A haladók „hithű” támogatói minden bizonnyal kitörő örömmel fogadták a miniszterelnök minapi bejelentését, miszerint az év végéig növelik az állami szolgálatban levők és a nyugdíjasok járandóságát. A bérek, illetve a juttatások emelésének mértékéről ugyan egy szó sem esett, de akik vakon hisznek az egykori radikálisoknak, most – látszólag – méltán verhetik a mellüket, mivel az „ő kormányuk” valóban kizárólag a nép érdekeit és jólétét tartja szem előtt, s ezzel magasan a korábban regnáló pártok fölé emelik őket.
Ha ez valóban így volna, nagyon sokan kalapot emelnének a jelenlegi hatalom eredménye(i) előtt, hiszen a folyamatosan és évek óta csökkenő életszínvonal immár sokak számára kezd elviselhetetlenné válni, s minden terven felüli bevétel igen kedvezően érintené a családokat, illetve a nyugdíjasokat.
A baj csupán abban van, hogy ezt, a nagy hangerővel megígért pénzt a kormány jó néhány hónappal ezelőtt ugyanezektől az emberektől egyszerűen elsíbolta. Nem nevezhetjük a közéleti dolgozók fizetésének és a nyugdíjak egy részének önkényes megvonását lopásnak, mert ez a bűncselekmény leginkább besurranásos tolvajlás keretében történik. A valós megnevezés ennél sokkal súlyosabb, hiszen a kormány gyakorlatilag jogi erőszakot alkalmazva megfosztotta az embereket jövedelmük egy részétől, pedig ők megdolgoztak érte, s a nyugállományban levőknek pedig jogerős végzésük is van róla.
Az ilyesfajta „visszaélést” – mondjuk végre ki – rablásnak nevezik.
Azóta néhány milliárd dinárt maradt az államkasszában, s még mindig a miniszterek és a Pénzügyi Tanács elnöke is a jelen gazdasági-pénzügyi stabilitás tartóoszlopának nevezi a műveletet. Erre mondják a rezignáltak, hogy megette a fene azt az országot, amelyet a nyugdíjasok kénytelenek kihúzni a sz…akadékból.
A nagy ígéret megvalósíthatósága a szóban forgó sajtóértekezlet után illetékes helyről komoly leintést kapott. Ugyancsak a Pénzügyi Tanács elnöke köntörfalazás nélkül kimondta, hogy nemcsak az idén, de még jövőre sem lesz Szerbia gazdasága abban a helyzetben, hogy akár egy látszatösszeget is visszaadjon a kétségkívül megkárosított embereknek. Szerinte ha a kormány hozzányúlna a megszokottnál kissé nagyobb összegben felhalmozódott költségvetési pénzállományhoz, az ország belátható, viszonylag rövid időn belül visszazuhanna abba az állapotba, amelyben a keresetek és járandóságok megkurtítása előtt volt, s az után már csak az alig megfékezhető további válság következne.
Nem egészen érthető tehát, hogy mi szüksége volt a miniszterelnöknek erre a szinte minden valós alapot nélkülöző ígéret megtételére? Ha jó előre tudta, hogy nem lehet belőle semmi, akkor minimum mellébeszélt. Ha pedig hisz nyilatkozatának érvényesíthetőségében, akkor fogalma sincs az ország állapotáról, tehát semmi keresnivalója nincs a jelenleg általa koptatott bársonyszékben.
Arról nem is szólva, hogy ma már senki sem hajlandó lelkesedni azért, hogy a kormány a tőle ellopott pénz egy részének esetleges visszaadását ajándékként tüntesse fel.
