Alig néhány nappal első születésnapja előtt különös körülmények között meghalt egy gyönyörű gyermek, Charlie Gard, miután átszállították egy hospice házba, ahol lekapcsolták a mesterséges lélegeztetőgépről, amely életben tartotta. Ez a drámai eset megrendítette és gyászba borította elsősorban a szülőket, Connie Yatest és Chris Gardt, akik betegségében szenvedélyesen és szeretettel kísérték el, védelmezték és aggodalommal vették körül. A gyászhír megrendítette világszerte azokat az embereket is, akik személyesen vagy különféle közösségek, szervezetek tagjaiként az utóbbi hónapokban figyelemmel kísérték a brit kisfiú egészségi állapotát, és az emberi élet, s család és a szabadság védelméért szálltak síkra, illetve ennek érdekében fogtak össze. Több mint félmillió ember, pontosabban 557 213-an hallatták hangjukat. Mivel a gyógyíthatatlan betegnek nyilvánított kisfiú nem tudott a maga életéért kiállni, a londoni Great Ormond Street kórházhoz intéztek levelet, a petíciót ennyien írtak alá, kérve, hogy mivel hónapok óta ez az egészségügyi intézmény megtagadta Charlie további kezelését, engedélyezze az Egyesült Államokba való szállítását, ahol alternatív kezelést ajánlottak fel. El kell mondanunk azt is, hogy egyszerű emberek milliói imádkoztak világszerte, többek között a római Szent Péter-téren azért, hogy napolják el a londoni kórházban Charlie lekapcsolását a lélegeztetőgépről.
Az interneten sok-sok képet találunk Charlie-ról és a szüleiről. Az egyiken még boldognak látszik az édesanya, szülés után a karjában tartja a gyönyörű csecsemőt, aki akkor egészségesnek tűnt. A londoni kórház orvosai hetek múlva azonban észrevették a csecsemőn egy ritka, súlyos genetikai rendellenesség, degeneratív betegség jeleit, amely elgyengíti az izmokat és az idegeket. Az utóbbi (utolsó képeken) az édesanya egyre beesettebb, soványabb, az ápolt külseje, a divatos öltözéke sem tudja eltakarni azt a kálváriát, amelyen együtt végig ment a férjével.
Az egészséges lelkületű, az utolsó másodpercig reménykedő szülők minden tőle telhetőt megtesznek gyermekük testi-lelki-szellemi egészségéért. Ebben az esetben is ez történt, Charlie szülei öt hónapja küzdöttek kisfiuk életéért. Az Egyesült Államokba szerették volna szállítani, mivel dr. Michio Hirano felkínálta a kísérleti kezelést, miután az agyi vizsgálat után konzultált a londoni kórház orvosaival és más neves szakértőkkel. Kijelentette: Charlie-nak nincs visszafordíthatatlan agykárosodása. Amikor felcsillant az amerikai alternatív kezelés lehetősége, annak anyagi és egyéb feltételeinek biztosítása érdekében összefogtak segítőkész emberek és szervezetek. A felkínált terápiát az 1,5 millió euró összegyűjtésével a nemzetközi szolidaritási hullám lehetővé tette.
Az akkor 10 hónapos Charlie Gard életéről, a saját gyermekük életéről azonban a szülők nem dönthettek. A kórház nem engedélyezte, hogy az Egyesült Államokba vitessék. Halála hosszú jogi küzdelem után következett be, amelyet a szülei vívtak, hogy dr. Michio Hiranónál gyógyíttathassák. Az édesapa és az édesanya végül feladta a küzdelmet, de elítélte a bürokratikus és jogi késlekedést. Véleményük szerint azonnal és mindent meg kellett volna tennie a gyermek megmentése érdekében. Végül csupán azt kérték, gyermekük otthon, a saját szobájában halhasson meg. Ezt is megtagadták tőlük. A ritka betegségek olasz föderációja felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az orvosok nem képesek megítélni az ilyen ritka betegségben szenvedő gyerekeknek a jövőjét, mert keveset tudnak e patológiák alakulásáról. Tehát ahogy mondani szoktuk, amíg az ember él, mindig van remény.
