Miután Nyugat-Európában nagy sikert aratott, tavaly az Európa Könyvkiadó gondozásában Magyarországon is megjelent Vaszilij Grosszman 1960-ban írt Élet és sors című nagyregénye. A mű olyan időkben beszélt a náci és a szovjet rendszer azonosságáról, amikor ez még halálos bűnnek számított a Szovjetunióban, ezért a regény kéziratát elkobozták a szerzőtől. Egy másolatot szerencsére sikerült kicsempészni külföldre, így jelenhetett meg először 1980-ban, fordításban Nyugaton. A könyv megjelenését és sikerét az 1964-ben elhunyt író már nem élhette meg.
A könyv terjedelmét és ambícióját tekintve is monumentális, a több mint ezeroldalas művet joggal nevezik a XX. század Háború és békéjének. Grosszman, az elismert haditudósító valóban Tolsztoj regényéhez hasonló művet hozott létre: átfogó történelmi tablót festett egy korról, egy népek sorsát eldöntő háborúról, egy nagy csatáról és egy család történetéről. Az Élet és sors 1942 végén, 1943 elején játszódik jórészt Sztálingrádban, de elvezet bennünket a hátországba, oroszországi és német városokba, találkozunk egyszerű katonákkal és hadvezérekkel, megismerjük a gázkamrába terelt zsidók utolsó gondolatait, valamint a sztálini lágerek rabjainak életét is. Megtudjuk, hogyan éltek és harcoltak a katonák, megismerjük szenvedéseiket, hősiességüket, az utánpótlás frontvonalba juttatásának nehézségeit, a házról házra történő küzdelmet, illetve azt is, hogy ilyen körülmények között is akadt ember, akinek a politikai munka fontosabb volt a harcnál. A náci és a bolsevik rendszerek sok mindent kieszelnek, hogy megtörjék az egyént: kiéheztetik, kitelepítik, rokonaitól elválasztják, büntetőtáborba, munkatáborba, haláltáborba deportálják, vagy magához emeli a hatalom – Grosszmannak köszönhetően megértjük a lényeget, a félelemben tartás és a megtörés mechanizmusát. A regényben ott lüktet a tömeggyilkos diktatúrákat szülő kor minden fájdalma és erkölcsi-filozófiai dilemmája.
A regény a háború és a diktatúra története mellett egy család története is, kibontakozik benne egy zsidó értelmiségi család sorsa Sztálin birodalmában. A hadi események miatt a családtagok egy része idegen fennhatóság alá került, és beszámolóikból az is kiderül, milyen sors várt a zsidókra a németek által megszállt területeken. A regény bemutatja a szovjet uralom alatt élők hétköznapjait is egy olyan rendszerben, ahol nem nézték jó szemmel a független gondolkodókat, és ahol egy hithű kommunistának sincs életre szóló garanciája a biztonságra. Mindezt kiváló képek keretezik, Sztálin telefonbeszélgetése a tudóssal vagy az öreg komisszár ideológiai vitája az SS táborparancsnokkal filmbe illő remek jelenetek.
Az Élet és sors nem egy modern könyv, érzelmes is, patetikus is kissé, és alaposan próbára teszi az olvasót. Nem egyszerű feladat követni a másfél száz szereplő életét, ez kitartást igényel, de megéri, mert végül összeáll a kép, és ritka élményben lesz részünk. Igaz, Grosszman olykor maga vonja le helyettünk a végkövetkeztetést is, de gondoljunk arra: mindez felbecsülhetetlen érték lett volna akkor, amikor papírra került – ha 1960-ban kiadják a kéziratot, Grosszman megelőzi Szolzsenyicint a sztálini rendszerről és a Gulágról szóló leírásával.
Az Élet és sorsot azonban a világ húsz évvel a megírása után fedezte fel Nyugaton, Oroszországban pedig csak a Szovjetunió összeomlásának a küszöbén, 1989-ben láthatott napvilágot. A BBC nyolcórás rádiójáték-sorozatot készített belőle, Oroszországban több színházban játszották színpadi adaptációját, és 2012-ben az orosz tévé teleregény formájában is a műsorára tűzte.
