Ha pénzről van szó, az érintettek általában nem ismernek sem Istent, sem embert. Ezt lehet tapasztalni az országos költségvetés jövő évre vonatkozó tételeivel kapcsolatban is. A 2016-os büdzsé tervezete szerint ugyanis várhatóan alaposan megnyirbálják a helyi önkormányzatok jogosultságát a pénzbeli támogatásra, hiszen nem kevesebb, mint nyolcmilliárd dinárt szándékozik a kormány megvonni tőlük.
Eddig ugyanis a vidék saját számlájára könyvelhette a nettó bérek után járó adó nyolcvan százalékát. Ezt akarja most az ország hivatalos vezetése ötven százalékra csökkenteni, vagyis a korábbi húsz százalék mellé még harminc százalékot egyszerűen a saját hatáskörébe von.
Talán nem is volna ezzel semmi gond, ha szinte naponta nem találnánk a sajtóban adatokat arról, hogy az országos költségvetésből szinte két kézzel szórják a pénzt. Néhány, csak a jó ég tudja mióta veszteséges közvállalat ugyanis, szinte már kötelező központi támogatás révén, feneketlen zsákként nyeli az adófizetők pénzét. Jövőre csaknem nyolcszázmillió eurót kapnak, s ennek fejében gyakorlatilag semmit sem tesznek. Az már aprópénznek számít, amit Belgrád az úgynevezett gazdasági nagykövetekre költött, akik lényegében fizetett üdülésként fogták fel megbízatásukat, és elenyésző bevételt valósítottak meg Szerbia számára.
S hogy a helyzet még cifrább legyen, a központi szervek folyamatosan az önkormányzatok nyakába varrnak különféle, természetesen kiadásokkal járó hatásköröket, de pénzt nem adnak hozzá. Most már odáig fajult a helyzet, hogy a községek és a Belgrádon kívüli városok vezetői „folt hátán folt” alapon próbálnak gazdálkodni.
A hatáskörükbe tartozó intézményekben mállik ugyan a vakolat, s már WC-papírra sincs pénz, de igyekeznek eleget tenni a felsőbb utasításoknak és követeléseknek, mert a szófogadatlan igazgatók feje felett folyamatosan ott lebeg a menesztés demoklészi kardja.
Ezzel azonban köztársasági szinten vajmi keveset törődnek. Eddig is voltak központosítási törekvések, újabban azonban a minisztériumok nem is rejtik véka alá, hogy ők akarnak minden dinár felett uralkodni. Márpedig ahol a pénz, ott a hatalom, s ezt a hatalmat Milošević egykori hű szolgái semmi szín alatt nem akarják kiengedni a kezükből. Az számít a legkevésbé, hogy időközben a városok és falvak elszegényednek, de a miniszterelnök és társai ezt folyamatosan ellensúlyozzák a populista demagógiával és az öndicsérettel, miszerint az országnak már csak időre (de mennyire?) van szüksége a teljes felvirágozáshoz.
S amint az lenni szokott, ezért az újabb megszorításért sem a regnáló garnitúra a hibás, hanem a Nemzetközi Valutaalap, amely „elvárja”, hogy pontosan nyolcmilliárd dinárt a központi hatalom elvonjon a községektől.
A jövő évi költségvetést a parlament – természetesen – a lehető legdemokratikusabb módon óhajtja elfogadni. A tervezet készítői ugyanis –mondjuk így!– közvitára bocsátották a dokumentumot, s azt várják az önkormányzatoktól, hogy tegyék meg észrevételeiket, javaslataikat. Hogy ezeknek a „hozzászólásoknak” mi lesz a sorsuk, az nemrégen már kiderült. A T. Ház ugyanis a több mint kétszáz, az ellenzék által benyújtott függelék közül egyetlen egyet sem fogadott el.
Mintha a vidék nem is tartozna Szerbiához.
