A Wikipédia értelmezése szerint a tolerancia latin eredetű szó, és elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt. Nagyon európai dolog, de azt hiszem, hogy egy folyamatosan gyorsuló, rohanó világban elég nehéz türelmességet elvárni az emberektől. Ebben a témában én sem tudok következetes lenni. Egyrészt elítélek bizonyos intoleráns megnyilvánulásokat, másrészt néha jómagam is ilyeneket fogalmazok meg.
Hogy példázzam az elsőt, a közelmúltban részt vettem egy egészségügyi szervezet nevelésről szóló konferenciáján. Az egyik előadó, egy katolikus pap és tanár arról beszélt, hogy miért nem lehet a tolerancia a társadalom alapja. Alap vagy nem alap, a lényeg, hogy alapvető legyen – gondoltam, a pap viszont egy illusztris vizsgatörténettel folytatta. Az anyagot jól ismerő diák minden kérdésre kiválóan válaszolt a vizsgán, a pap azonban szerette volna, ha a vizsgabizottság többi tagjának elmondja, hogy miért nem lehet a tolerancia a társadalom alapja. Erre a kérdésre is csupa értelmes dolgot mondott a gyerek, de a lényeget valahogy mindig elkerülte. Addig-addig kérdezgette a diákot, hogy az elvesztette a türelmét, és dühösen azt kiállította, hogy azért, mert utálja a buzikat. A történet vége az volt, hogy a tanuló ötöst kapott. Hát, itt már semmit sem mertem gondolni. Egy pap szájából ez elég durván hangzott, Ferenc pápa politikájával sem igazán vág össze, és én is elítélem.
Szóval vannak esetek, amikor a tolerancia pártjára állok, de hogy következetes legyek a következetlenségemhez, egy példa az intoleránsságomra: úgy látom, hogy a hipertoleráns nyugatiak és skandinávok a tolerancia nevében befogadnak egy csomó intoleráns embert, akik sem a nőket, sem a melegeket, sem a keresztényeket, sem a szabad véleménynyilvánítást nem tolerálják. Ez utóbbit jól példázza annak a 17 éves afgán fiúnak az esete, aki családjával Bécsbe emigrált. Itt nyelvtanfolyamra járt, ahol összevitázott egy idősebb férfival. A fiú elmondta: a Korán nem teszi lehetővé, hogy ő zenét hallgasson, a férfi pedig emiatt becsmérelte az iszlám vallást. A fiú másnap 17 késszúrással végzett a férfival. A bíróság előtt azzal védekezett, hogy ő a vallását és a családját védte. Mondjuk, nem tűnik túl toleráns dolognak leszúrni azt, akinek nem tetszik a vallásom. A sária bizonyára helyénvalónak tartja ezt, de szerencsére az európai jog nem, és a srác 12 évet kapott.
Ezután elmondhatom, hogy legalább olyan intoleráns vagyok az Európába beáramló muszlimokkal, mint ők a nőkkel szemben. A roppant nőellenességgel kapcsolatban egy németországi kereszténydemokrata képviselőnő úgy fogalmazott, hogy Németországban sok női vezető van, és ezt nem tervezik megváltoztatni csak azért, hogy középkori szemlélettel rendelkező férfiak is legyenek a német munkaerőpiacon.
Egyet tudok vele érteni.
És hogy ott fejezzem be, ahol elkezdtem, egyes kérdésekben toleráns vagyok, másokban pedig kevésbé. Néha nehéz eldönteni, hogy az adott témámban épp a toleráns, vagy az intoleráns hozzáállás a helyes. Csak szélsőséges világlátással lehet vagy az egyiket, vagy a másikat elfogadni egyértelmű válaszként. Talán a toleranciával is mértékletesnek kell lennünk, mint a pálinkával. Mert csak kis mennyiségben orvosság.
