Még mindig folynak a találgatások, miért döntött úgy a múlt héten Srđan Verbić oktatási miniszter, hogy a kormánytól a tankönyvtörvény javaslatának a parlamenti eljárásból való visszavonását kéri. Tényleg azért, ami a minisztériumi közleményben olvasható, hogy szeretnék, ha a törvény minden szakasza egyértelmű, kijátszhatatlan lenne, tiszta helyzetet teremtene a tankönyvkiadás terén? Vagy pedig a tankönyvkiadók lobbitevékenysége miatt kényszerült a minisztérium erre a lépésre?
(Fotó: Molnár Edvárd)
A minisztérium jó szándékát senki sem vonhatja kétségbe, hisz rendet akartak teremteni a tankönyvpiacon, gátolni a korrupciót, például azzal a javaslattal, hogy a kiadók nem adhatnak 300 dinár értéken felül ajándékot, a javaslat tartalmazza azt a rendelkezést is, hogy a kiválasztott tankönyvet a kiadók kötelesek a nemzeti kisebbségek nyelvére is lefordítani. Csakhogy, nyilvánvaló, hogy darázsfészekbe nyúlt a minisztérium. A tankönyvkiadás évi 80–150 millió eurós profitot „termel”, nyilvánvaló, hogy komoly érdekekről van szó. Jelenleg Szerbiában 79 olyan kiadó működik, amely tankönyvkiadással foglalkozik. Vannak olyan kiadók, amelyek teljes tankönyvcsomagokat adnak ki, vannak, amelyek csak 1-2 tankönyvet jelentetnek meg. Ezeknek a kiadóknak már hosszú évek óta sikerül fennmaradniuk a tankönyvpiacon. Csak erre a tanévre az általános iskolák esetében 1700 jóváhagyott címszó jelent meg. A középiskolák terén nincs ilyen túlkínálat, sőt, vannak tankönyvek, amelyeket még a kilencvenes években jelentettek meg, illetve – ezt különösen mi, kisebbségiek érezzük a bőrünkön – egyes tantárgyakból egyáltalán nincs tankönyv. Egyetlen komoly tanulmányt, elemzést sem találtunk arról, hogy Szerbiában milyen a tényleges helyzet a tankönyvpiacon. Mint ahogyan arról sem olvashattunk kimerítő analízist, hogy egy olyan, korrupcióra hajlamos társadalomban, mint a szerbiai, milyen méreteket ölt a korrupció a tankönyvpiacon. Még egy kérdés felmerül: hogyan lehet azt várni, hogy jó, a mai kor kihívásainak minden tekintetben megfelelő tankönyvek készüljenek, ha a tantervek, amelyekre épülnek, megérettek a gyökeres változtatásokra, korszerűsítésre, sőt, az egész oktatási rendszerünk teljes megreformálásra szorul. Évek óta hallgatjuk, jó lenne megszívlelni azoknak az országoknak a tapasztalatát, amelyek a PISA és egyéb teszteléseken az élvonalban vannak, és ezek alapján átalakítani a szerbiai oktatásügyet, de eddig még csak apróbb javítgatásokat, „homlokzatszépítgetéseket” láthattunk, amelyek a lényegen nem változtatnak.
Több okból jó, hogy visszavonták javításra a tankönyvtörvény javaslatát, csak egy példa: drasztikusan lecsökkentették a tankönyvkészítésre előirányzott időt. Például tantervváltoztatás esetén a kiadóknak mindössze 60 nap áll rendelkezésére a módosított tankönyv elkészítésére, tehát a megírására, a recenzióra, a javításra, nyomtatásra való előkészítésre. A nemzeti kisebbségek számára készülő tankönyveknél pedig az említett tantervmódosítás esetén mindössze 30 nap a szerb változat lefordítására, ennek ellenőrzésére, nyomtatásra való előkészítésére rendelkezésre álló idő. Ez kevés, hisz a jó munkához idő kell. Az, amit egyes külföldi szakemberek is bíráltak, a tankönyv maximális árának a megszabása. A szülők természetesen örülnek annak, ha nem kell csillagászati összegeket fizetniük a tankönyvcsomagért, másrészt viszont, mint egy nemrégiben épp a tankönyvtörvényről megtartott összejövetelen az európai tankönyvkiadók társulásának elnöknője mondta, ha színvonalas tankönyvet akar a minisztérium, akkor a legjobb szakembereket kell felkérni ennek megírására, s jól meg is kell fizetni őket ezért, a takarékoskodás ebben az esetben a minőség kárára megy. Ismerve a szerbiai átlagpolgár anyagi helyzetét, nyilvánvaló, hogy ilyen terhet nem lehet a szülők vállára rakni.
A miniszter kijelentette, hogy ha törik, ha szakad, szeptember elsejéig meg kell a parlamentnek hoznia az új tankönyvtörvényt, hisz a jövő évtől kerül alkalmazásra. Addig még sok harc várható, már most dúl a háború. A minisztérium néhány hónapja feljelentette az egyik nagy tankönyvkiadót, mert a tankönyvtörvénnyel kapcsolatos kifogásaikat tartalmazó beadványukban három olyan szerző nevét is feltüntették, akik nem adták ehhez hozzájárulásukat. Most pedig a kiadók erélyesen visszautasítják a miniszter célzását arra, hogy a felsőoktatási miniszterhelyettes megverése esetleg közvetett összefüggésben lehet a tankönyvtörvénnyel, hisz nem is vett részt ennek kidolgozásában. A parlamentben is nagy harcok várhatók, amikor e törvény napirendre kerül, és az is nyilvánvaló, hogy az elkövetkező hónapok tudósításai mindenképp a tankönyvpiaci „hadihelyzetről” szólnak majd.
