013-ban 8170 válást jegyeztek), akkor egyre nagyobb veszély fenyegeti társadalmunk alapsejtjeit.
A statisztikai intézet adatai alapján a válásban levő nők átlagéletkora 39, a férfiaké pedig 42 év. A házasságok mintegy 40 százaléka utódok nélkül zárul le. A válás oka is különböző, leggyakrabban a nehéz anyagi helyzet, a kommunikáció hiánya váltja ki. Ugyanezek okok vezetnek oda is, hogy egyre gyakoribb a családon belüli erőszak is.
A szociológusok szerint elidegenedtünk egymástól. Amíg napjainkat a megélhetés utáni hajsza tölti be, szabadidőnket elsősorban a tévé előtt töltjük, ahonnan pedig csak úgy ömlik az erőszak. Beszélgetés helyett a mobiltelefont nyomkodjuk, vagy valamilyen virtuális világban, „nem fontos” emberekkel kommunikálunk, ismeretlen emberekről képeket nézegetünk. Közben pedig a párkapcsolatok bedőlnek, ellaposodnak. Így, amíg a technika közelebb hozta számunka a világot, eltávolított bennünket saját környezetünktől – a valóságtól.
Mégsem hibáztathatjuk mindenért a technika fejlődését, hiszen ezek a korszerű kütyük megkönnyítették a hétköznapjainkat. Csupán meg kell tanulnunk élni velük, magunkba kell néznünk, prioritást felállítani arról, mi fontosabb élettársunk mosolyánál, gyermekünk játszótéri kalandjainál, a közös ebédeknél, vacsoráknál. A virtuális világunk virtuális barátai? Valljuk be, a mindennapok szélmalomharca után, jól esik szeretteink ölelése, mert ha csak pár percre is, de elfeledteti a gondokat és megmelengeti a szívünket.
