A szlovéniai Portorožban évente megrendeznek egy sporttémájú értekezletet, amelyen kihirdetik a volt Jugoszlávia utódállamainak sportvédjegyeit. Nem meglepetés, hogy Szerbiára vonatkozólag a férfiaknál ezt a címet Novak Đoković, a nőknél Ivana Španović nyerte el, a klubok mezőnyében pedig a Crvena zvezda kosarazói kapták az elismerést. Španović Ana Ivanovićot váltotta, a Zvezda pedig a 13 éven át első helyi riválist, a Partizant taszította le az első helyről.
Đoković elsőségébe a szőrszálhasogatók sem tudnának belekötni, Španovićtyal kapcsolatban pedig esetleg rá lehetne kérdezni a piaci értékére és az e téren kifejtett tevékenységre. Španović ezen a téren nem sokat tehet, még ha akarna sem, Ivanović viszont, ha beszámítjuk a jótékonysági akcióinak sorát is, dollármilliókat ér.
A C. zvezda esetében éppen a piac volt a döntő. A méltatásban ugyanis elhangzott, hogy mi mindent tesznek e téren, és mennyire sikeresen. Ügyesen lemaradt a tény, hogy a hazai közvállalatok ebben mekkora részt vállalnak, kézzelfogható ellenszolgáltatás hiányában is. Az utóbbi sorok valószínűleg rámutatnak arra, hogy miért nem lehetett versenyben a százszorta sikeresebb vízilabda, amelynek az eredményei fantasztikusak, viszont a piaci értékük csaknem a nullával egyenlő.
A legszomorúbbak minden bizonnyal a C. zvezda focistái, hisz ők továbbra is az ország legnagyobb sportvédjegyének tartják magukat – és a belgrádi médiában éppen ennek megfelelő helyet követelnek és kapnak –, mint 25 évvel ezelőtt, amikor még valóban azok voltak.
A piros-fehér fociklub viszont ma talán már nem is létezne, ha nem lenne a politikai mankó. Nem titok, sőt, hogy a hiperaktív miniszterelnök a legvérmesebb szurkolóik egyike, így az óriási adósságok ellenére úgy működnek, mintha a leggazdagabbak lennének. A fociklub mindent meg is tesz, hogy kifejezze háláját a politika iránt. Szerdán például bejelentették, hogy az Oroszország és Putyin elnök iránt érzett tiszteletük jeléül az orosz vadászgép lelövése miatt lemondják a törökországi előkészületeket. Pedig nem ez a körülmény a perdöntő. Ráadásul az anyagiak sem, mert aki jártas az előkészületeken lejátszandó barátságos meccsekben, tudja, hogy általuk minden számla könnyen kifizethető. Inkább arról van szó, hogy a C. zvezda védnöke a Gazprom, s az erős, bár bőkezűnek nem nevezhető szponzort nem illene megharagítani. Hogy az egész egy mekkora politikai játék, azt mutatja a SZRT példája is, amely közszolgálati tv-ként az internetes fórumán, több más médiával ellentétben, kiszűrte a hozzászólalásokat, és csak csupa olyanokat közölt, amelyekben a Zvezda döntését és oroszbarát szerepét az olvasók üdvözlik és helyeslik.
