Amikor egy héttel ezelőtt még azon törtük a fejünket, hogyan szólítsuk meg olvasóinkat a magyar kultúra napja ürügyén, gyorsan rájöttünk, hogy olyannyira szerteágazó az a „valami”, amit magyar kultúrának hívunk, hogy a körkérdést sem egyszerű megfogalmazni. Azt hiszem végül valóban nem sikerült frappánsan megadni a lehetséges válaszokat, de a heti szavazásból csak kiderült valami. Az, hogy szavazóink többsége, vagyis fele legelőbb a népművészetben, a népi hagyatékban ismeri föl a magyar kultúrát. Bizonyára bennünk is hasonló gondolatok munkálkodtak, amikor elsőként ezt a válaszlehetőséget kínáltuk fel.
A leadott szavazatok alapján az irodalom és a könyv következik, s talán ez sem meglepő. Nem elfogultság azt mondani, hogy magyar nyelven kiváló írók, műfordítók, könyvkiadók munkálkodnak több évszázada, akik olyannyira jól teszik dolgukat, hogy még egy ilyen körkérdés alkalmával is jócskán megelőzik a többi művészeti ágat. Vagy más is közrejátszana? Vétek lenne ugyanis azt gondolni, hogy a zene, az építészet, a képzőművészet… terén nincs mivel büszkélkedni! Azt gondolom, hogy a szavazás során igen szépen megmutatkozott neveltetésünk, az oktatási rendszerben szerzett beidegződéseink következménye, minek köszönhetően jószerével már csak az irodalmat ismerjük meg a magyar művészetek közül, a többi ismeretlen, homályos, így értékítéletünkben sem kerülhet előkelő helyre.
És akkor még mi mindent kihagytunk! Körkérdésünkben ugyanis csupán a művészeteket érintettük, a kultúra fogalma viszont tágabb. Egy nemzet kultúrájához ugyanis a viselkedés, a szokások, a gasztronómia, az életérzés, a gondolkodásmód, sok minden más hozzátartozik. Ahogyan a Csongor és Tünde, a Bánk bán, vagy a Himnusz, ugyanúgy a Tanú, Bartók és Kodály, a parlament épülete, a Halászbástya, a népi hangszerek, a matyó hímzés, a gulyás, a hiedelemvilág, a közmondások, a mondák, és sok-sok más idetartozik. Ha a kultúra eredeti jelentéséig nyúlnánk vissza, akkor a görög időkig kellene visszatekinteni, amikor még a föld művelését jelentette, de az idő múlásával ennek a szónak is változott az üzenete.
„Ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán, akkor itt lesz majd a Kánaán” – írta Petőfi A XIX. század költői című versében. A reformnemzedék legnagyobb alakja, Széchenyi István is a „kiművelt emberfők sokaságában” látta a jövőt. Utat, hidat, vasutat, modern mezőgazdaságot, műszaki egyetemi képzést és tudós társaságot álmodott, és nemcsak álmodott, hanem – párját ritkítva – hozott létre.
A téma kutatói szerint Széchenyi kora, a reformkor óta a kultúra-fogalom Európa-centrikussá vált: a pozitív élettartalmakat hangsúlyozza, s az európai fejlődést modellként értelmezi. Elsősorban tehát szellemi, azaz tudományos, művészi, vallási tevékenységet értünk alatta. A kifejezés fogalmilag leszűkült, s ma már főképp a társadalomtudományokra és a művészetekre vonatkoztatjuk, a műveltséget is inkább humán műveltségként értjük.
A publicisztika és a mindennapi nyelvhasználat még ennél is tovább redukált: a művészetekre – irodalomra, zenére, színházra, festészetre-szobrászatra, filmre – korlátozza a kultúra fogalmát. Nézzük csak meg az újságok, folyóiratok kulturális rovatait: művészetről, irodalomról, ritkábban tudományról értekeznek.
Társadalmilag nézve a kultúra fogalomkörébe beletartozik az iskolázás, az oktatás, a közművelődés, sőt, a közösségi viselkedés, a kommunikáció, a szokások, a magatartás, stb. is. Mindebből az következhet, hogy a magyar kultúra a magyarul gondolkodók, beszélők, a magukat magyarnak valló tudósok, művészek, alkotók által létrehozott szellemi értékek összessége.
Január 22-e, a magyar kultúra napjának közeledtével hajlamosak vagyunk csupán a pozitívumokra, jeles emberekre és tetteikre gondolni, a kevésbé jót vagy elhibázottat pedig háttérbe szorítani. Ezen a napon ez így van rendjén. Maradjunk csak annál a megállapításnál, hogy szerteágazó, gazdag a kultúránk, bármit is értsünk alatta, melynek megismerésén, fejlesztésén, továbbadásán szakadatlanul fáradozni kell.
Végezetül hadd éljek a világhálón felfedezett sajátos ábécével, melyet Sz. Csaplár Eszter állított össze a magyar kultúra sokszínűségének érzékeltetésére: Aszkorbinsav, Álmoskönyv, Balaton, Cicavízió, Csirkepaprikás, Duna, Ezotéria, Értelmező szótár, Fülemüle, Gímszarvas, Gyufa, Himnusz, Iwiw, Íj, Jövő Háza, Kokárda, Lángos, Lyukas zászló, Mikulásgyár, Névnap, Operaház, Ópusztaszer, Öreg néne őzikéje, Őszikék, Pécs, Quimby, Rántás, Sopron, Szecesszió, Túró Rudi, Tyúkhúsleves, Uránia Mozi, Úri muri, Üdülési csekk, Űrhajós, Xider, Yonderboi, Viccek, Zene, Zsíroskenyér. A felsorolásból érthetően sok minden kimaradt, de a Himnusz nem. Mert ugye, nem feledtük? Csaknem napra pontosan 190 éve, 1823. január 22-én fejezte be megírását Kölcsey Ferenc, és ezt a napot 24 éve ünnepeljük a magyar kultúra napjaként.
Éljen!
