Várható volt, hogy a katalán népszavazás heves érzelmeket generál Szerbiában és minden más országban, ahol valamelyik területi egységnek vagy népcsoportnak függetlenségi törekvései vannak. A szerb államvezetés képviselői épphogy kommentálták a referendumot, és képmutatónak minősítették az európai, illetve a nemzetközi közösséget, „mert hát hogyan lehetséges, hogy Brüsszel álláspontja szerint a katalán népszavazás és a térség önállósodási törekvése törvénytelen, mikor Koszovó Szerbiától történő, népszavazás nélkül megejtett elszakadását senki nem kifogásolta, sőt, a nagyhatalmak egymás után ismerték el 2008 februárjában az új balkáni államot. Erre Brüsszelből megérkezett a válasz, miszerint Katalónia és Koszovó között nem lehet párhuzamot vonni, mivel egyrészt Spanyolország az Európai Unió tagállama, másrészt pedig Koszovó egyedülálló eset, státuszával kapcsolatban több nemzetközi egyezmény is született. Az Európai Bizottság sajtófelelősének igencsak szerencsétlen és bugyuta nyilatkozata nemcsak a szerb államvezetés jogos felháborodását váltotta ki, hanem a nemzetközi jog ismerőiét is, emellett ismét rámutatott a nemzetközi jog következetlenségeire, illetve a jogtudósok egy csoportjának megállapítására, miszerint a nemzetközi jog és a politika, illetve a politikai érdekek közötti határvonal veszélyesen gyakran összemosódik.
Mivel Koszovó esetében a nemzetközi közösség és a nemzetközi jog egyedül következetlenségében következetes, hálátlan feladat találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az ország/tartomány státuszában változik-e bármi a katalóniai népszavazást követően, ám nagy bizonyossággal feltételezhetjük, hogy nem. Szinte kizárt dolog, hogy a világ nagyhatalmai szakítanak eddigi álláspontjukkal, és a jövőben Koszovó Szerbia kereteiben való megőrzését szorgalmazzák, már csak azért is, mert az utóbbi néhány napban egymást túlkiabálva próbálják érvekkel alátámasztani, miért nem lehet párhuzamot vonni a katalánok és a koszovói albánok önállósodási törekvései között. Egyesek odáig mentek érvelésükkel, hogy megpróbálták kilóra mérni a koszovói albánok ellen irányuló szerb erőszakot 1998-ban és 1999-ben és a spanyol rendőrség ámokfutását a népszavazás napján. Ha több és brutálisabb az erőszak, ha elegendő meggyilkoltat, megerőszakoltat, megkínzottat vagy üldözöttet lehet felmutatni, akkor a szeparatista törekvések jogosak, ellenkező esetben semmi sem indokolja az önállósodást. Az említett érveket hangoztatók azzal indokolják álláspontjukat, hogy a nemzetközi jog védi az emberi és a polgári jogokat, és mivel a belgrádi központú irányítás évtizedeken át ellehetetlenítette, hogy a koszovói albánok gyakorolják ezen jogaikat, Koszovó lakossága jogosan nyilvánította ki a terület államiságát. Szerintük az elnyomott lakosság akarata felülírja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatát, amely Szerbia területi integritásáról és Koszovó végső státuszának tárgyalások által történő rendezéséről szól. Egyébként utóbbi dokumentum, amely Szerbia utolsó hivatkozási alapja a Koszovóhoz való ragaszkodásban, kezdettől fogva indulatos nemzetközi politikai és jogi vitákat generált, valamint tökéletesen szemléltette, hogy a jogban mekkora szerepe van a hermeneutikának. Szerbia és a koszovói albánok eminens jogászainak és jogtudósainak értelmezése az 1244-es határozat tekintetében – érthető módon – szöges ellentétben áll egymással. Feltehetőleg a művészi szintekre emelt jogértelmezéssel magyarázható, hogy az ENSZ BT 1244-es határozata szerint Koszovó Szerbia része – legalábbis egyes értelmezések szerint –, ugyanakkor Koszovót a világ országainak nagy része független államként ismeri el – a 193 ENSZ-tagállam közül 111. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ENSZ BT határozatainak érdemi értelmezésére egyetlen szerv jogosult, méghozzá az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Éppen ezért minden más szerv vagy személy értelmezésére csupán politikai fejtegetésként szabad tekinteni, nem pedig jogértelmezésként – jegyezte meg néhány hónappal Koszovó elszakadását megelőzően Vojin Dimitrijević nemzetközi jogász.
Végezetül arról is érdemes említést tenni, hogy az országok területi integritásának kérdése mindenekelőtt a belső jog hatáskörébe tartozik. Az esetek többségében az országok alaptörvényükben rendelkeznek arról, hogy lehetséges-e az egyes területek elszakadása, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Koszovó önállósodása szemben állt a 2008-ban hatályos szerb alkotmány rendelkezéseivel, mégis, a világ országainak nagy része elismerte a függetlenségét. Mindennek logikáját talán dr. Várady Tibor nemzetközi jogász foglalta össze a legközérthetőbben: „A nemzetközi jogban nem létezik egységes, egyértelmű álláspont azzal kapcsolatban, hogy önrendelkezés által miként tud egy közösség kiválni egy adott országból.” Ebből kiindulván a szerb államvezetésnek jobb elfogadnia, hogy a nemzetközi színtéren is vannak egyenlőek és egyenlőbbek. Az, hogy ki vagy melyik állam mennyire egyenlőbb, az éppen aktuális politikai közhangulat, illetve geopolitikai érdekek függvénye, a jog nem ad választ minden kérdésre. Arról persze felesleges vitázni, hogy ez igazságos-e. Feltehetőleg az ehhez hasonló esetek okán közlik a jogi karokon az első órák egyikén az ifjú hallgatókkal: aki azt hiszi, hogy a jog egyenlő az igazságossággal, az inkább iratkozzon át a filozófia karra.
