Tagadhatatlan, hogy számos előnye (is) van a Facebooknak. Számomra az elmúlt napokban ez főképp abban nyilvánult meg, hogy mindahányszor felfedeztem, hogy valaki megosztotta a közösségi hálón, újra és újra meghallgattam, hogyan szavalta Judi Dench Oscar-díjas színésznő 1976-ban angolul Radnóti Miklós Nem tudhatom… című versét. Bevallom, az, hogy épp e napokban Radnóti összegyűjtött művei is lekerültek a polcról, és esténként ezt olvasgattam, dr. Fűzfa Balázsnak köszönhető. Pontosabban: annak a Radnóti-estnek, amelyet a kiemelkedő magyarországi egyetemi tanár, tankönyvszerző, az élményközpontú irodalomtanítás úttörője Szabadkán tartott a múlt héten két fiatal magyar szakos tanárral egyetemben. Másra is hasonlóképp hatott az előadás, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a fent említett felvételt olyan is megosztotta, lájkolta a Facebookon, aki velem egy sorban ült az említett rendhagyó irodalomórán.
Fűzfa Balázs egy nagyon tanulságos történetet is elmesélt, miért szívügye a felcseperedő generációkkal megszerettetni az irodalmat: a nyolcvanas évek végén vagy a kilencvenes évek elején egy tévés stáb forgatott Radnóti Miklós egykori lakásában, a Margit-híd lábánál levő Pozsonyi út 1. számú házban, ahol Radnóti özvegye, Gyarmati Fanni élt tavaly februárban bekövetkezett haláláig. Az egyik technikusfiú felszaladt az emeletre, megállt a lakásnál, amelynek névtábláján évtizedeken át Radnóti Miklós neve volt olvasható, s mivel az előszobaajtó üvegén át egy mozgó árnyékot érzékelt, lekiabált társainak: „Szedjétek a lábatokat, a csaj már itthon van, a pasas még úgy látszik, nem ért haza!” Vajon hallott a technikusfiú a Levél a hitveshez című versről vagy olvasta a Razglednicákat?
Fűzfa Balázs minden erőfeszítése arra irányul, hogy lehetőleg ne történjen a fentihez hasonló eset. Hiszem azt, minden magyartanár, aki elhivatottságból került a pedagógusi pályára, ugyanígy gondolkodik, ezért dolgozik, arra törekszik, hogy az irodalmi mű diákjai számára ne legyen száraz, feledhető tananyag, és hiszem azt, minden igazán jó tanárnak szívügye az is, hogy kortárs irodalmi alkotások felé forduljon gyerekeink, fiataljaink érdeklődése. A fizikatanár meg minden bizonnyal azt szeretné, ha például az egyen- meg a váltóáramról lennének ismereteik a diákoknak, és betekintést nyernének a tudomány legújabb felfedezéseibe is, a biológiatanár meg valószínűleg azt, ha tanítványai felismernék mondjuk a francia perjét, és a genetika legfrissebb eredményeiről is lenne fogalmuk. Nagyon is érthető, hogy minden tanár, aki szereti hivatását, a saját tantárgyát tartja a legfontosabbnak.
Ezt azért említem, mert nagy vihart kavart a minap az oktatási miniszter nyilatkozata, miszerint a szerbiai tanulóknak a törvényben megengedettnél jóval több órájuk van. Ezt eddig is mindenki tudta, csak épp nemigen beszélt róla senki. Az alsósoknak legtöbb 20, a felsősöknek maximum 25 órájuk lehetne hetente, ami napi 4, illetve 5 óra, ám ténylegesen ennél jóval több órát ülnek végig naponta gyerekeink az osztálytermekben. A miniszter már kiadta az utasítást, hogy szakértői testület vizsgálja felül a tanterveket, hogy elemzést készítsen arra vonatkozóan, hány tantárgy és egy-egy tárgyból hány óra tesz eleget az oktatási-nevelési céloknak, a Nemzeti Oktatási Tanács feladata lesz, hogy megoldásokat javasoljon. Nem lesz egyszerű, óriási ellenállással kell számolni. Az oktatási miniszter szerint szükség van arra, hogy a szakértői testület foglalkozzon a kötelezően választható tantárgyak, vagyis a hitoktatás és a polgári nevelés hatásaival, s hogy kidolgozza az új tervet ezen tantárgyak tanítására vonatkozóan. Máris kivívta a szerb pravoszláv egyház rosszallását, mert a miniszternek az a véleménye, hogy a kötelezően választható tárgyakat nem kell az általános és a középiskola mind a tizenkét osztályában tanítani, hanem csak négyben. A szakmai testületnek kell felbecsülnie, hogyan és milyen terjedelemben, fűzte hozzá a miniszter. Az, hogy hogyan alakul a hitoktatás és a polgári nevelés tantárgy oktatása, még a jövő zenéje, hiszem azt, sok vita előzi meg a végleges megoldás kikristályosodását. Nem kevés időbe telik, amíg a szakemberek kidolgozzák a hatékonyabb iskolahálózat kialakítására vonatkozó terveket, és ezek életbe is lépnek.
Mi pedig most is, a jövőben is biztassuk arra gyermekeinket, hogy járjanak nyitott szemmel a világban, érdeklődjenek a tudomány, a technika újdonságai iránt, és olvassanak minél többet. Erre biztatom a felnőtteket is: jusson idő olvasásra is az előttünk álló ünnepnapokon. Olvassunk klasszikusokat, de mindenképp olvassunk kortárs irodalmat is, legyünk nyitottak, kíváncsiak arra, hogyan látják, érzékeltetik jelen világunkat íróink.
