„Az senkit nem érdekel, hogy az illegálisan felépített objektumokat ki milyen visszaélések útján szerezte meg, és mekkora hasznot húzott belőlük 2004 óta, miközben saját igényeik kielégítése céljából a Hercegovina utca Belgrád legcsúnyább utcája lett” – hangsúlyozta Aleksandar Vučić kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján, az április 24-én éjjel Belgrád Savamala városrészén történt bontások kapcsán. Mint már többedszer kiemelte, egyes vesztes pártok kis játszmája ez, így akarják megakadályozni, hogy a választások után felálljon az új kormány.
Vajon tényleg csak politikai szemfényvesztésről van szó? Attól tartok a legkevésbé sem.
A Belgrád, víziváros projektum már a terv megjelenésekor nagy visszhangot keltett, és az építész szakma, valamint a polgárok is ellenezték. Nem azért, mert a terv a Száva partjának rendezését, az ott levő ideiglenes építmények és hátborzongató telephelyek lebontását irányozta elő, kétségtelen, hogy szükség volt Belgrád talán egyik legszebb területének rendezésére, hanem azért, mert olyan építészeti megoldásokat irányozott elő, amelyek nem illettek bele a főváros hangulatába, nem funkcionálisak és olyan nagy beruházást igényelnek, amire az államnak sincs, nemhogy a városnak lenne pénze. Emellett egyéni érdekeket véltek felfedezni a kezdeményezésben.
A Belgrád, víziváros projektum ugyan Belgrádban valósul meg, a város egy több ezer négyzetméteres területét öleli fel, mégsem csupán belgrádi projektum, az egész országot érinti. Amellett, hogy több évtizedre elkötelezik a várost és az országot a külföldi beruházóknál, állami pénzt ruháznak be, nemcsak az építkezésbe, hanem például a vasútállomás, illetve az autóbusz-pályaudvar kiköltöztetésébe, ami újabb közlekedési megoldásokat, és ezzel újabb beruházásokat igényel, például hidakba, infrastruktúrába… Talán ezért is kavart akkora port a Savamala területén (ezen a területen valósul meg a Belgrád, víziváros projektum) történt legutóbbi épületbontás.
Maga a bontás körülményei is furcsák. Egyrészt a városvezetés döntése után értesítették az itt működő szervezetek, vállalatok tulajdonosait, működtetőit, 48 órát kapnak, hogy kiköltözzenek, mert hamarosan megkezdik a bontást. Ám április 25-re virradóra (a választásokat követően), a 48 órás határidő lejárta előtt, 30, botokkal felfegyverkezett álarcos kíséretében jelentek meg a munkagépek, és hozzávetőleg 1000 négyzetméteren el is végezték a bontást. Már maga a jelenség is hátborzongató, hiszen miért éjjel bontottak, a reggel nem lett volna megfelelőbb? És mire is kellett az álarcos „őrség”? A történetet még inkább bonyolítja, hogy az álarcosok leállították az arra tévedt polgárokat, elvették a telefonjukat, szabad mozgásukban korlátozták őket, amíg a bontás zajlott. Ennek ellenére a polgárok jelentették a rendőrségen a történteket, akik ez után sem szálltak ki a helyszínre. És az óta sem adtak ki semmilyen állásfoglalást az esettel kapcsolatban, csupán cáfolták, hogy közük lett volna a bontáshoz.
A rendőrség és a kommunális rendőrség felelősségét Rodoljub Šabić, a közhasznú információk biztosa feszegette. Ő a várostól is magyarázatot várt, sőt megkérte a város vezetőségét, hogy tegye közzé a bontás ütemtervét. A polgármester kabinetje azonban teljesen elzárkózott: a bontást nem ők rendelték el, ők nem tudnak rendőrségi bejelentésekről, majd azt tanácsolták a közhasznú információk biztosának, információival forduljon a rendőrséghez. Aggasztó a város „mosom kezeimet” hozzáállása. Hát nem az ő feladatuk lenne egy város polgárai biztonságérzetének fenntartása? Nem nyomozniuk kell, csupán az ügy kiderítését követelni, ennek ellenére ők inkább kimaradnának a történetből.
Saša Janković köztársasági ombudsman sem hagyta annyiban a történteket. A polgárok jogai védelmének érdekében ellenőrzést végzett az illetékes szerveknél, és megállapította, hogy a rendőrség nem végezte el a kötelezettségét, a bejelentések ellenére nem szállt ki a helyszínre, meg sem próbálta megakadályozni a bontást, és a polgárok jogainak megsértése érdekében sem tett semmit – ezzel törvényt szegett. Az ombudsman kiemelte, ebben a rombolásban állami szervek és nem állami „szubjektumok” is érintettek – az utóbbiak rendelték el a bontást.
Miután kiderült, hogy az állami szerveknek is esetleg részük lehet a történetben, a politika teljesen más útra tereli a témát. Egyesek azt szeretnék elhitetni a polgárokkal, hogy politikai játszmáról van szó, a hatalom ellen irányul ez a történet. A választások veszteseinek szárnycsapdosásairól van szó, holott csak illegális épületeket bontottak le, szépül a város, és egyébként sem sérült meg senki. Ez alatt pedig teljesen homályba vész a legfontosabb kérdés: mi értelme az álarcosok jelenlétének? Miért akar valaki bárkit is megfélemlíteni? A bontás előbb-utóbb bekövetkezett volna, ugyanis a tervek szerint a bontást június 30-ig be kell fejezni, hogy az építkezés még az idén elkezdődhessen.
A kilencvenes évek hangulatát idézi az eset. Újra itt tartunk?!
