Néhány évvel ezelőtt városi legendaként mesélték az emberek Zentán azt az esetet, amikor az idős nénike összekuporgatott pénzét euróra váltva egy borítékba tette, s a kezelés végén átnyújtotta orvosának, aki, miután összeadta a bankjegyeken található számokat, s konstatálta, hogy 25 eurónyi hálapénzt kínálnak neki, azt mondta: Köszönöm, de már reggeliztem – és ugyanazzal a mozdulattal, amelyikkel átvette, már nyújtotta is vissza az ajándékot.
A történet főszereplői azonban változtak: én legalább három orvosról és ugyanennyi idős néniről hallottam, hogy részesei voltak egy hasonló esetnek. Ha általánosítani akarnánk, akkor azt mondhatnánk, hogy: minden orvos szereti a nagy összegű hálapénzt, illetve hogy minden idős néni szereti borítékba tenni és átadni a féltve őrzött euróit. Az ilyen sztereotipizálásnak azonban semmi értelme nincs. Van, aki az orvosoknak ad pénzt, hogy előrébb kerüljön a várakozási listán, van, aki pedig a nővéreknek, hogy jobban odafigyeljenek a betegre. Sokkal több a pozitív tapasztalatom az orvosokkal és a nővérekkel is, mint a negatív.
Pár napja az egész szerbiai sajtó felkapta a hírt, hogy Zentán őrizetbe vették az egyik ortopéd szakorvost. Az ártatlanság vélelme, mint mindenki mást, őt is megilleti, egészen addig, míg be nem bizonyosodik, hogy bűnös. Ha beigazolódik a korrupció gyanúja, mely szerint kenőpénzt követelt egyik betegétől, annak súlyos következményei lehetnek. Az utóbbi három évben Belgrádban, Sremska Kamenicán, Nišben, Kruševacon, Szabadkán és Újvidéken is vettek őrizetbe orvosokat, kenőpénz követelése és elfogadása, valamint a betegbiztosítás kijátszása miatt. Talán az orvos szó ebben az esetben már nem is helyénvaló, mivel ők már nem tekinthetők orvosnak, függetlenül attól, hogy a végzettségük az. Ők már kereskedők, akik a legféltettebb kinccsel, az emberi egészséggel üzleteltek. Egy ilyen üzlethez azonban mindig két fél kell. Gazdasági alapismeretek: kereslet-kínálat. Volt rá kereslet, volt kínálat is. Hogy miért? Mert az emberek még mindig jobban félnek a haláltól, függetlenül attól, hogy mennyire elégedetlenek az életükkel. De vajon csak az orvosok és a nővérek kis száma okolható azért, hogy némi fizetséget vár a szolgáltatásért? Tapasztalatból, hallomásból tudom, a legtöbb ember úgy indul orvoshoz: a kezelés, műtét végén mit adjunk majd a doktornak? Tojást, húst, desszertet, pénzt...? A gyerek születése után 50 vagy 200 eurót szoktak adni az orvosnak. Hogy miért? Mert ez így szokás. És aki nem ad, azzal mi lesz? Nem kell megijedni, nem törik kerékbe, nem égetik el máglyán. Akik nem adnak, azoknak azt szokták mondani: no, majd, ha a másodikat szüli a feleséged, meglátod, nem lesz veled kedves a nőgyógyász!
Távol áll tőlem, hogy orvosok zsebében turkáljak, hogy bárkit is lebeszéljek arról, ha megteheti, hát adjon pénzt az orvosnak. De belegondolt már abba valaki, hogy nem minden a pénz? Hogy egy kedves szó, egy köszönet, egy mosoly sokkal többet érhet a különböző színű euróknál? A feleségem kezelőorvosának a hozzáállásáról, a kedvességéről csak szuperlatívuszokban tudok szólni, ugyanígy a szülést levezető bábaasszonyéról és ügyeletes orvoséról is, nem különben a nővérekről, akik aranyosak, segítőkészek voltak, pedig senkinek nem adtunk pénzt, mivel azt a gyerekre költöttük. És persze én is felteszem magamnak a kérdést: jól csináltuk? Okos döntés volt, hogy most én is egyike vagyok azoknak, akik az autóúton rádiót hallgatnak, s mikor bemondják, hogy vigyázat, egy őrült szembe megy a forgalommal, akkor azt mondják: nem egy, hanem mind.
Egy jó orvos igazi érték, csakúgy, mint egy kedves nővér. Zentán, Magyarkanizsán, Újvidéken és Sremska Kamenicán is volt alkalmam megismerkedni több „értékkel”. Az ő feladatuk azonban mára már nemcsak a gyógyítás, hanem az is, hogy kilökjék maguk közül azokat, akik befeketítik ezt a nemes foglalkozást, akik szégyent hoznak a hippokratészi esküre. Ebben a megtisztulási folyamatban azonban szükség van a betegekre is, akik nem hallgatják el a törvénytelenségeket. Adjunk igazat Agatha Christie-nek, aki egyszer azt találta mondani: Én azt hiszem, a világ olyan, amilyenné az ember formálja.