A bíróság azonban nem tartotta tiszteletben a szülők döntési szabadságát, így került a kis Charlie egy hospice-ba, ahol leállították a lélegeztetőgépet.
A kisfiú betegsége és halála kapcsán sokan hallatták szavukat. Charlie életének utolsó napjaiban Ferenc pápa Twitter-üzenetével nyilvánított véleményt: „Az emberi életet védelmezni, mindenekelőtt akkor, amikor betegség sújtja, szeretetbeli kötelesség, amelyet Isten minden emberre rábíz.”
A keresztények bíznak abban, hogy az Atya magához vette a kis Charlie-t, s továbbra is imádkoznak érte és az elvesztését gyászoló családért. Francesco Moraglia velencei pátriárka kiemelte: „Az élet mindig értékes. Akkor is, amikor már nem vonzó, nem egészséges és nem élettel teli. Akkor is egy életről van szó. Ha egy társadalomban, egy kultúrában vagy egy jogrendben elvész az élet értelme, akkor minden egyedül attól függ, aki abban a pillanatban a döntés hatalmát a kezében tartja és meghatározhatja, hogy egy élet méltó-e arra, hogy éljék vagy sem.”
Massimo Gandolfini, a bresciai kórház idegsebészeti osztályának vezetője a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elítélte a tényt, hogy meggyorsítják az ember életének végét egy aktív gesztussal, amely a halálát eredményezi. „Egy bíró nem döntheti el, hogy egy adott nap adott órájában a halálát okozzam egy betegnek. Emberségesebb és természetesebb lett volna a gyermeket elkísérni a végsőkig a szülők karjában” – nyilatkozta többek között.
A Római Katolikus Egyház felemeli hangját a mai világban egyre terjedő halál kultúrája ellen, a „kegyes halál”, az eutanázia minden formája ellen, és a fogantatás pillanatától a halál pillanatáig az emberi életnek a védelmére szólít fel minden embert.
Mivel bebizonyosodott, hogy a törvényekhez és a bírósághoz fordulás nem oldja meg az alapvető problémát, a fájdalmas eset kapcsán Vicenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke az úgynevezett elkísérés kultúrájának, a „terápiás szövetség”-nek, a „szeretet szövetségé”-nek az előmozdítását szorgalmazza. Mindenkinek a beteg köré kell gyűlnie: a szülőknek, a családtagoknak, az orvosoknak, a barátoknak, az egész társadalomnak. Véleménye szerint párbeszéd útján kell megtalálni a beteg számára a legjobb megoldást. A történtek segítenek társadalmainknak, hogy kimondják a három nagy nemet: nem az eutanáziára, nem az emberek magára hagyására és nem a terápiás túlbuzgóságra. Ugyanakkor mondják ki a három nagy igent: igen az elkísérésre, igen a tudomány fejlődésére és igen a fájdalomterápiára.
Sok család vív Charlie szüleihez hasonló harcot a kórházzal. S hogy ez milyen költséges tortúra, tudják azok, akik kapitalista világunkban a saját zsebükből fizették a kórházi gyógyíttatásuk költségének minden napját. Hallatni kell hangunkat ezért a kisfiúért, továbbá más kisfiúért és kislányért, akik sajnos hasonló helyzetben vannak! Az élet védelme minden ember küldetése, szívügye kellene, hogy legyen.
„Isten meghallgatja imáinkat, és sohasem kapcsolja le a mesterséges lélegeztető gépet” – hangsúlyozta Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke.
Ha a Teremtőnk, aki az élet Ura, nem kapcsolja le a lélegeztetőgépet, akkor mi jogon tennénk mi, emberek!?
