Kiskorom óta szeretem hallgatni a rádiót, a családban mindig fontos szerepe volt, apám reggel bekapcsolta, és alvás előtt szintén ott csicsergett a fürdőszobában. A Szabad Európa Rádió vidám zenei bevezetője után (Happy Days Are Here Again) mindig valamiféle megváltást vártunk, amitől jobbra fordulhat sorsunk, megvolt egy boldogabb világba vetett remény, ha természetesen sikerül legyőzni a „gonoszt”, legyen szó az orosz megszállás elleni harcról, vagy a Milošević-rezsim megbuktatásáról. Kelet-Európa szovjet megszállása (remélhetőleg végleg) a múlté lett, demokratikus fordulatok következtek be az egykor megszállt országokban, és a Szabad Európa Rádió elvesztette egyik küldetését, legalábbis így gondolták egy ideig. Szerbiában a diktatúra elleni harc egyik fő pillére a B92 rádió volt, majd az ANEM hálózat, nem kímélték a rezsimet, erős diktatúra-ellenes hangulat alakult ki a rádió-hálózatnak köszönhetően. Rengeteg jó riportot lehetett hallani, pontos, időszerű információkat, amelyeket az állami rádió és televízió elhallgatott, nem közölt. Létezett egy közegellenállás, volt remény, hogy sikerül megdönteni a gonosz szerbiai rezsimet, és majd jobbra fordulnak a dolgok. Az emberek otthon, az utcán és a munkahelyen is a B92 híreit hallgatták, ahol nem foghatták a „bombázó” adását, ott hamarosan hallható volt a független ANEM hálózatba tartozó egyik rádióállomás. Azt hitték az emberek, ha sikerül megdönteni Milošević diktatúráját, a média is szabad lesz, és nem kell tovább harcolni a többszólamúságért. Márpedig nem így lett, a B92, Đinđić meggyilkolásáig még valahogy tartotta magát, utána azonban más, „zordabb” szelek kezdtek fújni, a Tadić által „megreformált” demokraták és csatlósaik lassan elhitették az emberekkel, nem kell a demokráciáért harcolni, hiszen itt van, eljött, már csak élvezni kell. A B92 rádió és a többi „ellenzéki” rádió nem tudott lépni, az egykoron egy táborban harcolók nem találták helyüket, pedig lett volna mivel foglalkozni, csak éppenséggel a „sajátjaikkal” kellett volna ujjat húzni. Közben újabb hatalomváltásra került sor Szerbiában, a haladók a Nyugat támogatásának köszönhetően olyan népszerűségre tettek szert, mint amilyent csak Milošević élvezett, amikor bejelentette Koszovóban, hogy bizony a szerbeket nem szabad verni. Az új hatalom tanult az előzőek hibáiból, az állami médiát saját irányítása alá vonta, ezzel párhuzamosan végleg elnémította az ellenzéki hangokat, a B92 lassú halála tovább folytatódott, elhallgattatták a leghallgatottabb és a legnézettebb műsorokat. Először a B92 rádió nagy hallgatottságot élvező Peščanik műsorát szüntették be, majd a TV B92 műsoráról eltűnt a szintén populáris Insajder, ezután pedig újabb közkedvelt rádiós műsort töröltek, a Youboxot. Megváltoztatták a műsorrácsot, egyre kevesebb hírt lehetett hallani, elbocsátották az újságírók, zenei szerkesztők, „hangosok” zömét – következhetett a „lazább” formátum, ha pedig valaki híreket akar hallani, ott az állami média, majd ott megmondják a tutit.
A haladóknak is sikerült az emberekkel elhitetni, minden rendben van, foglalkozzanak csak nyugodtan más dolgokkal, eleget kínlódtak, szenvedtek, majd az állam megold mindent, nem kell folyton beleütni mindenkinek az orrát a fontos kérdésekbe. Valóban laza lett a hangulat, a rádiók, beleértve az egykori B92 rádiót is, play listákat játszanak, automatizált jó hangulatot sugároznak. Ingerszegény zenei hálózattá alakultak a rádiók hullámhosszai, eltűnt az a varázs, amelyet valaha az alig fogható Szabad Európa Rádió, vagy a „nehézbombázó” műsorai jelentettek, az egyre népesedő bolygónkon sajnos egyre drasztikusabb lépések várhatók az emberi szabadság korlátozása terén, és egyre kevesebb olyan hírforrás lesz, amelyet nem ellenőriznek „központilag”. Kérdés, hogy mi tévők legyünk: átengedjük magunkat a Mátrix-szerű világnak, vagy lenyeljük a kijózanító tablettát?
