Lakodalmas Lajos, Házibuli Attila és Parti Nagy Lajos, emlegeti műsoraiban a bulivezetéknevek triumvirátusát a népszerű magyarországi humorista, a Dumaszínház és a Showder Klub csapatának oszlopos tagja, Kovács András Péter, aki nem tagadja, ezt a poénját viszonylag gyakran elsüti, még akkor is, ha tudja, nem mindenki derül rajta, hiszen a tapasztalatai azt mutatják, hogy azoknak, akik az első két személyt jól ismerik, általában fogalmuk sincs arról, hogy ki a harmadik. Azt mondja, tudomásul vette, hogy a stand up comedy műfajának népszerű művelői közül nem az ő nézőrétege a legszélesebb, viszont ennek megváltoztatása érdekében nem nagyon akar kompromisszumot kötni, ehelyett inkább élvezi azt, hogy azoknak az embereknek az érdeklődését kelti fel, akik értik, amit mond, szerinte ugyanis humoristaként sokkal hitelesebb és önazonosabb az ember, ha nem a közönség igénye alapján válogatja meg a poénjait, hanem a saját mércéje szerint.
Mindez azért vetődött fel kérdésként, amikor nemrég interjút készítettem vele, mert a Dumaszínház előadásainak rendszeres látogatójaként magam is azt tapasztalom, hogy a közönség soraiban helyet foglalók zöme jóval önfeledtebben tud nevetni egy-egy korábban a trágárság velejárójaként számon tartott, ma viszont már szinte kötőszóként használt kifejezés sokadszori elhangzásán, mint a valódi poénokon, amit persze nem feltétlenül kell örömmel vagy rosszallással nyugtázni, elég, ha csupán jelenségként tekintünk rá.
A humor befogadása terén ugyanis, ahogyan az élet oly sok egyéb területén, rendkívül fontos az egyén ízlésvilága, az érdeklődési köre, az aktuális lelkiállapota, és a sort természetesen még sokáig folytathatnánk, az azonban minden bizonnyal valamiféle közös nevezőként kijelenthető, hogy a humor rendkívül fontos része az életünknek, hiszen a nevetésnek számos pozitív hatása van a testünkre és a lelkünkre egyaránt, hiszen át tud segíteni bennünket a nehézségeken, elviselhetőbbé tudja tenni a mindennapjainkat, sőt, a kutatások szerint a humor a párválasztást is jelentős mértékben befolyásolni tudja. A Northumbria University egyetem néhány évvel ezelőtti kísérletsorozatában a szakemberek arra a kérdésre próbáltak választ találni, hogy milyen összefüggések alapján tartják vonzóaknak a nők a férfiakat. A kísérlet eredményeiből kiderült, hogy a legpozitívabb tulajdonságként a humorérzéket jelölték meg, az eredmények ugyanis arra engedtek következtetni, hogy a nők a vicces férfiakat okosnak és őszintének tartják, még akkor is, ha a korábbi kutatások eredményei már bebizonyították, hogy nincs direkt összefüggés a humorérzék és az intelligencia között. Akár így van, akár nem, az említett kísérlet lényege az volt, hogy a nőknek férfiak önjellemzéseit kellett elolvasniuk, amelyek közül ki kellett választaniuk, hogy kikkel ismerkednének meg szívesen. A leírások felében kiemelt szerepet kapott az, hogy az, aki írta őket, viccesnek tartja saját magát, és az értékelés során az derült ki, hogy a nők a humoros férfiakat intelligensebbeknek, őszintébbeknek és vonzóbbaknak tartották, mint azokat, akik nem tettek említést a humor fontosságáról. A tesztek tanulságát a kísérleteket vezető professzor, Kristofor McCarty úgy foglalta össze, hogy „a férfiak könnyen az ágyba tudják nevettetni a nőket”, majd hozzátette, ezzel tudományos igazolást nyert az a jelenség, miszerint a társkereső hirdetésekben a legtöbb esetben kiemelten fontos pozitív tulajdonságként tartják számon a jó humorérzéket.
