Muravidék hagyományos népi étele, jellegzetes péksüteménye a kerek perec, amely arrafelé ünnepi eledelnek számít. A hetési tájakon „hőkön sült perec” néven emlegetik az emberek, története pedig évszázadokra nyúlik vissza. Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán Kerek-e a perec? című írásában kifejtette: a perec a magyar népi táplálkozás egyik jellegzetes étele, „amelynek a történeti Zala és Vas megyében, az Őrségben és Hetésben fontos ünnepi kenyérhelyettesítő szerepe volt. A muravidéki kerek perec az itt élők számára több mint egy étel. Kerek, harmonikus formájával, étvágygerjesztő megjelenésével szinte szimbolikus jelentőségűvé vált, megtestesíti a bőséget, a biztonságot, a szülőföld adta megélhetést.” Arrafelé a kerek perec valóban kerek, a bácskaiakat leginkább a karikába hajtott fonatos kalácsra emlékezteti – egyébként szentségében és méltóságában azonos vele.
Ezzel a tisztelettel veszem hát a kezembe a lendvai Népújság évente megjelenő képes magazinját, a KerekPerec című kiadványt, melyben a szlovéniai magyar írók a szülőföld természeti szépségei, tárgyi és szellemi értékei előtt hajtanak fejet. „A valós életből válogattunk néhány történetet az idei KerekPerecbe is” – hangsúlyozta Király M. Jutka Való élet, virtuális világ című beköszöntő írásában. Teszik ezt annak tudatában, hogy arrafelé is egyre nyomasztóbb a különbség a tapasztalati valóság és a képzelet alkotta irrealitások között. Gál Anasztázia Mindenki szem a láncban című írásában rámutatott: egyre nagyobb a zűrzavar a kinti világban, kontinensünk egyes tájain az emberek elveszítették érzéküket a reális világ iránt. A Muravidéken a közösség tagjai azonban még a tájban élnek, „évszázados hagyományokkal kötődnek a földhöz és a szellemi gyökerekhez, így a folytonosság nem szakad meg. Az itt élők megtapasztalták a több lábon állás előnyeit és a különböző kultúrák együttélése során az egymástól való tanulás lehetősége is megadatott, ami a több nézőpontból való gondolkodásra sarkall.” Muravidéken a tájhoz való kötödés az identitás és a kulturális igények megőrzését erősíti, ami érezhetően erősíti a közösségi létezés különböző formáit. Gál Anasztázia meggyőződéssel vallja: „Hiszem, hogy a kis lokális közösségekben lehet csak megteremteni a jólétet. Ahol mindenki szem a láncban, ahol az egyéni tudások és képességek egymást erősítve és egymást felemelve érvényesülnek.” A virtuális világ kényszerképzeteivel szemben csak a lokális közösségek ereje védelmez hatásosan.
A KerekPerec 2021-es „értéktára” értékes történelmi tanulmányokat ad az olvasónak. Lendvai Kepe Zoltán Vibenus sírköve című írása a rómaiak korát idézi. 1818-ban Lendvahídvég határában Esterházy herceg uradalmi földjén szántás közben egy római sírkövet találtak, amelybe alkotói a Vibenus nevet vésték. Keletkezését az archeológusok az időszámításunk után 90 és 150 közé, Traianus és Hadrianus császárok uralkodásának idejére sorolták. Megrendelője a viszonylag fiatal Vibenus Vanni római polgár volt, és valószínűleg a nyolcéves fia, Marcio Vibiano halála alkalmából készíttette. A sírkő hűen megőrizte a három családtag – az apa, az anya és a gyermek – arcvonásait. Azonosítása után a sírkövet Lendván a régi városháza árkádos folyosóján állították föl, onnan a dualizmus idején a Magyar Nemzeti Múzeumba került, 1963-ban Magyarország hadikárpótlásként visszaadta Jugoszláviának, akkor a muraszombati várban kapott helyet. Lendvai Kepe Zoltán szerint azonban „Vibenusnak és családjának mégiscsak itt, a hamvaik közelében, a rómaiak által szőlővel betelepített Lendva-hegy tövében volna a helye.”
Tomka Tibor Laško – a termálvíz és a sör városa című írásában történelmi vidékre viszi az olvasóit. Elmondása szerint a XI. században már vásári jogokkal rendelkező Laško a legidősebb óplébánia Szlovénia területén, háromliliomos címere önmagában is titokzatos. A celjei katlan és a Száva menti dombság találkozásánál, közvetlenül a Savinja folyó partján fekvő városka – mely ma is felismerhetően őrzi a Cillei főúri család titkait – legnagyobb kincse a termálvíz. A Thermana Laško közvetlenül a város mellett, illetve azon belül helyezkedik el, míg a Rimske Toplice termálfürdő néhány kilométerre a várostól található. Mindkét forrást használták már a rómaiak is, igazi fölvirágzását azonban a XIX. század hozta meg, amikor a déli vasút összekötötte Bécset a trieszti kikötővel. Ennek nyomán kialakult a termálturizmus, melynek során osztrák, cseh és magyar előkelőségek látogattak a fürdőbe. Az első világháború után mindkét fürdő hanyatlásnak indult.
A Muravidék sokszínűsége a gasztronómiájában is megmutatkozik – mutatott rá A múltbéli téli konyha eledelei című írásában Szolarics Nađ Klára, amikor a dobronaki Szarjas Márta konyhájában a vend eredetű, több mint száz éve ismert bujta répa elkészítésének titkait mutatta meg. Alapanyaga az egyszerű savanyított kerekrépa, ízvilága közel áll a savanyú káposztához. Jellegzetes hozzávaló a köleskása, amit a rántásos sűrítés után a főzelék tetejére szórnak. Utána bukta, rétes vagy szilvalekváros hájaskifli járja. Abraham Klaudia Az egyszerűségében rejlik a titok című írásában a béles elkészítésének ősi titkaival foglalkozik, melynek nemcsak a neve beszédes, az illata, az íze is mesél. „Eleink ételei közül az egyik, amely igazán visszaadja a paraszti konyha ízvilágát.” A goricskói Sebők Irén elmondása szerint a répával töltött béles mindenszentekkor került az asztalra, az Őrségben az öregek „mindszentbélesnek”, vagy „mindszentgaboncának”, „szemmártonygaboncának” hívták.
Zagorec-Csuka Judit A festészet egy mágikus cselekedet… – 100 éve született Gábor Zoltán című írásában a neves festő élettörténetének részleteit mutatta be, Abraham Klaudia Egykor a menyasszonyi kelengyében, ma a kanapén című munkájában pedig a hímzett díszpárnák titkaiba avatta be az olvasóit, amelyek egykor a család vagyoni helyzetéről árulkodtak. Ezért történhetett, hogy a Kárpát-medence számos vidékén a menyasszony kelengyéjében a vetett ágyat az egész falu szeme láttára szállították a menyasszonyos háztól a vőlegényes házig. Mindez csak ízelítő a Népújság KerekPerec című 2021-es kiadványának kimeríthetetlen csodáiból.
