Péntek este 9.40 körül, Belgrád. A vasútállomáson. Mint ahogy az lenni szokott, most is tömeg van, mintha egyre több lenne a menekült. A vonat pár perc múlva indul Szabadkára, majd tovább Budapestre… A tömeg láttán tudni lehet, késik a vonat, már az induláskor. Két vagonba terelték be a menekülteket, a többi utas pedig a többi vagonban foglalhatott helyett. A kalauzok ezt az utasítást kapták, így védik az embereket az esetleges fertőzésveszélytől, vagy más veszélytől. A menekültek vagonjában tömeg van. Minden ülő és álló hely foglalt, szinte egymás hegyén-hátán utazik majd kétszáz ember, megközelítőleg négy órát Szabadkáig. Hogy adhattak el több jegyet, mint amennyi férőhely van? Miért nem csatolnak a vonathoz még egy vagont, hogy mindenki ülni tudjon, hiszen ők is kifizették a jegyet, teljes áron? – merülnek fel bennem a kérdések az embertelen viszonyok láttán. Végül az utasok elhelyezése után, mintegy 20 perc késéssel elindul a vonat.
Szombat hajnali 2 óra, a szabadkai vasútállomás. Az állomás előtt tömegével taxik. A Belgrádból induló gyorsvonatnak már fél órája meg kellett volna érkeznie és még mindig sehol, pedig már közel van… Az állomáson 20–30 menekült várakozik. Közben a második vágányra megérkezik a Budapestről érkező nemzetközi vonat, ami menetrend szerint 2 óra 30 perckor indul Belgrádba. Megtörténik a mozdonycsere. Csend van az állomáson, a hajnali fényekben, álmos szemekkel mindenki várakozik, ki a szeretteit várja (mint én is), hogy megérkezzen, ki pedig, hogy tovább utazzon az éjszakában. A várakozó menekültek kiosztják egymás között a névre szóló kis fehér dokumentumaikat. Mindenekelőtt fiatal férfiak, de van közöttük nő is és karon ülő gyermek is. A férfiak dohányoznak és halkan beszélgetnek egymás között, a nők a gyerekekkel vannak elfoglalva. A Belgrádból érkező vonat 2 óra 40 perckor befut az állomásra, üresen szinte. Késve állt be a vonat, mert megállt a sándori (Szabadka külvárosa) állomáson. A nemzetközi vonat, sem a gyors itt soha nem áll meg… A vonaton utazó rendőr ezúttal (és mint kiderült nem először a héten) ezen az állomáson szállíttatta le a menekülteket. Ők eddig utazhattak. Biztonsági okokból, ez a parancs. Ugyanakkor innen már közel van a téglagyár, taxival eljuthatnak a városba, vagy Palicsra…
Ahogy a vonat megérkezik az első vágányra, az állomás egyik munkatársa kiszalad: „No! Your train will be on the second track!” (Ne! Ti a második vágányon levő vonattal mentek!) A talán órák óta várakozó menekültek visszaülnek a helyükre. A Magyarországra utazó utasok felszállnak és továbbállnak a vámszervek irányába. Amíg azonban a Belgrádba induló hajnali vonat nem áll be az állomásra, beszélgetünk a menekültekkel. Belgrádba mennek. Oda küldték vissza őket. Panaszolják, hogy miután Szerbia területére léptek és iratokért folyamodtak, minden adatot lekértek tőlük, még ujjlenyomatot is vettek tőlük, „mint a bűnözőktől” – mondják. Majd megmutatják, kaptak valamilyen papírt, amivel maradhatnak az ország területén. Egyikőjük kiveszi a zsebéből az iratot. A szabadkai kihágási bíróságtól van, persze cirill írásmóddal, szerbül. A zöldhatár megsértése miatt valamivel több mint 5000 dináros pénzbírságra kötelezték őt. „Ez nem tartózkodási engedély” – szerettem volna mondani, hiszen nem tájékoztatták őket miről is van szó, de újra kiszaladt az állomás munkatársa: „This is your train, on the second track!” (Ez az a ti vonatotok a második vágányon!) Közben beállt a Belgrád felé haladó vonat a második vágányra. Ők pedig hallgatva az utasításokat, már fogták is hátizsákjaikat és megindultak a vonat felé. „Bye!” (Szia!) – csak annyira maradt időm, hogy elköszönjek. Amire ő csak annyit válaszolt, mosolyogva: „See you!” (Viszlát!).
Éjjel 3 óra már elmúlt, talán fél négy is volt már, az állomás előtt alig néhány taxi. Biztosan megtudták, hol szállították le a menekülteket a vonatról – jut eszembe, közben arra gondolok, az éjszaka barátja vagy ellensége ezeknek az embereknek.
