Egyes becslések szerint Szerbiában a nők évente elszívják egy híd árát, és hat tonna cigarettacsikket kapnak érte cserébe. Naponta az ország területén több millió dináros bevételt valósítanak meg a cigaretta eladásából. Egy felmérés szerint az ország lakosságának számát figyelembe véve, a világban Szerbia az élen jár a dohányosok arányát tekintve. A legtöbben még 13–17 éves korukban meggyújtják első cigarettájukat, és a legtöbben maradnak is a szenvedélyük mellett. A szakorvosok szerint ezért van az, hogy Szerbia már évek óta tartja vezető pozícióját a szív és érrendszeri betegségek megjelenésének gyakorisága terén is, és nem csak a dohányosokat érinti ez a betegség, hanem közvetlen környezetüket is, az úgynevezett passzív dohányosokat, akik akarva, akaratlanul beszívják a kilélegzett dohányfüstöt.
Éppen négy éve annak, hogy Szerbia csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek a lakosság egészségi állapotán a közintézmények és nyilvános zárt terek dohányfüst-mentesítésével igyekeztek javítani. Törvény született arról, hogy a közintézményekben, munkahelyen, szolgálati járművekben, egészségügyi intézményekben, oktatási intézményekben tilos a dohányzás. A kávézóknak dönteniük kellett, hogy dohányzó, vagy nemdohányzó helyiségként működnek tovább, vagy el kellett különíteni a dohányzó részt a nemdohányzótól. Több kávézóban ezt az elkülönítés is csak „vizuálisan” végezte el, hiszen ugyanabban a légtérben jobb oldalon ülnek a dohányozók, bal oldalt pedig azok, akik nem kívánják belélegezni a dohányfüstöt, ami ebben az esetben fizikai lehetetlenség. És a szigorú törvény, valamint a dohányáru árának folyamatosan növelése ellenére, elfogulatlan és kellő számú felügyelő hiányában, a kezdeti lendület után, ezeket az elképzeléseket sem sikerült megvalósítani. A dohányosok száma nem csökkent nagy mértékben, sőt egyre több fiatal dohányzik aktívan. Ugyanakkor nyílt titok, hogy a közintézmények szenvedélyes dohányzóinak irodáiban elrejtve bár, szellőztetés mellett, de ott áll a hamutartó, nem ritka jelenség az sem, hogy középiskolák kapuin kívül tanórák közti szünetben cigaretta mellett társalog tanár és diák, vagy, hogy a szolgálati autóból a parázsló csikk az úton landol. A szigorú büntetések ellenére mindenki tolerálja a másikat, elfogadja, hogy a dohányzó kollégának szüksége van a „cigire”, mert feszült a munkatempó.
Addig, amíg nálunk általánosan elfogadott jelenség a dohányzás, beismerjük ezt, vagy sem, illetve tetszik nekünk ez, vagy sem, évtizedekre vagyunk a fejlett országoktól, ahol közterületen is tilos a dohányzás. Két évvel ezelőtt, amikor Dániában jártam, feltűnt, hogy Koppenhága belvárosában csupán egy sörözőben lehet dohányozni, azt is csak a söröző kijáratához közel (megjegyzem, nem egy népszerű vendéglátóipari létesítményről van szó). Azt is tudni kell, hogy Koppenhágában egy külön városrész van, ahol külön szabályok, íratlan törvények érvényesek, és ahol egyes kábítószerek, így a marihuána fogyasztása is megengedett. Hogy mi köze a dohányzásnak a kábítószerezéshez? Különböző kutatások mutattak arra rá, hogy a dohányzás az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség. És Dániában tényleg így is gondolják. Az egyik dán üzemben tettünk látogatást, amikor csoportunk néhány tagja, felfigyelve a kihelyezett dohányzótálra, körbe vette azt és rágyújtott. Egy helyi alkalmazott oda lépett hozzájuk, beállt közéjük és feltette a meglepő kérdést: „Ti ezt ennyire nyíltan vállaljátok?” Majd ő is rágyújtott egy cigarettára, de sebtében „végzett vele”, addig elmondta, hogy ő azon kevesek egyike az üzemben, aki nem tud lemondani a szenvedélyéről. De amikor az ebédszünetben marad egy kis ideje, hogy elszívjon egy cigarettát, rejtőzködni szokott, mert Dániában általánosan megvetik azokat, akik gyenge jellemnek bizonyulnak. Így gondolkodnak a dohányosokról.
Összehasonlítva a két országot, nemcsak a fejlettség és a gazdaság terén tátong szakadék, hanem a két ország mentalitása és értékrendje terén is. Amíg egyesek felfogják, hogy saját egészségük a legfontosabb kincsük és nem értik, mások miért nem tartják annak, addig mások (országunk jelentős hányada) az értéket abban látja, hogyan tudja kijátszani vagy megszegni a törvényeket, még akkor is, ha az egészsége a tét.
