A politika erősen rányomta bélyegét a vasárnap zárult Göteborgi Nemzetközi Könyvvásárra. Idén Magyarország volt a díszvendég, de úgy tűnik a híradásokból, most az ilyenkor szokásosnál kevesebb figyelem irányult azokra a svéd nyelvre lefordított művekre, amelyekkel a könyvkiadók készültek a jeles eseményre, sokkal inkább a megnyitón lezajlott botrány került előtérbe. Masha Gessen orosz–amerikai író, újságíró a göteborgi könyvvásár megnyitóján tartott beszédében élesen bírálta a díszvendég magyarok menekültpolitikáját, és azt is mondta, hogy a határon épített kerítés miatt mennyire elkeseríti az, hogy a magyar állam képviselőivel kell megosztania a színpadot. A magyar standon elhangzó beszédek alatt néhány svéd civil Hátat fordítunk a magyar menekültpolitikának felirattal demonstrált. Channa Bankier svéd képzőművész és zeneszerző határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó semmilyen magyar témájú rendezvényen részt venni, bojkottálja azokat. Arról is olvashattunk a göteborgi tudósításokban, hogy a vásárral párhuzamos szemináriumok zajlottak, amelyek Magyarországgal és menekültügyi politikájával foglalkoztak, ám ezekre nem hívtak magyar részvevőket.
A történtek bizony jócskán ellentmondanak a vendégszeretetnek, vendégjognak, amelybe az is beletartozik, hogy ha valaki idegen országba utazik – jelen esetben egy rangos könyvvásár díszvendégeként –, ne bánjanak vele ellenségként. Ne állítsák pellengére. Ez akkor is igaz, ha Daniel Levin, a Könyvvásár fő szervezője a megnyitó előtt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az aktuálpolitika/menekültpolitika kerül előtérbe, úgy nyilatkozott, hogy a kulturális eseményen nem csak az irodalomnak van helye, hanem a társadalmi vitának is. Ez önmagában nem baj, hisz az írók a társadalmi jelenségekről, társadalmi problémákról írnak, csakhogy a véleménynyilvánításnak, eszmecserének sokféle módja, formája van, s a Göteborgban történtek nem biztos, hogy elősegítenek egy normális, őszinte közbeszédet arról, ami ma Európában történik. Sok író bizonyára úgy vélekedik, hogy az irodalom sokszor méltatlanul háttérbe szorul, legalább egy könyvvásáron kapja meg a mű, az irodalmi alkotás az őt megillető figyelmet.
Irodalom és politika nehezen elválasztható egymástól. Tipikus példaként bizonyára sokaknak Petőfi Sándor Nemzeti dala jut eszébe, amelyet a költő 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írt, s amelyet politikai költészetének egyik legjelentősebb alkotásaként szoktak jellemezni. Másoknak Kosztolányi Dezső jut az eszébe, akinek nagyságához méltatlan volt, hogy 1948-tól hét évig nem jelenhetett meg műveinek új kiadása. Az ötvenes évek irodalompolitikája az ő írásain szemléltette „az erkölcsi normák felbomlását”. Ezra Pound hiába volt a huszadik század elején az egyik legjelentősebb amerikai költő, az, hogy Mussolini hívévé vált, a feledés porával lepte be költészetét is, de a film világából Leni Riefenstahlt is említhetnénk, a színház világából pedig Ljubiša Ristićet, akinek a kilencvenes évekbeli politikai szerepvállalása kihatott a rendezői munkásságának megítélésére is.
A politika és irodalom közötti összefüggés olyan formában is jelen van – és ez valószínűleg nem csak közép-kelet-európai jelenség –, hogy az uralkodó politikai vezetés gyakran a hozzá, világszemléletéhez, ízléséhez közeli irodalmárokat tünteti ki, majd hatalomváltáskor az állami díjazottak köre is nagy mértékben kicserélődik. Ritka jelenség, amikor minden hatalmi csoportosulástól egyformán távol álló függetlenek is rákerülnek egy-egy ilyen listára. Az is sok esetben „borítékolható”, hogy az egyes országokba a külföldi írók közül kik azok, akiket meghívnak a különböző irodalmi fesztiválokra, kik azok, akiket rangos díjakkal tüntetnek ki.
Folytathatnák a példákat, helyette inkább idézzünk Esterházy Péter leveléből, amelyet svédországi kiadója olvasott fel Göteborgban a könyvvásár megnyitóján; mivel az író betegsége miatt nem tudott részt venni a könyvvásáron. „Hogy mi az irodalom, azt negyvenöt év után is (azóta van toll a kezemben) nehezen tudnám megmondani” – írta Esterházy Péter, s hozzátette: a művészet nem megoldás semmire, regény rosszat még nem akadályozott meg. „De a jó könyveket (…) átjárja a megértés sóvárgó vágya. Ezt nevezhetjük reménynek is” – zárta levelét Esterházy Péter.
