Az alvásról különbözőképpen vélekednek a szakemberek, egy biztos, az ember számára létfontosságú, ezt külön hangsúlyozzák minden évben az alvás világnapja kapcsán, ami az idén március 15-re esett (a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző pénteken van ez a világnap). Ezentúl szinte embere válogatja, hogy kinek mi felel meg legjobban. Sokan a rendszeres alvásra esküsznek, miszerint korán kell lefeküdni és persze korán is kelni, mert csakis így lehet hatékonyan elvégezni a napi teendőket. Az alvásnak leginkább erőt adó, vagy energiafelújító szerepet tulajdonítanak. Némileg úgy is él a köztudatban, mintha az emberben egy láthatatlan elem lenne elhelyezve, amely lemerül, alvással viszont újratöltődik. Sokan így gondolnak az alvásra, még akkor is, ha ez úgy hangzik, mintha egy sci-fi történetet olvasnánk.
Az alvás témája mindig is foglalkoztatta a tudósokat és a mai napig is az egyik legnagyobb misztikumnak számít. Az újabbnál újabb kutatások mindig igyekeznek friss eredményekkel szolgálni. A világhálón szinte megszámlálhatatlan írás foglalkozik az alvással, ezek közt képtelenség eligazodni. Az alvásigény témája végigkíséri az embert a születésétől kezdve. Nincsenek egységes adatok arra vonatkozóan, hogy egy kisgyermeknek pontosan mennyit kell naponta aludnia, de ha nyűgös, a legtöbb anya elsősorban azt feltételezi, hogy nem aludta ki magát. Egyes kutatások szerint tévhit az, hogy az ember alvásigénye a gyermekkortól kezdve folyamatosan csökken. Erre a legjobb példa a tinédzserek alvásigénye, hiszen nem arról van szó, hogy végtelenül lusták vagy felcserélték a nappalt az éjszakával, csupán másmilyen a bioritmusuk, az úgynevezett biológiai órájuk ketyeg másképp. Valójában egyre több szakember vélekedik úgy, hogy a felnőtteknek is több alvásra, pihenésre lenne szükségük, ahelyett, hogy a kamaszok alvási szokásait a sajátjukhoz próbálnák igazítani.
Amiben a legtöbb szakember egyetért, az az, hogy a korunk népbetegségének is tekinthető rohanó, stresszes életmód negatív értelemben nagyon is kihat a feltöltődést szolgáló alvásra, azáltal pedig az életminőségre.
Az ipari forradalom hozta azt, hogy a munkáltatók egyre hosszabb munkaidőt iktattak be a termelés növelése érdekében. Egyes források szerint akkoriban az emberek napi 10–16 órát dolgoztak. Azután észrevették, hogy a dolgozók egyre feszültebbek, ami a teljesítményük kárára ment és ez a termelésnek sem tett jót. Állítólag a széles körű tevékenységet folytatott Robert Owen – aki egyébként maga is vállalkozó volt – indított kampányt a munkaidő csökkentése érdekében, és sokan úgy vélik, hogy a „nyolc óra munka, nyolc óra, pihenés, nyolc óra szórakozás” szlogen is tulajdonképpen tőle ered. Úgy tudni, hogy a nagyvállalatok közül a napi nyolc órás munkanapot elsőként az amerikai Ford Motor Company vezette be. Sokan persze szkeptikusak voltak és őrültnek tartották emiatt Henry Fordot, pláne azok után, hogy nem csupán a munkaidőt csökkentette, de még a fizetéseket is megemelte. Az idő azonban őt igazolta, a termelés felfelé ívelt, a nyereség pedig megduplázódott.
A mai stresszes, rohanó világunk, a rossz gazdasági helyzet vagy épp a felzárkózás azt is eredményezi, hogy sokan kényszerülnek túlórázni, ami túlhajszoltsághoz, végül halálhoz is vezethet. A japánoknak erre külön szavuk van, a karósi. A történelem során mégsem mindenki tulajdonított fontos szerepet az alvásnak. Szép számmal akadtak politikusok, ismert cégvezetők, akik azt állították, hogy nekik néhány óra alvás elég, mert fontosabb dolguk van. A legtöbb alvásszakember azonban egyetért abban, hogy a szervezet csak egy ideig tűri ezeket a megpróbáltatásokat, és hosszú távon mégiscsak jobb elkerülni a túlhajszoltságot.
Nem csupán az alvásra szánt idő a fontos, hanem a minőséges alvás is. A stressz egyik kellemetlen velejárója, hogy nem vagyunk képesek úgymond kikapcsolni az agyunkat éjjelre. Ekkor jönnek elő a nyomasztó gondolatok, és ha sikerül is elaludni, azt gyakran rémálmok kísérik. Sokan elalvási problémákkal küszködnek. Az egyik viccesnek tűnő módszer erre a bárányok számolása. Nem tudni pontosan ki találta ki, de a lényege, hogy a problémákon való agyalás helyett valami nagyon monoton dolgot kell elképzelni. Állítólag régen az indiánok, ha nem bírtak elaludni, elképzelték ahogy egy óriási fára másznak fel, és ágról-ágra ugrálnak. Az alvást elősegítő gyógyszereket az orvosok is csak végső soron ajánlják, de hogy kinek mi hoz álmot a szemére, eléggé egyéni. Egyesek arra esküsznek, hogy mozogni kell lefekvés előtt, mások szerint ellazít egy pohár bor, és vannak azok is, akik úgy vélik, hogy az alvásra úgymond szertartásszerűen kell készülni, előtte inkább csendesebb, nyugodtabb tevékenységet folytatni. A fő probléma azonban gyakran nem az elalvásban van, hanem az éjjelente többszöri felébredésben. Ezt okozhatják légzésproblémák is, úgyhogy mindenképpen érdemes felkeresnie az orvost annak, aki éjjel nem tud aludni.
Félelmetes, de a rossz alvással és alváshiánnyal nemcsak magunknak, másoknak is árthatunk és mások is árthatnak nekünk, a végeredmény pedig akár végzetes is lehet. Gondoljunk csak a volán mögött elszunnyadó sofőrökre. Állítólag a Harvard Egyetem megvizsgálta az orvosgyakornokait a huszonnégy órás műszakjuk végén, és az eredmény sokkoló volt, a műszak vége felé már csaknem negyven százalékkal komolyabb hibákat követtek el, akik pedig rendszeresen dolgoztak egész napokon keresztül, kimerültek, depressziósak lettek. Egyre több kutatás készül, amelyek konklúziója az, hogy a rövidebb műszakok és a jobb elosztású szabadnapok sokkal hasznosabbak lennének, ezért egyre több országban fontolgatják azt, hogy az alkalmazottaknak több időt adjanak pihenésre. Egyre többen vannak azok is, akik úgy vélik, hogy a közmondás szerinti „ki korán kell, aranyat lel” nem állja meg a helyét, és a mai világunkban inkább azok teljesítenek jobban, akik tovább alszanak és kellő időt adnak szervezetüknek a pihenésre.
