Öt évvel ezelőtt az akkori kormány úgy döntött, hogy a világ számos országába huszonhét gazdasági nagykövetet küld, akiknek az lesz a feladatuk, hogy minél nagyobb külföldi tőkét vonzzanak Szerbiába. Már akkor kétségtelen volt, hogy hazai forrásokból semmiképpen sem lehet annyi pénzt előteremteni, amennyire szükség volt az ország gazdasági helyzetének rendezésére és fellendítésére.
Az ötlet nem új, hiszen Kanadának a mai napig huszonnégy gazdasági tanácsosa teljesít szolgálatot az Amerikai Egyesült Államokban. Ausztria kilencven szakembert alkalmaz erre a célra, sőt Magyarországról csupán Szerbiába három megfelelő szakember érkezett, hogy fellendítse a két ország közötti együttműködést. Természetesen mindegyik gazdasági nagykövet saját országának a hasznát helyezi előtérbe.
Az is jelzésértékű, hogy azok a kormányok, akik valóban az általuk vezetett ország hasznát nézik, tapasztalt, a nemzetközi kapcsolatokban már bizonyított embereit küldik „terepre”. Néhány kivétellel kizárólag közgazdászok kapták ezt a megbízatást. Ezzel szemben a szerb kormány annak idején a külügyminisztériumi munkatársakra, pontosabban jogászokra, mérnökökre, nyelvtanárokra bízta ezt a kényes feladatot. Persze akad közöttük mutatóban néhány közgazdász is.
Mindössze három év elteltével kiderült, hogy ezek a nagyreményű „szakemberek” az országnak annyi hasznot sem hajtottak, amennyibe ők kerültek. A fizetésük ugyanis 2500–4500 euró volt. Ezenkívül az államkasszából fedezték a lakásköltséget és más kiadásokat, mint például a gyerekeik ottani oktatását.
A minisztériumban tehát összeadták a számokat és egyértelműen kiderült, hogy a nemzetközileg jó ötlet nálunk nem vált be. Nem azért, mintha Szerbiának nem volna szüksége az idegen tőkére, hanem elsősorban azért, mert a káderek kiválasztásakor nem a szaktudás, hanem az ismeretség, esetleg a párthovatartozás volt a döntő.
Szerencse, hogy az illetékes minisztérium észszerűen mérte fel a helyzetet, s a „nagykövetek” legnagyobb részét három év leteltével visszavonta. Csupán kilencen maradtak szolgálati helyükön, de a miniszter bejelentése szerint a következő esztendő derekáig őket is visszahívják. Addig a berlini, stuttgarti, moszkvai, római, bécsi, bukaresti, párizsi, isztambuli és szófiai kiküldetésben levők nyugodtak lehetnek, és különösebb megszorítások nélkül költhetik az adófizetők pénzét.
Ennek az ötletnek a lebőgését a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a jelöltek kiválogatásakor az illetékesek igen kevés figyelmet szenteltek a leendő „gazdasági nagykövetek” képzettségére és a feladatra való felkészültségére. Ugyanis minden országnak, Szerbiának pedig különösen, szüksége van a szóban forgó külképviseletek fenntartására, hiszen külföldi tőke nélkül aligha képzelhetők el számottevő beruházások és új munkahelyek létrehozása. Ebből pedig az következik, hogy jövőre egy új program keretében más, remélhetőleg eredményesebb embereket bíznak meg arra, hogy elősegítsék az ország külföld általi gazdasági megítélésének javítását.
Az eddigi időszakban elherdált, hozzávetőleg négymillió eurót pedig „tanulópénzként” fogják elkönyvelni.
