Aki szeret a különféle kimutatásokkal és az országos szintű vezetők nyilatkozataiban szereplő számokkal foglalkozni, szinte folyamatosan talál ilyen jellegű elfoglaltságot. A gazdasági mutatók „púderozása” mellett legtöbb a munkanélküliséget, illetve a foglalkoztatottság alakulását érintő téma.
A napokban ugyanis a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat igazgatója ugyanis újságíróknak elmondta, hogy az utóbbi egy esztendőben 6,1 százalékkal növekedett a foglalkoztatottak, és 2,7 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma. Mindez mellett 721.000 ember neve szerepel a munkát keresők listáján.
Csodálatos eredményként könyvelhető el ez a haladás, és főleg az, hogy a jelenlegi kormány megbízatási idején több mint 20 százalékról 17,9 százalékra csökkent a munkát keresők aránya. Nyilatkozatára azzal tette fel a „papkévét”, hogy külön hangsúlyozta, hogy az az óhaj fűti őket, hogy az utóbbi szám 15 alá süllyedjen. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a következő évben, különféle intézkedések, megoldások és akciók foganatosításával, 25.000 személyt juttatnak munkahelyhez. Ennek érdekében, ha a kormány és a parlament is rábólint a tervre, jövőre 2,8 millió dinárt fordítanának erre a célra, és még 550.000 milliót a hátrányos egészségi állapotúak folyamatos alkalmazására.
A végtelenül derűlátó tervezgetés diadalmenete azonban ezzel még nem érne véget, hiszen hozzá kell adni mindazokat a foglalkoztatási lehetőségeket, amelyeket az önkormányzatok és az EU különféle alapjaiból megszerezhető pénzösszegek nyújtanak.
Kétségtelen, hogy valami történik ezen a téren, mivel tudvalevő, hogy a külföldi beruházók szívesen különítenek el pénzeszközöket a majdani munkásaik képzésére. Ilyen alapon már újévig 820 ember jut álláshoz, s a kilátások szerint számuk jövőre kétezerre emelkedhet.
Mindez némi optimizmusra adhat okot, s ez főleg a fiatalok vonatkozásában lehet biztató. Habár… Egy nem régi felmérés szerint a harminc évnél fiatalabbak 82 százaléka gyakorlatilag nem is keresi a munkát. Ki tudja, talán azt várják, hogy az ölükbe hulljon a lehetőség? Vagy számukra tökéletesen megfelel, hogy naphosszat valamelyik kávézóban ücsörögjenek, s az erre fordítandó pénzt a szülők, esetleg a nagyszülők biztosítsák?
A foglalkoztatásra, illetve a munkanélküliségre vonatkozó adatokat illetőleg azonban akad néhány érthetetlen dolog.
Ha ugyanis 6,1 százalékkal növekedett a foglalkoztatottság, ennél nagyobb arányban kellett volna csökkennie a munkanélküliségnek, mivel a munkaviszonyban levők száma meghaladja a másfél milliót, a munkát keresőké pedig „csak” 721.000. A dolgozók számát véve alapul az elmúlt esztendőben 91.500-an léphettek munkába, viszont a munkaközvetítő nyilvántartásából – ilyen alapon – alig töröltek 19.467 nevet.
Ennek a magyarázata meglehetősen egyszerű, de a politikumnak semmiképpen sem felel meg a valóság szellőztetése. Ebből ugyanis az derül ki, hogy a foglalkoztatottak százalékaránya semmiképpen sem felel meg a munkaképes lakosságnak, és az sem vitás, hogy a munkanélküliség nem 17,9 százalék, hanem ennél sokkal nagyobb. A szóban forgó százalékot véve alapul megtudhatjuk, hogy Szerbia nagyjából 7,2 millió lakosa közül csupán 4 millió 28.000 alkalmas munkára.
Március végén – a hivatalos kimutatás szerint – 1.698.000 személynek volt munkája, ami a fenti számítás szerint a 4 milliós munkaképes személyhez képest valamivel meghaladja a 42 százalékot. Vajon mi van a „maradék” 58 százalékkal? Ők nem munkanélküliek?
Az embernek az a sanda gyanúja támad, hogy a munkaügyi minisztériumban következetesen alkalmazzák Hofi Géza egy híres „elszólását”:
– Látja? Nem látja? Na látja!
