Mivel a Nemzetközi Valutaalap félreérthetetlenül a belgrádi kormány tudomására hozta, hogy nem fogadhatja el a Szerbiában létező, nagyjából párhuzamos feladatkörű és illetékességű közvállalatok meglétét, Vučić kabinetje kénytelen lesz már a közeljövőben több olyan intézkedést hozni, ami ugyan nincs ínyére, de ha tartani akarja a markát az IMF kasszájánál, nem halogathatja tovább a döntést. Legutóbb a Koridor és a Szerbia Utai állami cégek kerültek célkeresztbe.
Ebben a két közvállalatban ugyanis a fizetési listán szereplők létszáma akkora, hogy ez még egy Szerbiánál többszörösen nagyobb országban is szemet szúrna. A átlagos keresetekről nem is beszélve.
Szinte meg sem száradt a tinta a nemzetközi pénzintézet levelén, máris megkezdődtek a találgatások, hogy ki fogja átvenni az összevonandó vállalat vezetését. A „megszellőztetett” nevekkel nem érdemes foglalkozni, hiszen borítékolható, hogy az illető az uralkodó párt(ok) soraiból kerül ki. Annál nagyobb a talány, hogy mit fog kezdeni ezzel a mamutcéggel? Valami módon ugyanis csökkenteni kellene a Putevi Srbije közvállalat évek óta halmozódó veszteségeit, de politikai marketing szempontjából ezt úgy kellene elérni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Vagyis a fizetések csökkentése aligha jöhet szóba (pedig volna miből!), s a létszámleépítés is igen érzékeny téma, hiszen akik esetleg utcára kerülnek, biztos szavazóként elvesznek a haladók és a szocialisták számára.
Az eddig szőnyeg alá söpört problémák méretét csak akkor érthetjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a Putevi Srbije hatáskörébe összesen 16 700 kilométer közút tartozik. Ezt kellene folyamatosan karbantartani, pénz azonban még a legfontosabb részekre, pontosabban az autóútra is alig akad. A gondokat tetézi, hogy két évvel ezelőtt a kormány egyetlen tollvonással a közvállalathoz csapta a korábban a helyi önkormányzatok gondjaira bízott alacsonyabb rendű utakat. Összesen 6000 kilométerről van szó. Mivel az önkormányzatok legnagyobb részéhez képest a templom egere dedinjei villatulajdonosnak számít, aligha kell külön ecsetelni, hogy mennyit költöttek az aszfaltcsíkok karbantartására. Leginkább semennyit, vagy csak itt-ott befoltozták a tengelytörő gödröket.
Akik járják az országot, azt állítják, hogy az utak állapotának szempontjából szembeszökő különbség tapasztalható a Sava folyón túli és a vajdasági, illetve a kelet-szerbiai részeken.
Aki akár felületesen ismeri a Balkán e része elmúlt száz évének történelmét, esetleg az a sanda gondolata támadhat, hogy leginkább azok a térségek vannak (nemcsak az utak minőségének szempontjából, hanem más téren is) leginkább lerongyolódva, amelyek az első világháború előtt a szomszédos országokhoz tartoztak.
S amíg a szóban forgó két közvállalat összevonásából eredő káderbeli torzsalkodás folyik, a jámbor nép kénytelen lesz zötyögni az úttalan utakon.
