A jelek szerint már csak idő kérdése, hogy egyszerűsített eljárás útján magyar állampolgársághoz juthassunk.
Valójában visszahonosításról lenne szó, vagyis arról, hogy aki valaha (például a II. Világháború idején) volt magyar állampolgár, meg a leszármazottai megkaphatják az állampolgárságot. Most talán ne menjünk bele annak részletezésébe, hogy az MSZP még megakadályozhatja a törvénymódosítást, de aligha teszi, mert ez újabb presztízsvesztést jelentene számára. Ha mégis: sokévi várakozás után további néhány hónap már alig számít. Egyáltalán: van még rá igény?
Jobb- és baloldali magyarországi politikusok egyaránt megjegyezték, hogy tulajdonképpen már csak a délvidéki magyarok számára volna jelentősége a kettős állampolgárságnak, mivel az uniós országok lakosai gyakorlatilag semmit sem nyernek vele, Ukrajnában pedig tiltják.
Közben azt a sugallatot érzem „odaátról”, hogy fél évtizedes késéssel valójában ugyanazt kapjuk, mint amihez 2004-ben jutottunk volna hozzá, ha sikeres a népszavazás. Van, aki úgy véli, hogy legalább annyian fogják igényelni az állampolgárságot, mint amennyien a Magyar Igazolványt, vagyis az összes külhoni magyar közül nagyjából nyolcszázezren.
Úgy gondolom, sokkal közelebb áll a valósághoz, ha azt állítom, hogy feleannyi sem, vagy meglepően kevesen. Részben már leszűrhető a magyarázat a fentiekből (uniós tagság), de amennyiben Szerbiával szemben valóban hónapokon belül megszüntetik a vízumkényszert, akkor a vajdasági magyarok sem fognak sorban állni az állampolgárságért. Mert mit is nyernénk vele? Jóformán csak útlevelet, persze, azt külön kellene igényelni, valamint az időnként emlegetett együvé tartozás érzését. Szociális ellátást és szavazati jogot nem – és ez teljesen érthető is. Az ügyintézés, az utánajárás viszont feltételezhetően nem lesz annyira egyszerű, mint a Magyar Igazolvány esetében.
Bármennyire is úgy tűnik, hogy csupán az idő múlt a „korábbi esély óta”, sok minden meg is változott. Emlékezhetünk arra, hogy a kettős állampolgárság iránt táplált igény akkor ébredt föl, amikor kiderült, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, mi pedig még hosszú ideig kimaradunk. Ez nem is okozott volna gondot, de a számunkra igen szokatlan vízumkényszer igen, s a vízum megszerzését egyszerűsítette le a Magyar Igazolvány. De néhány egyéb támogatásra és kedvezményre is lehetőséget nyújt. Kétséges, hogy az állampolgárság érdemben bővítené ezek körét. S arról sem feledkezhetünk meg, hogy akkoriban még igen közeli volt a háború, és a bizonytalanságérzet nem múlik el egyik napról a másikra. Igaz, az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján ez bármikor vonzóvá teheti az anyaországi útlevelet. De ilyesmivel inkább ne számoljunk, ha itt szándékozunk élni! Elméleti „serkentő” lehetőségként merül föl még a munkavállalás, de aki nagyon akarta, az eddig is beszerezte az engedélyt, s ha esetleg állampolgárként erre nem lenne szükségünk, akkor marad az eltántorító tény, miszerint tizenvalahány éve nem volt olyan nagy a munkanélküliség Magyarországon, mint jelenleg…
Maradjunk tehát annyiban, hogyha a parlamenti pártok a törvényhozásban végérvényesen „lefejtenek” minden kockázatot, amelyekből eredően esetleg komoly teher hárulna az országra, akkor marad egy felkínált lehetőség, egy későn jött nemes gesztus, amit illik megköszönnünk, de a vajdasági magyarság nagy többsége nem él vele.
