Igen nagy port kavart az Újvidéki Egyetem hallgatói és a közvélemény körében Ivana Kovačić, a Műszaki Tudományok Kara (MTK) rendkívüli tanárának elbocsátása. A felháborodást elsősorban az váltotta ki, hogy nemcsak az ország, hanem Európa egyik legjobb szakembere kapott felmondást.
Állítólag a tanárnő nézeteltérésbe keveredett Dragan Spasićtyal, a Műszaki Tudományok Karának egyik tanszékvezetőjével, aki emiatt nem írta ki a Kovačić számára betöltendő munkahelyre szükséges pályázatot, és ez vezetett az elbocsátásához.
Rade Doroslovački, a Műszaki Tudományok Karának dékánja azt nyilatkozta, hogy a fakultásnak szüksége van Kovačić munkájára, és hogy ő több alkalommal is követelte Doroslovačkitól, hogy írja ki a pályázatot, azonban röviddel azután, hogy ezt a tanszékvezető megtette, a kollégák titkos szavazáson elvetették. A dékán akkor azt mondta, hogy ő ezen a ponton tehetetlen, mivel nem tud fellépni a Műszaki Tudományok Kara statútuma és a tanszék határozata ellen.
A Műszaki Kar közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben azt írják, hogy a dékán az összes tanszék számára kérvényt küldött, hogy írjanak ki pályázatot a tanárnő számára, de azt a többség visszautasította.
Az MTK múlt hétfőn (a nagy médiavisszhang után) kiadott még egy hivatalos közleményt, amelyben megerősíti, hogy nem személyes okok miatt alakult ki az eset, hanem a kar statútuma, illetve annak előírásai miatt történhetett meg az eset. A közlemény szerint Ivana Kovačićnak nem mondtak fel és a tanárnő munkaszerződése 2014. május 20-án jár le. Az illetékesek hétfőn üléseztek is, a legfontosabb döntés a következő: a dékán javaslatára a dékáni kollégium kezdeményezi, hogy a kar Tudományos-tanügyi tanácsa pályázatot írjon ki a Mechanika tantárgycsoport oktatására egy rendkívüli vagy rendes tanár megválasztására. Az említett Műszaki Mechanika tanszék illetékeseinek azt javasolták az ülésen, vizsgálják felül korábbi döntésüket, amellyel elvetették a pályázat kiírását a tanárnő számára.
A tanárnő egyébként 2009 óta tanít az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karán, mint rendkívüli tanár. Munkájának tudományos értékelése 387 pontot tesz ki, a munkásságának hatása és minősége alapján a nemzetközi h-indexe 10, a tudományos szakdolgozatainak idézettsége a nemzetközi SCOPUS mérce alapján 375 pont. Kovačić A1-es osztályzatot kapott a szerbiai tudományügyi minisztériumtól, amely a lehető legmagasabb. A szaktekintélyt az ország öt legtehetségesebb tudósa között tartják számon, Európában az egyik legjobb fizikusnak számít.
Két neves angliai egyetemen is vendégelőadó (Southampton, Sheffield), száznál több tudományos munkát publikált, több tankönyvet állított össze, amelyből több európai ország diákjai is tanulnak.
Kovačić a kar egyik legnépszerűbb tanárai közé tartozott a hallgatók körében, amiről 9,77-es átlagosztályzata bizonyított, amelyet előadásaira kapott. Nem mellesleg tíz tantárgyat tanított a karon.
Az Újvidéken lejátszódott események nem kéne, hogy zavarják Kovačićot, ugyanis a már fentebb említett angliai egyetemek tárt karokkal várják őt. Ennek ellenére a szakember Szerbiában szeretne maradni.
A tanárnő az állami szervekhez és a médiához is eljuttatott nyílt levelében kifejti, hogy azért nem szeretné elhagyni az országot, mert úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik a diákjainak. Emellett megjegyzi, hogy Szerbiának szüksége van a tehetséges és fiatal okos emberekre, ő pedig szerves része szeretne lenni az oktatásuknak.
Maga a kérdés több dolgot is felvet: egyrészt a felsőoktatási intézmény a helyzetben való eljárásának megkérdőjelezése. Az egyszerű emberi logika is ezt kérdezi: ha valaki a munkájában bizonyítottan az egyik legjobb, akkor miért ne tölthetné be a szóban forgó posztot, illetve miért gördítenek elébe kollégái ilyen akadályokat?! A másik dolog, ami azonnal felvetődik: milyen példát statuál a kar egyik legjobb szakemberének elbocsátásával? Kovačić tudományos eredményei alapján egyike az ország legtekintélyesebb fizikusainak, és nem dolgozhat tanárként ott, ahol eddig is azt tette? Ott van a kollegialitás kérdése is: a tanártársak az egyik pillanatban ellene szavaznak, miután az ügy pedig médiavisszhangot kap, a diákokkal együtt állnak ki Kovačić ügye mellett. E sorok írója nem szakember, pláne nem tudós, de ezek a jelenetek inkább egy falusi kocsmai összeröffenésre emlékeztetik, mintsem az ország vezető értelmiségének racionális viselkedésére.
