Teljesen normálisnak tekinthető, hogy a bulvármédia, legyen az nyomtatott, elektronikus vagy tv, eltekint a tényektől, mindenből szenzációt, elsősorban botrányt fabrikál a nagyobb olvasottság, nézettség reményében. Az a baj, amikor a hagyományos média, ez esetben a sportszaklapok lennének főszerepben, átveszik a bulváreljárást, s gyakorlatilag meghamisítják a történelmet.
A napokban egy filmet néztem, amely a történet kedvéért kicsit eltekintett ugyan a valóságtól, mégis elég hű módon mutatta be az egykori híres orosz hokizó, Valerij Harlamov rövid és megpróbáltatásokkal teli életét és fantasztikus pályafutását. A hatvanas évek végétől egészen 1980-ig ugyan legtöbben itt a cseheknek szurkoltunk, de nem lehetett nem elismerni, hogy az orosz hoki mégis a világ legjobbja. Ebben a talán legnagyobb szerepet Anatolij Taraszov edzőzseni vállalt örökös kedvencével, Harlamovval, akit kifinomult érzékkel minden idők legjobb európai csatársorában játszatott Vlagyimir Petrovval és Borisz Mihajlovval együtt.
Harlamovot elsősorban gyorsasága, hibátlan korcsolyázása és ihletett játéka jellemezte. Ő volt az, aki egyetlen húzással, látványos egyéni akcióval vagy hihetetlen gólpasszal el tudta dönteni a mérkőzés sorsát, s nem csoda, hogy határtalan népszerűségéből kifolyólag Oroszországban még ma is minden idők legjobb hokisának tekintik, akit nyugodt lélekkel egy rangban lehet emlegetni a kanadai hokicsillag Wayne Gretzkyvel.
Mindezt elsősorban azért volt fontos megemlíteni, mert Harlamovot a kanadai média erősen lebecsüli, talán azért is, mert nem akart az észak-amerikai NHL ligában játszani. Mindenki láthatta, hogy Harlamov mit tud, amikor az orosz hokisok az első meccsen megszégyenítő 7:3-ra verték a legjobb kanadai profikat, mégis…
Két éve ugyanis a kanadai hoki szakos szerzők honlapján olvastam a „Harlamov, minden idők legtúlbecsültebb hokisa” című írást, amelyben a szerző a tényeket ügyesen kerülve, csupán néhány statisztikai adat alapján járatja le az orosz sportolót. Harlamov mondta, hogy imádja a szép gólokat, a szerző pedig megjegyzi, hogy játékstílusa szemet gyönyörködtető volt, de hokiban az ilyesmit csak Európában tartják fontosnak, ezért a nyolc amatőr vb-címe és két olimpiai aranya sem számít sokat.
A sport az sport, és elvárható lenne legalább a következetesség. Sok nyugati szerző azonban a teniszben éppen a fentinek ellentétével operál, mondván, hogy Roger Federer látványos játékstílusa sokkal többet ér, mint mások – itt persze Đokovićra gondolnak – ugyanúgy eredményes, de csak „szürke” mutatványa. Ez az egyrészt túlbecsülés, másrészt lebecsülés hétfőn egy újabb csúcsát érte el, amikor a profi teniszezők honlapja a hét teniszezőjének nem az éppen Madridban nyertes, fölényesen világelső Novakot, hanem az azon a héten nem is játszó Federert kiáltotta ki!
