Napok óta folyik a nyilvánosság előtt három médiaház civakodása és a szennyes kiteregetése. Az egész cirkusz olyan hatást kelt, mintha két prostituált azon vitatkozna, ki a becstelenebb. Közben pedig úgy tűnik, a szennyes kiteregetése hátterében a pénz áll. Sok pénz.
Aleksandar Rodić, az Adria-Media Group, illetve a keretében működő Kurir napilap tulajdonosa, valamint Dragan Vučićević, az Informer napilap fő- és felelős szerkesztője között a vita akkor kezdődött, amikor Montenegróban az ellenzéki pártok tüntetést kezdtek el szervezni a montenegrói hatalom leváltásáért. A Kurir az ellenzék szempontjából tudósított, az Informer pedig a hatalom mellett állt ki. Ez eddig nem is lenne különös. Az érdekeltség eddig nyilvánvaló. De „támogatás” mellett mindkét bulvárlap nyíltan, félreérthetetlenül állást foglalt korábban is az ország és a határokon kívüli álláspontokkal kapcsolatban. A gond abból adódott, hogy mindkét média a Szerbiában hatalmon levő Szerb Haladó Párt szekerét tolta, csak a Kurir kezdett el az utóbbi hónapokban vacillálni, amivel igazából rámutatott, hogy a hatalmon levő, többségi pártban akár pártszakadásra is sor kerülhet, mert Tomislav Nikolić államfő és Aleksandar Vučić kormányfő nézetei sokszor eltérnek egymástól. És bár a két médiaház között korábban is volt már vita abból, hogy a Kurir a montenegrói ellenzéket támogatja, holott tudni lehet, hogy a montenegrói hatalom és a szerbiai hatalom jó barátságot ápol, Vučićević azt szűrte le, Aleksandar Rodić kormányváltásra, Vučić hatalmának megdöntésére készül. Természetesen a két lap közti vita ezzel nem zárult le, csatlakozott hozzájuk Željko Mitrović, a Pink RTV tulajdonosa is, így a vita egy teljesen új dimenzióba lépett.
Adódik a kérdés: ki is fordítana figyelmet három, igazából jelentősnek nem nevezhető médiumra, sajnos azonban éppen ezeket követik a legtöbben az ország területén. És természetesen olyan információk láttak napvilágot, amelyeket „békeidők” alatt talán soha nem hoztak volna nyilvánosságra. Akkor tehát örülnünk kellene a viszálynak? Semmiképpen. Már csak azért sem, mert kiderült, az ország területén a legnagyobb médiumként működők közül három a legnagyobb összegeket zsarolásból szerzi, ennek megfelelően válogatnak a témák között, megrendelésre szépítik a valóságot, illetve szédítik a népet. Ezt nemcsak én állítom, hanem a vita során ők maguk vallották be. Aleksandar Rodić egész címlapot szánt ennek a témának, sőt két oldalon hozta a Kurirban saját nyílt levelét, amelyben elnézést kér a polgároktól, hogy sokszor utasításra szépített a valóságon, vagy hallgatott el információkat, cenzúrát és öncenzúrát emleget, ennek véget akar vetni, és arra szólította fel az egész újságíró-társadalmat, hogy vele együtt álljanak ki a szabad és független újságírás mellett. Kissé groteszk hatást keltett a levél. Érdemben nem is reagált erre a levélre a megszólított társadalom, kivéve az Informert és a Pink RTV-t, ahol sorban jelentek meg azok a visszaélések, amelyeket a Kurir tulajdonosa elkövetett, rámutattak, hasznot szerzett abból, hogy megtévesztette az olvasóközönségét. Egész napos műsort szerveztek a tévében, ahová mindenkit meghívtak: a belügyminisztert, továbbá Miroslav Bogićevićet, aki kenőpénzt fizetett a Kurirnak (őt adócsalás miatt börtönbüntetésre ítéltek, néhány hónap börtön után házi őrizetbe helyezték, majd végül a vita előtt két nappal váratlanul levették róla a lábbilincset), a Večernje novosti, valamint a Politika főszerkesztőjét (mindkét napilapnál az Adria-Media Group részvényessé vált, amit a lapok vezetősége nem néz jó szemmel) – csak éppen a téma központjában levőt nem hívták meg. Ebben a műsorban számos vád elhangzott, adócsalás, visszaélés... Ám a Kurir sem maradt adós, több olyan tragikus esetet kezdtek el újra boncolgatni, amelyek a mai napig nem zárultak le. Így például megkérdőjelezték Miroslav Bogićević szavahihetőségét, sorozatban foglalkoztak Ivana Bodrožić, annak a fiatal lánynak a halálával, akiről kiderült, hogy hét éven keresztül szerelmi kapcsolatot ápolt Željko Mitrovićtyal, és halálának körülményei egy év után is ellentmondásosak. Ezekből a tudósításokból kiderült, hogy ha egyes érdekek azt kívánják, bizonyítékok válnak feleslegessé, üzenetek és telefonhívások törlődnek ki a telefonhálózatos rendszerből, és ami talán ennél is borzasztóbb: emberéletek vagy tragikus halálesetek (gondolok itt a katonai helikopter lezuhanásának körülményeire is) akkor válnak „érdekessé” (ezek a médiumok számára), ha abból valamilyen hasznuk származik. Adót sem kell mindenkinek fizetni, és egyes médiumoknak szinte minden megengedett: rágalmazás, trágár szóhasználat, hazugságok közlése...
Egy hét intenzív marakodás után aztán úgy tűnt, a médiaházak vezetői megtalálták a közös hangot, a két napilap címlapján nem egymás előnytelen portréja ékeskedett, így nem fogadta az embert mindennap ezeknek az arcképe az újságárusoknál, és a tévében sem olvasták fel a tévétulajdonos reakciólevelét félóránként. Azt hitte az ember, fellélegezhet a folyamatos mocskolódásoktól.
De nem. Hétfőtől folytatódik a második felvonással. Vasárnap a montenegrói ellenzék ismét tüntetett Podgoricán...