Másrészt a fiatalok nagy részének ez is csak egy pozitív megerősítés abban, hogy Szerbiában nincs keresnivalójuk. Ha már egy ekkora szaktekintély képtelen ott elhelyezkedni, ahol szeretne, akkor mekkora esélyük lehet nekik majd egyszer megszerezni az áhított munkahelyet? Merem állítani, hogy több hallgatótársamnak is most „szakadt el a film”, és egyetlen politikus és tanár alapos, maradásra felszólító monológja sem fogja őket az országban tartani. Már csak azért sem, mert a hallgató sem azért tanult éveken keresztül, hogy a munkaközvetítőben csücsüljön, és a szülei sem azért fizették azt a több ezer dinárt, hogy gyermekük az egyetem befejezése után se legyen képes eltartani magát. Úgy vannak vele, hogy ha ekkora szaktekintélyek ilyen egyszerűen, önhibájukon kívül veszíthetik el állásukat, akkor nekik mi keresnivalójuk van itt?
Végül pedig itt vannak a felsőoktatási intézmények szabályozásai. Több egyetemi tanár jegyezte már meg előttem az előadások során, hogy az egyetemek és a karok szuverén határozatai sokszor okozhatnak kellemetlenségeket a hallgatóknak és tanároknak egyaránt. Több hallgató panaszkodik arra, hogy lassú a karokon az ügyintézés, eltűnnek a jegyeik a nyilvántartásból, a megváltozott határozatok miatt tovább kell várniuk egy-egy vizsgára stb.
Egyébként, ezt egyik alanyunk nyilatkozata is jól példázza, amelyet akkor fejtett ki, amikor a kötelezővé tett mesterképzésről kérdeztük: „… én 2008 óta vagyok egyetemista, akkor még nem volt kötelező a mesterképzés, ez is útközben változott meg, ami nem meglepő, hiszen a felsőoktatási törvények és az egyetemek, karok előírásai szinte évente változnak”.
Számomra talán mégis az internetes portálokon kommentározó olvasók reakciói a legérdekesebbek. Egyesek a tanárnő kollégáit vonják felelősségre, hogy miért szavaztak ellene. Egy bizonyos Grof nevű hozzászóló szerint egyenesen felháborító az értelmiség viselkedése az ügyben, és őt ez arra engedi következtetni, hogy az országban már minden és mindenki megvehető, a kollegialitás is csak egy üres frázis, amelyet a szerencsétlen idealisták pufogtatnak. Egy Mirjana nevű olvasó szégyennek tartja, hogy az ország egyik legtekintélyesebb kara, mint amilyen az MTK, megengedhet magának ilyesmit. Ugyanakkor rá is kérdez: ha egy ilyen színvonalas intézményben, mint amilyen a Műszaki Tudományok Kara, ilyesmi történik, akkor mi lehet a többi karon, egyetemeken? Többen arra a következtetésre jutottak, hogy nepotizmusról van szó. Felháborodásuknak adtak hangot, mondván, ha a tanár nem az elért eredményei miatt kap meg egy állást, hanem mert éppenséggel jó barát vagy közeli rokon, az egész szerbiai felsőoktatási rendszert is el lehet felejteni úgy, ahogy van.
Voltak olyan megjegyzések is, amelyek elég könnyen kezelték Kovačić ügyét. Ezek az olvasók úgy értékelték, hogy egy világszínvonalú fizikusról van szó, aki előbb talál munkát, mint a kétkezi melósok.
A hozzászólók között akadt azok közül is, akik politikai összeesküvésre gyanakodtak.
Személyes kedvencem talán mégis a „kosssta” nevű hozzászóló megjegyzése, amely leginkább célba talált. Elsősorban azért, mert egyrészt görbe tükröt tart a tanárok, és az összes oktatásügyi illetékes elé, akik lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy minél jobb oktatásban kell részesíteni a fiatal hallgatókat, hiszen bennük van a jövő, másrészt pedig, röviden le is ír egy helytálló kórképet az országban uralkodó trendekről. Szarkasztikus megjegyzése így hangzik: „Igazuk is van, rúgják csak ki. Mi, diákok nem érdemeljük meg őt.”
