Volt egy időszak, amikor a még Jugoszlávia néven futott szerbiai röplabda-válogatott 12-es keretébe 10 játékost az újvidéki Vojvodina adott. Egy részük a klub neveltje volt, például Dabić, Mijić, Boškan és Petrović, jórészt pedig még egészen fiatalon, a szurkolók számára is alig ismert játékosként jöttek a piros-fehérek közé, és itt futottak be nemzetközi szintű karriert, mint a Grbić fivérek, Mester, Kovač, Batez stb. A Vojvodina a 80-as évek derekán fejlődött erős és tehetős klubbá, amelynek egyik jellegzetessége a játékostermelés lett, s bárki szívesen szerződött ide, mert biztos lehetett benne, hogy fejlődni fog, majd trófeás válogatott játékosként távozhat a legjobb európai klubok egyikébe. Az újabb korosztályokból a saját nevelésű Podraščanin és Jovović vitte legtöbbre, az itt nevet szerzettek közül pedig Ivović is válogatott lett. Az elmúlt 30 év legjobb játékosai közül tulajdonképpen csak Tanasković, Vujević és Miljković nem voltak soha a Vojvodina tagjai.
Rég elmúltak azok az idők, amikor a Vojvodina két egymás utáni idényt ugyanazzal a csapattal tudott végigjátszani. Nincs már anyagi erő még az ígéretes játékosok leszerződtetésére sem, nemhogy valami többre. A szakmunka szintje és a klub működésének irányvonala azonban továbbra sem változik. Ennek köszönhetően évről évre kinevelhető néhány ifi, akik legalább a hazai liga szintjére gyorsan fel tudnak nőni. Amikor a Vojvodinának jó utánpótlása van – az pedig gyakori eset, hisz a hazai korosztályos bajnokságokon nagy meglepetés, ha más nyer –, akkor sikeres a szerb ifi- és serdülőválogatott is. Ilyen körülmények között az újvidékiek tavaly, amikor beneveztek a Challenge-kupára, a „csak részt vettek” szerepre voltak ítélve, de csodát tettek, és elnyerték az európai serleget. Az idén, ismét csaknem teljesen új és még fiatalabb csapattal, a visszalépő C. zvezda helyett vállalták a Bajnokok Ligáját, s nem égtek le, mint azt sokan hitték. Gdańskban nem vallottak szégyent, szerdán este pedig a névtelenséget meghazudtolva alaposan rávertek a szlovén ACH-ra, amely egy idényben annyit költ, mint a Vojvodina egy teljes évtizedben.
Egy nappal korábban az újvidéki pólósok ünnepelték fennállásuk 80. évfordulóját. Ha az egyáltalán lehetséges, ők még szegényebbek a röplabdázóknál, a jobb saját nevelésű pólósaikat még fiatalabb korukban szipkázzák el, ezért sokan például nem is tudják, hogy az állandó válogatott Soro, a Pijetlović fivérek, Ćuk, B. Mitrović és Rađen a Vojvodina neveltjei. Még csak az a különbség, hogy európai serlegre még álmaikban sem tellett. Mindkét klub teszi tovább a dolgát, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Hogy meddig, az nagy talány.
