A kádermegoldásokon a szerbiai politikai életben felesleges meglepődni. Régóta tudvalevő, hogy nem a szakértelem és a rátermettség dönt egy adott poszt betöltéséről, hanem a párthovatartozás. Legjobb esetben megpróbálják az adott párt berkeiből megtalálni a lehető legjobb kádert az adott tisztségre, vagy legalább a látszatát kelteni ebbéli igyekezetüknek, sokkal gyakrabban fordul azonban elő, hogy megfelelő funkciót keresnek az arra érdemesült kádernek. A viszonyokat felületesen ismerő személy arra a következtetésre juthat, hogy egyes politikusaink valóságos polihisztorok, akik úgyszólván mindenhez értenek. Mi mással magyarázható, hogy valaki egyszerre végzi a népjóléti tárca és a hágai körözöttek felkutatásával megbízott tanács vezetését, hogy az egykori tájékoztatási miniszterből később védelmi miniszter, az igazságügyi tárca vezetőjéből mezőgazdasági miniszter, az oktatásiból pedig önkormányzati miniszter lesz. Alacsonyabb szinteken a politikusok sokoldalúsága még szerteágazóbb, és azt a benyomást kelti, hogy a szerbiai politikai szféra a mindentudás egyeteme.
Nem véletlen, hogy a legutóbbi választási kampány hevében a polgárok szavazataiért ácsingózó politikai elit egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltott ígérete éppen az volt, hogy győzelem esetén felhagy a párthovatartozás alapján történő káderezéssel. Annak ellenére, hogy a kezdeményezést – nyilvánvaló kampányfogásként – a jelenleg hatalmon levő haladók, szocialisták és régiósok is aláírták, semmiféle változás nem történt az adott téren. A bevált gyakorlattal összhangban, szakértelmet félretéve, zömében pártkollégák kerültek a különféle tisztségekre és a közvállalatok élére. A kormány káderpolitikájának legutóbbi gyöngyszeme Saša Mirković esztrád-menedzser újév előtti kinevezése Milutin Mrkonjić közlekedési miniszter segédévé az útkarbantartási és közlekedésbiztonsági részlegben. A hírhedt miniszterfőnök azonnal be is jelentette, hogy új beosztottjának elsődleges feladata a hó eltakarítása lesz. Ezzel összhangban az új káder a héten máris bejelentette, hogy az útkarbantartók felkészültek egy újabb hóesésre, és havazás esetén minden utat időben megtisztítanak majd.
Lássuk azonban, kicsoda is Saša Mirković, akire ez az összetett feladatkör hárul. Saját bevallása szerint okleveles jogász, de valahol egyszer elhagyta az oklevelét, amit azóta sem talál. Higgyük el neki, hogy tényleg jogász, felmerül azonban a kérdés, hogy az utak tisztítása terén vajon mire megy jogászi képesítésével. Nem kevésbé áll távol jelenlegi tisztségétől esztrád-menedzseri hivatása sem. A Beoton zenei produkciós vállalat alapítójaként az utóbbi másfél évtizedben számos esztrád-művésszel együttműködött, igazán híressé Marija Šerifović menedzselésével vált, miután az énekesnő 2007-ben Helsinkiben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Menedzseri foglalkozásával párhuzamosan Mirković a politika felé is folyamatosan kacsingatott. Tagja volt a Szerb Radikális Pártnak, 2008-ban Tomislav Nikolićot támogatta az elnökválasztáson, majd csatlakozott a „Krajináért élek” mozgalomhoz, ahonnan 2011-ben távozott. A tavalyi választásokon a Dolgozók és Parasztok Mozgalmának listáján szerepelt, amelyet a választási éjszakán hagyott ott és Tomislav Nikolić mögé sorakozott föl, hogy nemsokára már a Szerb Haladó Párt főbizottságába kerüljön. Helyezkedési készségéhez nem fér kétség, a rá bízott feladat elvégzéséhez szükséges szaktudáshoz annál inkább. Olyannyira, hogy kinevezése okot szolgáltatott az első nyilvános nézeteltérésre a kormányon belül. Mirković képességeit ugyanis nemcsak egyes szakértők és újságírók kérdőjelezték meg, hanem a gazdasági miniszter is. Mlađan Dinkić azt mondta, hogy ő sohasem helyezte volna Mirkovićot az adott posztra, mire Mirković azzal vágott vissza, hogy ő pedig sohasem menedzselte volna Dinkićet, hiszen ő mindig csak sztárokkal foglalkozott, a szóban forgó miniszter pedig egy lecsúszott zenész, aki tönkretette a szerb gazdaságot.
Magától adódik a kérdés, hogy az adott munkakörbe nem volt jobb, megfelelőbb, odaillőbb szakember Szerbiaországban, csakhogy ha így közelítünk a problémához, akkor téves úton járunk, mert nem az adott tisztséget kellett betölteni, hanem az adott kádert kellett megjutalmazni a párt érdekében tett érdemeiért. Erről árulkodik az, hogy Saša Mirkovićot először a civil légi közlekedés igazgatóságának vezetői posztjára szánták, ami ellen az érintettnek semmi kifogása nem volt. Azt nyilatkozta, hogy számára ez nagy kihívás lenne. Itt álljunk meg egy pillanatra. Mi a kihívás? Ha olyasvalamit végzel, amihez egyáltalán nem értesz, vagy pedig törekvés arra, hogy a szakterületeden az addigiaknál sokkal jobb eredményt érj el? Egyáltalán: beszélhetünk-e kihívásról bármely köztisztség betöltése kapcsán? Azt hiszem, hogy a minisztériumokba, titkárságokba, ügynökségekbe, igazgatóságokba, intézményekbe és közvállalatokba megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberekre lenne szükség, akik felkészültségükkel összhangban végzik el a rájuk háruló feladatot. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az emberek mondjanak le a kihívásokról az életükben, még véletlenül sem, csak ha köztisztséget szeretnének betölteni, akkor a kihívások iránti vágyukat helyezzék át a magán szférába (például utazzák át az országot egy légballonban), ha pedig a szakmájukat mindenáron kihívásként szeretnék gyakorolni, akkor ne vállaljanak köztisztséget (az adófizető polgárok nem finanszírozhatják valakinek a túlzott ambícióit vagy szeszélyeit). Mint ahogyan nem szeretnék olyan sebész kezébe kerülni, akinek kihívás egy műtét, vagy olyan buszsofőrrel utazni, akinek kihívás egy kirándulás, úgy nem szeretném azt sem, hogy a civil légi közlekedés igazgatóságának vezetői posztját valaki kihívásként élje meg.
Mindent összevetve, úgy tűnik, még jól is jártunk Saša Mirković kinevezése esetében: a két rossz megoldás közül feltehetőleg a kisebb valósult meg, bár ezt csak némi fenntartásokkal állíthatjuk, a legelső nagyobb havazás rácáfolhat ebbéli megállapításunkra. Bárhogyan is legyen, egyáltalán nem szabad csodálkoznunk kormányunk legújabb kádermegoldásán, ahogyan Ranko Pivljanin is írja, „abban a kormányban, amelyben a miniszterelnök műnépdalokat énekelget, a gazdasági miniszter popzenét játszik, a közlekedési miniszter pedig egy folkénekesnővel járja a kávéházakat, logikus, hogy szükség van egy esztrád-menedzserre”.
