A sajtót olvasva az az érzésem támad, hogy nálunk most „gyűrűzött be” a romakérdés. Ezúttal nem időznék el hosszasan az örökösen vitát gerjesztő kifejezésnél, hogy cigány-e vagy roma, maradjunk annyiban, hogy egyik sem törvényszerűen rosszalló (pejoratív), inkább az a gond, hogy a gyakran képmutató demokráciában szépségtapasszal igyekeznek megoldani azokat a mély problémákat, amelyeket sok évtized vagy évszázad alatt sem sikerült. És ilyen meggondolásból jobbnak látta például a román parlament is a visszakozást – miután nemrégen egyik bizottság már támogatta a cigány kifejezés visszaállítását –, bármennyire is kelletlen számukra, hogy más országokban összekeverik a romát a románnal. Ezzel ugyan nem jutottak előbbre a bajok orvoslásában, de a sok gond közepette legalább megkímélik magukat a Nyugat rosszallásától. Mert a külcsín elsődleges követelmény, utána következhet a lényeg. Pedig ha fordítva történne, emez a kérdés talán föl sem vetődne.
Így esett meg az is, hogy tavaly nyugodtan fölszámolhatták volna Franciaországban a romatáborokat, illegálisan ott tartózkodó lakóikat pedig kitoloncolhatták volna, ha valaki el nem szólja magát, hogy romatáborokra vonatkozik az intézkedés: nem lett volna szabad egy etnikai utalást tenni, mert ugye, elvileg bárkit érinthet…
Csak látszatra távoliak ezek a történések, hiszen a romakérdés az egész Kárpát-medencében (meg némileg azon kívül is) szinte azonos tartalommal bír, leegyszerűsítve: képzetlenség, munkanélküliség, kulturális elmaradottság, a többségi közösségbe való beilleszkedés hiánya és a bűnözés, ami gyakran köthető ugyan a megélhetéshez, de korántsem tiborci gyötrelmek kíséretében. Persze, mindennek oka is, következménye is a legnagyobb gond: a hatalmas szegénység. A politikai populizmus azonban ebben a kérdésben nem tudja elkábítani azt a közösséget, a környezetet, a többi etnikumot, amely naponta elszenvedi mindennek a következményeit. Kelet-Szlovákiában például több településen betonfalakkal igyekeznek megakadályozni, hogy a romák rongálják a lakótelepet, vagy hogy bejussanak a kertekbe. Igaz ugyan, hogy tiltakoznak és rosszallják ezt a megoldást emberjogi és egyéb szervezetek, mondván, hogy az ilyen lépések a gettósítás felé vezetnek, de az érintettek magukat kerítik be és védik, nem a cigánytelepet. Persze a magyarázat ezúttal is úgy szól, hogy intézkedéseik nem a romák ellen irányulnak, hanem mindazok ellen, akik rongálják a lakótelepet.
Hogy mennyire nem viselik már el – talán a tehetetlenségből eredő – eddigi politizálást azok, akik szenvedő alanyai az említetteknek, igencsak markánsan példázza két múlt évi magyarországi eset. Egyik fideszes polgármester igen kemény szavakkal és állításokkal illette a településen élő cigányokat, minek következtében hadjáratot indított ellene a sajtó. Gyaníthatóan emiatt az őszi önkormányzati választáson a Fidesz mást indított az eddigi polgármester helyett, mégis a régi nyert, ami, ismerve a körülményeket, igazi haditett.
Két évvel ezelőtt pedig egy városi rendőrkapitány közölte újságírói kérdésre, hogy egy adott időszakban a bűncselekményeket mind roma származású személyek követték el. Eljárás indult ellene – még rasszista jelzővel is illették –, a polgárok viszont tüntetést szerveztek a kapitány mellett, aminek az lett az eredménye, hogy maradt a posztján, csak figyelmeztették, hogy a továbbiakban tartózkodjon az ilyen, általánosításokra okot adó kijelentésektől.
Nemrégen nálunk nyilatkozta az egyik rendőrfőnök, hogy a bűnvádi eljárások hatvan százalékát roma elkövetők ellen voltak kénytelenek megindítani. Ez az adat is igazán csak a romakérdés megoldása miatt fontos, melynek a bűnözés csak egyik, de a roma lakossággal együtt vagy a közelükben élő károsultak számára legfájóbb pontja. Nincs szándékomban nekem is szépségtapasz ragasztgatására azáltal, hogy tagadnám a cigánybűnözés létét, legföljebb megállapítom, hogy a bűnözés valóban nem etnikumfüggő, viszont a kifejezést a szocialista rendszerben is használták rendőri körökben, és most is inkább az értelmezése körül lehetne vitatkozni.
A legnagyobb gond mégis az, hogy komplex probléma a cigánykérdés. Magyarországon ugyan belátták, hogy nem lehet engedélyezni a megélhetésinek nevezett lopásokat, és nemrég óta a kis tolvajlásokat is keményen büntetik (s mint kiderült, akad bőven nem roma áruházi szarka is), de a rendészeti eszközök legföljebb részét képezhetnék egy nagy stratégiának. Ettől függetlenül nálunk is gyorsan meg kellene szüntetni azt a gyakorlatot, hogy valaki úgy lophasson el (majdnem legálisan) egy egész havi minimálbér értékű árut, hogy a haja szála sem görbül meg. Vajon kezdeményezte már valamely képviselő a törvénymódosítást? Vagy várják, hogy nálunk is árammal kezdjék védeni kertjeiket az emberek? Mert az már halállal is járt. Vagy esetleg tömegmegmozdulásokra kerül sor, mint ami ezekben a napokban ismét kiterjedni látszik Magyarországon, de nálunk is önvédelmi szervezkedések kezdődtek.
Emlékezetem szerint Zentán (gondolom, másutt is) úgy harminc évvel ezelőtt, még a múlt rendszerben készült alapos tanulmány a romaproblémák megoldására, a cigányság integrálására, de alig valami valósult meg belőle. Pedig akkor a mainál jóval gazdagabb időket éltünk, s bár a szociális segélyezés továbbra is „dívik”, kiderült, nem biztos, hogy jól „működik”, de semmiképp sem hatékony. Miként az oktatás sem, és alighanem a szegregált iskoláztatástól sem kellene egyértelműen elzárkózni, ha az eredményesebb lehet az integráltnál. (Olyasmi ez, mint az államnyelv tanítása a kisebbségeknek: évtizedek múltán „derül ki”, hogy idegen nyelvként eredményesebb lenne az oktatása, de ugyan kinek van joga idegennek titulálni egy államnyelvet?)
A szélsőjobbosok tehát abban tévednek – ha el is tekintenénk mindenféle humánus, emberi jogi szempontoktól –, hogy bármilyen gettósítás, rezervátumba zárás akár egy lépést is előbbre vinne a cigánykérdés megoldásában. Legjobb esetben konzerválná a nyomort és elodázná a robbanást.
Orbán Viktorék európai romastratégiát ígértek uniós elnökösködésük végéig, mert az érintett országok bevallottan nem képesek hatékony lépésekre. Ilyen szempontból talán jól is jött az említett francia eset: legalább fölfigyelt az egész unió a témára.
Persze, megtörténhet, hogy mi ebből a stratégiából is kimaradunk.