Aki nevettet, intellektuális fölénybe kerül, nem véletlen tehát, hogy a párválasztásban is kiemelt fontosságú a szellemesség, hangsúlyozta egyik nyilatkozatában a neves humorológus, zenetudós, Pap János, aki szerint a humor egyfajta agresszió is, hiszen az, aki nevet, képes lecsendesíteni az agresszióját, ezért szimpatikus számunkra, és a humor tulajdonképpen a rejtett agresszió kulturált formába bújtatott kifejezése, ezáltal ugyanis nemcsak a viccet mesélő, hanem a hallgatóság is kiélheti rejtett agresszivitását, noha ennek sokszor nincs is tudatában. „Nem valós agresszió ez, hanem egy verbális játék, amivel együtt jár, hogy vannak nyertesei és vesztesei” – szögezte le a humorológus, hozzátéve, a humort tanulni kell, hiszen a helyzettől, a kultúrától, az életkortól és a tapasztalattól is függ, éppen mit tartunk viccesnek. „Természetesen az is fontos, találkoztunk-e már az adott helyzettel: egy ismert viccen például nem nevetünk olyan jóízűen, hiszen nincs meg az ismeretlenség feszültsége” – magyarázta Pap János, aki szerint a humor attitűd, életfelfogás, magatartásforma és sajátos szemlélet is egyben.
Mindezek mellett azonban a fennálló viszonyrendszerek is jelentős mértékben befolyásolják azt, hogy mit tartunk humorosnak, és mit nem. A humor befogadásának alakulásával kapcsolatban Kovács András Péter elmondta, politikai humorral kapcsolatban némileg érzékenyebb, vagy talán pont érzéketlenebb lett a közönség az elmúlt évek során. „A passzivitásuk és a politikai apátiájuk miatt nehéz olyan dolgokat mondani nekik, amiről egyrészt tudnak, másrészt érdekli őket, harmadrészt bántja őket annyira, hogy nevessenek rajta. Nehéz kitalálni azt is, hogy éppen milyen érzelmű a közönség, éppen ezért mi igyekszünk minden irányba szurkálni, még a mindenkori ellenzéknek is ellenzéke lenni, nemhogy a mindenkori kormánynak. Ha bárki visszahallgatja a régi rádiókabarékat, rájöhet arra, hogy mi mindenkor lőttünk minden irányba, de úgy érzem, ez az igény egyre inkább kiveszni látszik a közönségből, és ami nagyon furcsa, az az, hogy a politikai korrektség jelensége és betegsége mintha nálunk is egyre inkább terjedne. Mi, humoristák tényleg nem azért viccelünk valakivel vagy valamivel, hogy uszítsunk, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy kihúzzuk a dolgok méregfogát. Az emberek mégis képesek apróságokba belekötni, és bolhából elefántot csinálni, ami félreérthetővé teszi a mondandónkat, ugyanis a szavakon lovagolva nyilván mindenkit meg lehet fogni, amivel vihart lehet teremteni a biliben, el lehet rontani a kedvünket, aminek következtében meghúzhatjuk a műsorunkat úgy, hogy ne használjunk bizonyos kifejezéseket és ne vicceljünk bizonyos dolgokkal, de ennek szerintem nem sok értelme van, hiszen pontosan az lenne a dolgunk, hogy minél bátrabbak és minél szókimondóbbak legyünk, a világ viszont arra halad, hogy minél óvatosabbak legyünk, és nehogy megbántsunk valakit, mert abból a média pillanatok alatt képes botrányt kreálni” – magyarázta a humorista, aki szerint fontos, hogy tudjunk nevetni önmagunkon, és ezt próbálja elősegíteni azzal is, hogy a poénjai nagyjából hetven százaléka esetében ugyan egyes szám első személyben szólal meg, mégis mindenkiről beszél, hiszen – ahogyan fogalmazott – tisztában van azzal, hogy mi, nézők, sokkal könnyebben nevetünk önmagunkon, ha közben úgy érezzük, rajta nevetünk, a saját mindennapjainkból csipegetve fel a humor legédesebb morzsáit.
