Máris kifizetődtek a magyarországi stadionberuházások: szinte az ünnepre érkezett a hír, hogy a nemzeti tizenegy megelőzte az Egyesült Államokat a FIFA legújabb világranglistáján: az USA a 33. helyre esett vissza, a magyarok és Algéria közé. De nemcsak sportban, hanem a pénzügyi politikában is nagyhatalmat előzött a budapesti kormány. Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök egy közeli politikai szövetségesét ültette a nemzeti bank élére, a New York Times nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Orbán Viktor alig néhány héttel korábban ugyanezt tette. Mindez azért hír, mert nemcsak tudós-vélemények és szubjektív kommentátorok, hanem pénzügy kutatások bizonyítják, hogy gazdaságilag rendre jobban teljesítenek azok az országok, amelyek szigorúan kormányfüggetlen központi bankot működtetnek.
És ezzel nem ért véget az amerikai sajtó Budapest-sorozata. A Washington Post március 13-ai kommentárja óriásit hibázott, amikor 600 milliárd dollárként tüntette fel az Európai Unió által Magyarországnak szánt hétéves támogatást. Nem mindennap foglalkozik az egyik legtekintélyesebb amerikai napilap kis országokkal, főleg nem szerkesztőségi kommentárban. Ezt a téves információt így akár szabotázsnak is tekinthetnénk, amely esetleg arra irányulhatott, hogy lejárassa azt a lesújtó értékelést, amit a kommentár a legeslegújabb magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban megfogalmazott. Mert ha a szerzők el is nézték a hatszázat, egy lektornak is tudnia illene, hogy ennyi pénzt a világon egyetlen ország sem kap ingyen, még hét év alatt sem. De ha nem is komplott volt, akkor is lejáratja a lapot magát. Különösen azért, mert a vezércikknek már a címe is súlyos vádakat fogalmaz meg a magyar miniszterelnök ellen, sőt egész sor vitathatatlan ténnyel támasztja alá Orbán Viktor hatalom-koncentrációs politikáját. A Post emlékeztet arra, hogy az alkotmánymódosítás problematikus volta miatt felemelték szavukat mind az európai konzervatív vezetők, mind az Egyesült Államok liberális kormányzatának diplomáciája. A lap szerint, ha Orbán elutasítja a világ szavára való figyelést, szankciókat kellene alkalmazni.
A New York Times már hétfőn elemezte az alig egyéves alaptörvény 15 oldalas negyedik módosítását. A konzervatív Princeton Egyetem liberális professzora (ez, vagy éppen az ellenkező előjelű kettősség nem ritkaság az amerikai egyetemeken), Kim Scheppele régóta foglalkozik a magyar alkotmányossággal és semmiképpen sem illik rá az a Budapesten rendszeresen hangoztatott vád, hogy a külföld „nem alaposan tájékozódik” magyar ügyekben. Scheppele többek között emlékeztet arra, hogy Sólyom László volt magyar államfő is elfogadhatatlannak tartja azt, ami a magyar alkotmánnyal történik. Sólyomot végképp nem lehet lehazaárulózni, ami a magyar jobboldal szokása minden politikai ellenféllel szemben, hiszen őt éppen a jelenlegi (telj)hatalmi párt erőltetett rá – akkor még ellenzékből – a magyar parlamentre, amikor az azóta lebontott alkotmányos rend szerint még a kisebbségnek is volt szava és pozíciója.
Ha valaki esetleg mind a Times, mind a Post értékelését „lekommunistázással” utasítaná el – mert ilyen is előfordult már –, akkor olvashatja inkább a republikánus New York-i polgármester tulajdonában lévő, konzervatív Bloomberg Média véleményét, amely „Orbán Viktor lebontja a magyar demokráciát” címmel jelent meg a minap, és élesebben szól a magyarországi fejleményekről, mint bármelyik „liberális” laptársa.
Sok minden függ attól, ki mit hogyan definiál. A magyar alaptörvény alkotói szerint a demokráciához elég az, ha vannak választások és nincs cenzúra. Ez azonban rég meghaladott meghatározás a szakértők körében, hiszen Hugo Chávez és Slobodan Milošević, sőt még Hitler is demokratikus választások útján került hatalomra. Egy politikai rendszernek ma sokkal gazdagabb tartalommal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a civilizált világ is valódi demokráciának fogadja el.
Egyébként Amerika-szerte megemlékeznek a magyar szabadságharc évfordulójáról, a hivatalos megszólalók közül sehol senki sem „gyűlöli” Magyarországot vagy a magyar nemzetet – sőt még világszerte bírált miniszterelnökét sem. Ez errefelé egyszerűen nem szokás: komoly amerikai sajtó soha nem közölne egyes pesti, kormányközeli lapoktól megszokott gyűlöletbeszédet. Éppen ellenkezőleg: elismerik a magyarság minden szabadságharcát, a szovjet imperializmus leküzdéséhez való nem kis hozzájárulását, tudósainak és művészeinek (gyakran éppen Amerikában elért) eredményeit, és azt kívánják a magyaroknak az ünnepre, hogy tartsanak ki a (modern értelemben felfogott) demokrácia mellett.
