Ha minden igaz, Alea iacta est!, vagyis A kocka el van vetve!, és belátható időn belül, talán már ebben, vagy a következő hónapban megkezdődik a költségvetésből élők létszámának leépítése. Legalábbis erre lehet következtetni az illetékes miniszter asszony nemrégi kijelentéséből. A dolog azonban nem lesz ilyen egyszerű. Annak ellenére sem, hogy ők tudják legjobban, hol mennyi embernek biztosítottak pártalapon (ha munkát nem is, de) fizetést.
Az is nyílt titok, hogy a párttagok, képzettségüktől és tudásuktól függetlenül, aszerint kaptak munkahelyet, hogy a pártban milyen érdemeket szereztek. Nos, nem kevés esetben olyannyira „bizonyítottak”, hogy alacsonyabb vagy magasabb szinten igazgatói, esetleg főnöki beosztás járt nekik. Ennek következményeként jelenleg az államigazgatási szervekben minden tizenkettedik alkalmazott vezetőnek számít. Ők azok, akik az államigazgatásban és a társadalmi, valamint a közvállalatokban évek óta döntő szerepet játszanak, és sok helyen sikerült csaknem teljes egészében a víz alá nyomni a céget. Mivel a vezetők egyben kiemelkedő párttagok, a kormány inkább a költségvetés megrövidítésével, olykor igen kiadósan, támogatta a veszteséges kollektívákat, semmint minél előbb megszabaduljon a tehetségtelen és buta, általuk vállalatvezetővé kreált tagjaitól.
A félhivatalos nyilvántartás szerint Szerbiában csaknem félmillióan vannak állami alkalmazásban, vagyis negyvenezerre rúg az igazgatók és a főnökök száma. Az sem számít kivételes esetnek, hogy a főnöknek egyetlen beosztottja sincs. Okkal merül fel a kérdés: miért volt szükséges vezetőnek kinevezni? A válasz pofonegyszerű: a nagyobb fizetés érdekében. Pedig azon a munkahelyen még „közlegényre” sem volt szükség.
Csupán az idén, tehát jóval az után, hogy a kormány meghirdette a létszámstopot, ezerháromszázzal nőtt a számuk. Már ez a tény is jelzésértékű, hogy mennyire lehet hinni a politikai vezetés ezzel kapcsolatos erélyeskedő megnyilvánulásainak.
Most pedig előállt az a helyzet, hogy az államkassza nem képes elviselni ezt az egyébként is felesleges terhet, s az irodisták egy részétől meg kell szabadulni. Persze, megmarad a sanda gyanú, hogy a minisztériumok elsősorban a nem párttagokat veszik célba, amikor kirúgásra kerül a sor. Ez – elvben – akár azt is jelentheti, hogy ha egy napon megbukik a jelenlegi kormány és újak kerülnek hatalomra, azok a mostaniakat fogják meneszteni. Vagyis önös pártpolitikai szempontok érvényesítése érdekében tulajdonképpen emberek és családok sorsával játszadoznak.
Egyébként érdekes, de egyben megdöbbentő az a minisztériumból származó információ is, miszerint az elbocsátások első és második hullámában a főnökök, amolyan szent tehenekként, védve maradnak. Ők az év végéig egészen biztosan nyugodtak lehetnek, hiszen az illetékesek nem tagadják, hogy a rang nélküliekkel kezdik az elbocsátásokat. És még egy ideig maradnak azok, akik okozták a rájuk bízott vállalat, intézmény gazdasági-pénzügyi problémáit.
Ismét bebizonyosodik a jogosultsága a mondásnak:
Fejétől bűzlik a hal, de a farkától kezdik tisztítani.
