Másfél-két kilométernyire lakom a horgosi határátkelőtől – a régitől. Légvonalban az új sincs sokkal messzebb, így éjszakánként hallom a hosszú várakozásban felőrlődött várakozók türelmetlenségének mértékét jelző tülköléseket.
Mi, határ mentiek, hajdan kerékpárral, de akár gyalogosan is nekivágtunk a szomszédba vezető útnak, egyrészt azért, mert nem volt hosszú a röszkei oldalon közlekedő határbuszig, másrészt, mert átsétálni valahogy mindig egyszerűbbnek, kényelmesebbnek tűnt (no meg olcsóbb is volt), mint buszon vagy az ezüst nyílnak, illetve szürke villámnak becézett „sinón” zötykölődni.
Azután egy ideig összevissza közlekedtünk – a régi átkelő felé mentünk, de mindenféle gubancos kanyar után az újon keltünk át. Azon a sok kapuson, amelyről azt hittük, meggyorsítja, és kulturáltabbá teszi majd az átkelést. Eleve olyan ígéretek hangzottak el a sok kapu építésekor, hogy megmarad a régi is, valamiféle egyszerűsített változatban, helyi közlekedésre, például kerékpáros- és gyalogosforgalomra – hiszen a leendő autópályán így nem lehet majd átjutni a túloldalra.
Visszalapozgattam a régi tudósítások tömkelegében, 2006-ban erről adtunk hírt: „Június 9-én múlt egy éve, hogy az E75 nevű magyarországi konzorcium, a horgosi határátkelő kivitelezője jelképesen átadta az épület kulcsát Jeffry Clarknak, aki az EU képviseletében ellenőrizte az építkezést. Akkor azt ígérték, hogy egy hónapon belül megnyílik Szerbia legkorszerűbb határátkelője. Azóta tehát már egy év telt el.”
Majd így folytattuk: „A határátkelőt voltaképpen még az athéni ötkarikás játékokra kellett volna átadni. A kiépítéséről 2002-ben írta alá a szerbiai kormány a szerződést az Európai Újjáépítési Ügynökséggel.”
Végül 2006. augusztus 2-án jelenthettük meg: „Horgosnál tegnap megnyílt az új átkelő”. Ugyanakkor azt is hírül adtuk: a szabadkai vámhivatal igazgatója szerint azért késett a nyitás, mert akadt egy kis dilemma a régi átkelő körül. „A magyar fél szorgalmazta, hogy maradjon funkcióban a gyalogosok, a kerékpárosok számára a régi átkelő, nekünk azonban nincs olyan hatáskörünk, hogy döntsünk a régi átkelő sorsáról” – mondta az igazgató. Azóta folyamatosan cikkezünk róla határon innen és határon túl, hogy külügyminiszterek, aktuális képviselők nyilatkozgatnak: újra megnyitják a régi határátkelőt, mert ezen fognak közlekedni a gyalogosok, kerékpárosok, segédmotor-kerékpárosok és a lassú járművek, amelyek nem használhatják az autópályát.
Én meg azóta is 16 kilométert furikázok az új átkelőig és vissza – szerencsés esetben. A vendégmunkások oda-vissza áramlásának hónapjaiban ugyanis sokkal nagyobbat kell kerülni, vagy a kelebiai, vagy a gyálai átkelő felé.
Teljes gőzzel épül az autópálya szerbiai szakasza, újra reménykedhetünk hát, hogy a helyi meg a lassú közlekedők érdekében visszakapjuk a régi átkelőt. Annál is inkább, mert kutakodásaim közben rábukkantam a „Varratmentes Európa” programra. Eszerint a magyar kormány a 2010. március 24-ei ülésén jelentést fogadott el a szomszédos országokkal fennálló közúti és vasúti összeköttetések helyzetéről és a fejlesztések irányáról. Idézem: „Szerbia felé a magyar fél szorgalmazza a régi, a szerb fél által egyoldalúan bezárt Röszke–Horgos I. határátkelőhely újbóli megnyitását, ami szerepel a határátkelőhelyek fejlesztésének időszerű feladatairól szóló 1223/2009. (XII.29.) Korm. határozatban is. Az erről szóló tárgyalások folyamatban vannak, továbbá magyar részről tárgyalásokat kezdeményeztünk a Röszke–Horgos II. autópálya határátkelőhely kapacitásbővítéséről is (további forgalmi sávok a szűkületben).”
Ígéretek ötletek, programok tehát vannak. Csak a megoldás várat magára, pedig a magyar fél már a közös szolgálat lehetőségét is felajánlotta.
Nem tudom, mi végre ez a hosszú halogatás, de úgy hiszem, sok sorstársam nevében mondom: kérem vissza a régi határátkelőmet!
