Esküszöm a gyógyító Apollóra, Aszklépioszra és Hügieiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket tanúkul hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom a következő kötelességeimet… Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik.
A hippokratészi iskola orvosainak emelkedett etikai szellemű esküjének töredéke ez. Talán a leglényegesebb részlete.
Nem kételkedem benne, hogy az orvosok túlnyomó többsége ma is tartja magát ehhez az emelkedett etikához. Bennem valamiért mégis ellenszenvet kelt a mostanában oly sokat emlegetett fejkvóta alkalmazása a szerbiai elsődleges egészségügyi ellátásban – magyarán: az alapellátásban.
Tudjuk, hogy az EU támogatásával már három éve beindult az egészségügyi minisztériumnak a fejkvóta bevezetésére irányuló projektuma, s hogy célja az orvosok új javadalmazási rendszerének kialakítása. Merthogy a fizetésük 30 százaléka attól függ majd, hány bejegyzett páciensük van, hány vizsgálatot végeznek el, mennyi receptet írnak ki, megfelelnek-e a gyógyszerek az adott betegségre, és számítanak majd a megelőző vizsgálatok is. Állítólag mindez jobb munkára fogja serkenteni az orvosokat, hiszen ha jobban – illetve többet – dolgoznak, akkor magasabb lesz a fizetésük.
Csak azt nem értem, hogyan serkent minőségre a gyaloggalopp. Orvosaink már most is sokkal inkább adminisztrátorok, mintsem gyógyítók. Többet vizsgálják a számítógépet, mint a pácienst. Ha a velük szerződést kötött páciensek meg az elvégzett vizsgálatok, felírt gyógyszerek száma lesz a mérvadó, akkor hogyan jut majd elegendő idő és kellő figyelem a betegre? Vajon az orvos arra fog-e törekedni, hogy alaposan megvizsgáljon egy-egy beteget, vagy a fejkvótával arra ösztönzik, hogy egyre több beteget vizsgáljon meg minél rövidebb idő alatt?
Azt olvastam a témáról készült interjúban: „a doktorok a betegek száma alapján kapnak majd fizetést”. Remélem, csak a megfogalmazás szerencsétlen, és nem a betegek, hanem az orvossal szerződést kötött vagy általa megvizsgált személyek számától függ a fizetés – egyébként ugyanis az orvosnak az lenne az érdeke, hogy minél többen minél betegebbek legyünk.
Ugyanakkor arra is gondot fognak viselni, mennyibe kerül a kezelés, mert a cél az, hogy minél ésszerűbb – magyarán: olcsóbb – legyen az alapellátás. (A szakorvosiról nem szól a projektum, az még ennél is sokkal bonyolultabb kérdéskör.)
Némi ellentmondást vélek felfedezni abban, hogy az orvos vizsgáljon meg minél rövidebb idő alatt minél több beteget, sok gyógyszert írjon neki, és küldje el mindenféle szakorvosi vizsgálatra – de tegye ezt úgy, hogy a lehető legolcsóbb legyen az egészségbiztosító számára.
Egyre jobban kezd nekem tetszeni az ókori római szemlélet, amely nem a betegellátást, hanem az egészségesek védelmét részesítette előnyben. S bár nem vagyok gladiátor, gladiátororvost szeretnék háziorvosomnak – hiszen ők mindent elkövettek azért, hogy a lehető legjobb orvosi ellátást kapó páciensük jó egészségnek és kiváló erőnlétnek örvendjen. Nemcsak a sebek kezelésében és a betegségek gyógyításában tettek szert nagy gyakorlatra, hanem az egészségmegőrzés és erőnlétfokozás módszereiben is. De nem fejkvóta, hanem munkájuk eredményessége alapján javadalmazták őket.
