Szeméttermelő divat

„Tele van a szekrény, de nincs mit felvennem” – hallottuk ezt a mondatot annyiszor, hogy már-már a nők sztereotipikus szlogenje is lehetne. Tagadhatatlanul magam is ezt tapasztalom reggelente, amikor hirtelen kell dönteni, mit kapjak magamra. Hosszasnak tűnő bíbelődés után általában a kényelmet választom, figyelembe véve az adott nap munkahelyi kihívásait. Így körülbelül 10–15 ruhaneműt kombinálok egymással, a szekrény fennmaradt tartalmát pedig különlegesebb alkalmakra tartogatom. Bálok, esküvők viszont nagyon ritkán fordulnak elő az életemben, ezért a gardrób ezen része csak várja és várja a legmegfelelőbb potenciális rendezvényt. Nem vagyok egyedül ezzel. A nők legnagyobb hányada a szekrény tartalmának csak 70 százalékát használja. Az alkalmi darabok azonban előbb-utóbb kimennek a divatból, rájuk ununk, akárcsak a naponta használtakra. Az egyre fokozódó újdonság iránti vágy eszeveszett vásárlásba is torkolhat, amikor fontos eseményre kell menni. A ruhavásárlás olyan méreteket öltött napjainkban, mint az ételfogyasztás. Nem mindig a legszükségesebb dolgokat vesszük meg. A butikok csalogató kedvezményei, kéthetente változó kínálatuk arra csábítanak, hogy ne csak a kisestélyit vegyük meg. Ott kacsintgat még az olcsó póló a polcon, az akciós zokni a kassza mellett, de akár még egy pár új sportcipőbe is érdemes lenne befektetni, hiszen olyan jól leárazták (annak ellenére is, ha a sport nem szerves része az életünknek). Sokszor nem is az új gönc hiányzik, hanem maga a „kincsvadászat”, esetleg éppen nem volt jó napunk, és próbálunk vigasztalódni, vagy ellenkezőleg, megjutalmazzuk magunkat a vásárlás örömével, ha úgy érezzük valamiben jól teljesítettünk.

Szerbiában hasonló tendencia figyelhető meg, mint a nyugati országokban: vásároljunk olcsón és sokat. Az úgynevezett fast fashion butikok (főleg plázákban vannak ilyenek) erre szoktattak rá bennünket. Kedvezményesen akarunk vásárolni, de ezzel együtt minőségit is. A kettő együtt azonban elég ellentmondásos, ezért inkább a minőségről, a tartós, időt álló darabokról mondunk le. A fast fashion márkáknak nem célja, hogy jól nézzünk ki, hogy jól érezzük magunkat a ruhákban, vagy minőséget vegyünk, hanem, nem meglepően, a nagy profit. Ezek a boltok a legtöbbször úgy értékesítenek, mintha a kollekcióik mindenkin jól állnának, az eladók, a reklámjaik pedig a divatosságot úgy hangsúlyozzák, mint a vásárlás legfontosabb tényezőjét. A vásárló hazamegy ezekkel az „univerzális” darabokkal, otthon felveszi, érzi, hogy valami mégsem stimmel azzal a gönccel magán, majd beveti a szekrény sarkába. Jó esetben egyszer fel is veszi, de csak a lelkiismeret-furdalás miatt.

Évente körülbelül 80 billió darab új ruhát készítenek és adnak el szerte a világon, ami meglehetősen sok textilhulladékot termel. Átlagosan évi 11 millió ruha kerül a szemétbe, mert már a szeretetszolgálatok sem tudják hasznosítani a kidobott árut. Amit nem sikerül a szegényebb országoknak eladni, azt egyszerűen elégetik. Dániában például 12 tonnát dobnak tűzre évente.

Régi darabjainkkal számos olyan dolgot tehetünk, amivel megakadályozhatjuk gardróbunk túlzsúfoltságát és a szemét felhalmozását: átalakíthatjuk, elajándékozhatjuk, eladhatjuk, tervezőnek adhatjuk újrahasznosításra, jótékonykodhatunk, és ha lenne nálunk olyan, akkor ruhagyűjtő konténerbe is dobhatnánk. Magyarországon egyébként ezek a karitatív célra kihelyezett konténerek nem váltak be. Mint kiderült, a kukák tartalma nem a rászoruló családokhoz került, hanem külföldi turkálókban értékesítették a megunt gúnyákat. A szeretetszolgálatok felháborodására mindet eltüntették az országból.

Körkérdésünk válaszadóinak nagy hányada a feleslegessé vált holmit a rászorulóknak adományozza, sok családban viszont továbbra is fennáll a ruhák megöröklésének hagyománya. Igazi kincsekre lelhetünk nővérünk, édesanyánk, nénikénk vagy akár nagyanyáink gardróbjában, mert lehet a jelenlegi divat fontos, de számításba kell venni annak körforgását is. Ha éppen nem tudunk újat venni, biztosak lehetünk abban, hogy nem leszünk maradiak, ha csak átböngésszük a régi szekrényeket, vagy meglepjük egymást egy-egy időtálló darabbal.