Világszerte nagy feltűnést keltett az a svéd bejelentés, hogy hamarosan az egész országban teljesen megszüntetik a készpénzforgalmat, s azt követően csak elektronikus úton és hitelkártyával lehet majd fizetni. Svédország példáját óhajtja követni Dánia és Norvégia is.
Az ottani és más országbeli szakemberek első értékelése szerint az ötlet nagyon jó, hiszen megvalósításával az eddiginél sokkal jobban lehet ellenőrizni a pénzforgalmat, s ami főleg biztató, jószerivel teljesen ki lehet zárni a különféle piszkos pénzek mosását célzó manipulációkat.
Annak ellenére, hogy a skandináv ország gazdasági fejlettség és műszaki képzettség szerint is szinte fényévekre van a Balkántól, vagyis – legyünk őszinték – lakosai műveltebbek, mint mi, ott sem tapsolt mindenki ennek a lehetőségnek. Mint várható volt, elsősorban az idősebbek már jó előre ódzkodnak a dologtól, hiszen nincs mindenkinek számítógépe és internetelérhetősége, másrészt, akik már csak az életéveikkel „hetvenkedhetnek”, aligha fogják egykönnyen megtanulni ezt az új módit.
Az ötlet nálunk is megbirizgálta egyes hozzáértők, de aligha ebben a mi reális jelenünkben élők fantáziáját, s máris azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a következő öt évben Szerbiában is „nyugdíjba” lehet tenni az érték mércéjeként kézzel is tapintható papírt vagy fémet.
Nem kétséges, hogy ez hatalmas változásokat hozna. Persze a szkeptikusok máris felemelték hangjukat, hiszen bizonyos kutatások szerint a főníciaiak, akik Afrika északi részén éltek, majd jelentős részük átvándorolt Ázsiába, 2700 évvel ezelőtt „találták fel” a pénzt, amit az emberiség azóta is folyamatosan használ.
Globálisan szemlélve az ötletet talán egyszer meg is fog valósulni. Az azonban, hogy Szerbiában 2020-ig megszűnjön a létezése… Nos, ez eléggé vitatható. Még annak ellenére is, hogy tavaly az országban internet útján 86 millió, a bankok tolóablakainál pedig 85 millió pénzforgalmi ügylet bonyolódott le, s előbbinek a száma minden évben fokozatosan növekszik. Nem kétséges tehát, hogy Szerbiában is van táptalaja a készpénzt mellőző dinárforgalomnak. Ezzel együtt azonban tudomásul kell vennünk, hogy az esetleges új rendszer alkalmazásához nem kis felkészültségre van szükség. Márpedig egy tavalyelőtti nemzetközi felmérés szerint Szerbia lakosságának 18 százaléka szó szerint írástudatlan, illetve csupán a nevét képes leírni. Ezt csak tetézi a tény, hogy a fejlett országokban élőkhöz képest 40 százalék funkcionális analfabéta. Hiába tehát a biztató körülmény, hogy az ország polgárainak 60 százaléka rendelkezik számítógéppel és fele az internetet is használja, a viszonylag idősebb korosztály túlnyomó többségének fogalma sincs a világháló előnyeinek hasznosításáról.
Azok az ellenvélemények, melyek szerint a felmérés elvégzése óta folyamatosan szaporodik a korszerű kommunikáció iránt fogékonyak száma, aligha képesek javítani az arányon, mivel tudjuk, hogy folyamatos az elvándorlás. És az sem kétséges, hogy nem a nyugdíjasok, hanem szinte kizárólag a képzett fiatalok hagyják el Szerbiát. Éppen azok, akik már tudnak szörfözni a világhálón, s akikre alapozni lehetne az elektronikus pénzforgalmat.
Mindent összevetve nyugodtan állíthatjuk, hogy szűk e hazánkban nemcsak még öt, hanem akár harminc évig is szükség lesz a papír- és fémalapú pénzre, s a svédek által felvetett lehetőség nálunk csupán meddő ötletnek nevezhető.