A gazdasági minisztériumnak – úgy látszik – nem volt türelme ahhoz, hogy a jó hírt a Télapó, vagy a Jézuska hozza, hanem már a Mikulásra bízta ezt a feladatot. Arról van ugyanis szó – mint a miniszter közölte –, hogy az idén (mikor?!), de legkésőbb a következő évben végleg „leszámolnak” a veszteséges cégekkel, amelyek lényegében felemésztik a jól működők eredményét, s nagyban hátráltatják Szerbia gazdaságának recesszióból való kilábalását. Arról nem is szólva, hogy immár több mint egy évtizede a költségvetési eszközöknek egy jelentős hányada a folyamatosan csak veszteséget „termelők” mérlegének egyensúlyba hozására ment el.
A mostani, kemény álláspontot előrevetítő bejelentés kapcsán azonban felmerül néhány kérdés is, amelyek megkérdőjelezik a kormány elszántságát. Köztudomású ugyanis, hogy négy nagy közvállalat százmillió eurós nagyságrendben nyeli el az adófizetők pénzét, politikai okok miatt azonban eddig fel sem merült ezeknek a privatizálása, hiszen nem kétséges, hogy az új tulajdonos radikális lépéseket tenne. Elsősorban a politikai túlfoglalkoztatás szűnne meg, és ennek következtében az emberek tízezrei kerülnének utcára. Márpedig ez egyáltalán nem érdeke egyik hatalmi pártnak sem, hiszen hatalmas mennyiségű szavazatot veszítenének, amelyek erősen megkérdőjelezné hatalmon maradásukat.
Tudjuk, hogy a vasút, a Srbijagas, a villanygazdaság és a Szerbia útjai közvállalatban is, az átlaghoz képest, horribilis fizetéseket osztanak, holott pénzügyi-gazdasági eredményük még a minimálbért sem igazolja.
Egyébként is igencsak megkérdőjelezhető a kormány ez irányú őszintesége, mivel nem is túl régen azt hangoztatta, hogy a továbbiakban semelyik közvállalat hitelfelvétele kapcsán nem vállalja a kezességet, viszont a villanygazdaság nemrégen külföldi pénzforrásoktól igényelt igen komoly eszközöket, s a miniszterek erre szorgalmasan rábólintottak.
A Srbijagas tavaly csaknem félmilliárd euró veszteséget mutatott ki. A miniszterelnök látszólag bekeményített és a tavasszal elrendelte az igazgatónak, hogy az első félév végéig hajtsa be a kinnlevőségeit, különben búcsút mondhat a bársonyszékének. Azóta egy szó sem hangzott el az illetékesek szájából ennek a követelésnek a teljesítéséről. Pedig aligha hihető, hogy a nagyvállalat csúcsvezetése lenullázta a kinnlevőségeket. A kormány mégsem váltotta le a minden rezsimet hűen kiszolgáló szocialista kádert. Sőt, pártja nemrégen a tartományi szervezetük élére emelte.
A vasútnál ugyan történtek kádermozgatások, de az új ember is csak a pazarlásban tűnt ki, a pénzügyi mutatókban semmi sem változott.
A Szerbia útjai vállalatban szilárdan tartja magát, igaz megbízott igazgatóként, az az ember, aki ellen bűnvádi eljárás folyik, s aki nem is olyan régen egy pökhendi nyilatkozatával halálosan megsértette a gyermekét a vállalat hanyagsága miatt elvesztett családot.
A villanygazdaságban is bejelentették, hogy a jövőben nem lesz hatszáz igazgató, hanem jóval kevesebb. Lehet, hogy azóta néhány „direktort” és „upravnikot” felmentettek a munkavégzés alól, de aligha képzelhető el, hogy alacsonyabb bérkategóriába kerültek. Az országos nagyvállalat pénzügyi helyzetének kozmetikázása érdekében, lényegében jogi-politikai erőszakkal, bekebelezték az egyetlen, még profitot megvalósító Elektrovojvodinát. Ezzel ugyan az egész villanygazdaságnak nem sikerült kimásznia a gödörből, hanem magával rántotta a vajdasági közvállalatot is.
Ezek után hogyan lehetne hitelt adni a veszteséges vállalat felszámolásáról szóló kinyilatkoztatásoknak? Van ember ebben az országban, aki el tudja képzelni, hogy a fent említett cégekre lakatot tesznek?
Zentán erre azt mondanák, hogy mindezt annak meséljék, aki hátul gombolja a trütyüt.
