Élmények futószalagon

– Neked mi a véleményed arról, hogy manapság szinte minden városi gyereknek játszóházban ünneplik a szülinapját?

– Szerintem faluhelyen is sokan megtennék, ha lenne rá lehetőség. A szülők manapság nem érnek rá, sokan dolgoznak hétvégén is, a bérelt teremben pedig nem a szülő takarít, nem dekorál, nem szolgál fel. Praktikus.

– De a mi gyerekkorunkban is elfoglaltak voltak a szüleink, szinte alig láttuk őket, mégis otthon buliztunk.

– Igen. Mintha hiányozna valami ezekből a mai zsúrokból.

Ez a beszélgetés köztem és a legjobb barátnőm között zajlott le vasárnap, amikor nyolcéves kislánya születésnapi zsúrjára robogva szállítottuk a vendégváró falatokat egy szabadkai játszóházba.

Régebben valóban más volt. Emlékszem, hetekig készülődtünk a bulira. Anyával listát írtunk, meghívókat, dekorációt készítettünk, csoportos játékokat találtunk ki, apával pedig zenét válogattunk, tortát rendeltünk, ruhát vásároltunk. A buli közeledtével egyre nőtt bennem az izgalom, nagy volt a ráhangolódás, a zsúr napján pedig csak azt figyeltem, kis vendégeim is annyira élvezik-e a kavalkádot, mint én. Nem animátorok vezették a közös játékokat, anyu vállalta a moderátor szerepét, nem pincér kínálgatta a vendégeket, apu szolgálta fel a kísérő szülőknek az italokat, és ő volt a lemezlovas is. Nem a felszolgálóval fújtuk el a gyertyákat, hanem a szüleimmel, a vigadozás pedig nem két óráig tartott, hanem egész délutánt, estét betöltő program volt.

Ha gyermektelen fiatal felnőttként belegondolok, hogy majd nekem is évente végig kell csinálnom egy banzájt, teljesen praktikus megoldásként hangzik a játszóház kínálta lehetőség. Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy mindez azért van-e, mert a mai szülők ellustultak, elkényelmesedtek volna. Szerintem nem ilyen fekete-fehér a helyzet. A szülinapi játszóházak iránti kereslet sem egyik napról a másikra nőtt meg. Korábban nagyanyáink készítették a tortákat, pogácsákat, nem pedig rendelték azokat, mégsem gondolom azt, hogy a szüleinknek lelkiismeret-furdalásuk kellett volna lennie azért, mert pár órán spórolni akartak, és a mostaniaknak sem kell, mert máshol szerveznek bulit.

Manapság nem csak a szülők akarnak idejükkel ésszerűbben bánni, a gyerekek igényei is megváltoztak. Tény, hogy a szülinapi zsúrok a gyerekkor meghatározó élményei. Minden szülő vágya, hogy emlékezetessé tegye gyermeke szülinapjait, viszont egyikőjük otthona sem tud olyan felhőtlen szabadságot adni mint egy trambulin vagy ugrálóvár, ahol szabadon vezethetik le energiájukat, és a zsörtölődő szomszédokra sem kell gondolni, akiket az önfeledt gyerekzsivaj zavarhat.

A bérelhető termekből azonban hiányzik az otthoni ünneplés varázsa, és úgy tűnik, mintha minden ott töltött születésnap levezénylése futószalagon történne: a szülő előbb érkezik, elviszi a tortát, az italokat és a ropikat, megérkeznek a vendégek, átadják az ajándékot, a gyerekek szabadon ugrándoznak egy órát, tortaszelés, újabb fél óra ugrabugra, majd távozás. A vendéglátós vállalkozónak fél órája van rendbe rakni a termet, majd újból ugyanolyan másfél-két órás forgatókönyv veszi kezdetét. Mindezt naponta legalább hatszor, akár a hét minden napján.

Nyugaton ez már nem elég, személyre szabottabb programokra vágynak, egyedi születésnapot akarnak a gyerekeknek. Egyes éttermek például főzőpartira adják ki a konyhát, ahol profi szakácsok tanítanak meg a kicsiknek egy-egy egyszerű receptet, máshol rejtélyes szabaduló szobák is vannak, ahonnan feladványok és logikai játékok segítségével szabadulhatnak ki a résztvevők. Meglehetősen fiús programnak tűnhet egy lézerparkos kaland, a weblapok azonban azt írják, hogy a lányok is nagyon élvezik. Cirkuszi és artista gyakorló termeket is lehet bérelni, ahol szakmabeliek felügyelik és oktatják egyszerű mozdulatokra a csemetéket, de a nyári élményparkok is nagyon népszerűek külföldön.

A vajdasági szülőkön azonban nem azt látom, hogy egyediségre vágynának, hanem a versenyszellemet, amivel egymás gyermekének buliját próbálják felülmúlni, vagy az előző évit túlszárnyalni, ugyanazon a helyen. Néha emiatt túlzásokba esnek. Voltam már például olyan játszóházas születésnapon, ahol egyszerre volt trambulin, ugrálóvár, medence, bohóc, vízipisztolyozás, pinyáta-ütés, édesség-asztal, és hogy a kísérők se maradjanak ki a mókából, jelmez a felnőtteknek. Az ünnepelt Batman jelmezben fogadta a pajtásokat, az ajándékokat külön terembe helyezték el, és minden vendéget professzionális fotós örökített meg az érkezéskor. A gyerekek összevissza futkároztak, jól érezték magukat a bőség zavarában. A torta szivárvány színű volt és emeletes, kicsit giccses az én ízlésemnek, de a gyerekek csak úgy ámultak, amikor kihozták a pincérek a csillagszórós csodát. A szülők a felnőtt vendégekkel voltak elfoglalva, kicsit mintha nekik is szervezték volna a bulit. Egy-egy fotó kedvéért azonban odaszaladtak kisfiuk mellé, vagy azért, hogy felhívják a figyelmét az új vendégek érkezésére. Belegondoltam, hogyan lehet ezt még überelni jövőre? Nem ítélkezni akarok, mindenkinek szíve-joga úgy ünnepelni ahogy szeretne, főleg ha megteheti, hogy ilyenekre költsön, de megrémiszt a gondolat, hogy hova tartunk. Vajon az én gyermekem értékelni tudja majd, hogy ugyanazt az „egyszerű” élményt akarom neki átadni, amit én kaptam a szüleimtől? Egyáltalán lesz nekem arra időm, energiám? Nem fogják azért lenézni mások, mert nem szervezek be például pónilovat, ha akkor az lesz a divat?

Az otthoni légkör családiasabb, meghittebb ugyan, és lehetőséget teremt egy kis kreatív szórakoztatásra is, de a változó szükségletek kielégítése sok energiájába kerül a szülőknek. A hétköznapi mulatsággá egyszerűsödött játszóházakból azonban mégis pozitív élménnyel térnek haza a gyerekek és az ünnepelt is elégedett. Heléna vasárnapi szülinapján is így volt. Láttam a szemében a felcsillanó boldogságot minden egyes vendég érkezésekor, a kíváncsiságot az ajándékok iránt. Mint minden évben, így most is a szülők arcáról kettős, a meghatódottság, és a „na ezen is túl vagyunk” megkönnyebbülés érzése volt jelen, de zavartalanul és gondmentesen távozhattak a helyszínről.