Úgy tűnik, hogy az egykori szocialista államok polgárai bíznak legkevésbé a saját országuk valutájában. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az utóbbi években felvett hitelek igen nagy hányada euró-, vagy svájcifrank-alapú. Persze ennek másik oka, hogy – például nálunk – a dináralapú hitelek kamatai erősen megközelítik az uzsorát, s amikor az emberek összehasonlítják ezt a tételt valamelyik nyugati valutáéval, szembeszökő a különbség. Csupán az a baj, hogy a bankhitelt igénylők vagy szem elől tévesztik, vagy egyáltalán nem is foglalkoznak vele (mert nem értenek hozzá), hogy az árfolyamkülönbség olykor katasztrofális terhet ró(hat) az érintettre.
Ez történt Magyarországon, Lengyelországban, Montenegróban… és még néhány országban. Miért lenne ez alól Szerbia kivétel? Az emberek tízezrei nálunk is, olykor nyakra-főre, vették fel a hiteleket, hiszen a banktisztviselők mézes-mázas szavakkal kínálták a pénzt. Tény azonban, hogy mélyen hallgattak az esetleges következményekről. Nekik a pénzintézmény vezetése elrendelte, hogy igyekezzenek minél több ügyfelet szerezni, mivel a bank a várható, illetve folyamatosan beérkező kamatokból él.
Akik bedőltek ennek, azok közül nem kevesen egyszerűen elveszítették mindenüket. A megnövekedett árfolyam és a bank által egyoldalúan megemelt kamatláb ugyanis lehetetlenné tette a rendszeres törlesztést a havi bevételből, s a bank nem sokat teketóriázik. Egyszerűen ráteszi a kezét a jelzáloggal terhelt ingatlanra.
Szerbiában már egyesületek is alakultak, amelyeknek az a célja, hogy valamiképpen kihúzzák a bajból a bedőlt hitelek kárvallottjait. Először együtt próbálták a bíróságon elérni, hogy a bank ne érvényesítse az egyoldalúan megemelt kamatokat, de nem jártak sikerrel, mivel a felperesek egyenként és nem együtt kötöttek szerződést a pénzintézménnyel. Tehát jogorvoslatot is csak így kereshetnek.
Nemrégen az egyik honi hitelezett első fokon pert nyert a bankja ellen. A bíróság ugyanis hatályon kívül helyezte a két fél között megkötött szerződés azon szakaszát, amely rögzíti, hogy „a bank, a saját üzleti politikájával összhangban egyoldalúan is megváltoztathatja a kamatlábat”. Jóval a bírósági döntés előtt mindenki tudta, hogy ez erkölcstelen dolog, de az üzleti életben csak a legritkább esetben lehet egymás iránti tisztességes viszonyulásra számítani.
A pert – egyelőre nem jogerősen ugyan, de – megnyerte a polgár, s ezzel gyakorlatilag a „fejére szakadt a plafon”. A Szerb Nemzeti Bank jogi szolgálata ugyanis újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az egyoldalúan megnövelt kamatláb ugyan semmisnek tekinthető, de mivel a bíróság a szerződés egy szakaszát helyezte hatályon kívül, ezzel lényegében semmissé nyilvánította az egész szerződést. Vagyis a banknak joga van követelni az ügyféltől a fennmaradt törlesztési részleteket. Mégpedig egy összegben!
Tegyük fel, hogy a felsőbb igazságügyi instanciákon is pert nyer a szóban forgó polgár. Ez esetben élhet a jogával, hogy nem kéri a bírósági döntés végrehajtását, vagyis úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, s igyekszik a bank által korábban meghatározott feltételek mellett törleszteni a havi részleteket. Okkal vélhetjük, hogy a hitelező ebben az esetben nem tesz semmit, hiszen ez neki tökéletesen megfelel. Ha az adós érvényre juttatja a per végső kimenetelének eredményét, a bank egészen biztosan behajtja tőle a teljes összeget.
Vagyis az ügyfél választhat: fizet, vagy fizet.
