Hazafelé lépegetek, s az elmúlt éven mélázom. Az embert ilyenkor mindig elkapja valami belső kényszer, hogy magára maradjon és visszatekintsen az elmúlt egy évre, s értékeljen, számot adjon az eltékozolt vagy jól kihasznált napokról, egy évéről, az időről, mely eleve megfoghatatlan. Azon töröm a fejem, ha valaki megkérdezne, hogyan értékelem az elmúlt évemet, mit is válaszoljak. Sok minden eszembe jut, beteljesületlen ígéretek, hiábavaló várakozás, új tervek, új remények, nagy nevetések, találkozások, békés esték. A múlton töpreng ilyenkor az ember, az elmúlt időn, melyet sem visszahozni, sem megváltoztatni nem lehet, de valamiért mégis azon rágódik, jól csinálta-e, lehetett-e volna többet, jobban, másként, s lelke fiókjából sorban előhúzgálja emlékeit és osztályozza őket: ez szép volt; ez fájt; ezt szégyellem; ez maga volt a csoda; ezt bánom; ez nem fontos; ez lélekcirógató, ez pedig nehéz pillanat volt. A múltban kutakodik, de egyidejűleg érzi, lelke már a jövő év felé kacsintgat, hiszen az új év új reményt hoz, s vak hittel, melyet csak az ember mondhat magáénak, vágyja a szebb napokat, melyekről azt hiszi, az eddigi tapasztalatait felhasználva majd bölcsebben élhet meg.
Az év utolsó napjaiban – talán sokakhoz hasonlóan – nekem ilyen gondolatok járnak fejemben, s végül megszületik a válasz is a fel nem tett kérdésre: bár megint tarkabarkaság szőtte át az életem, voltak nagy pillanatok, melyek gazdagítottak, megszépítették az életem, és ezeket nem veheti el tőlem senki. S ismét ráébredek, értékelni és új terveket szőni igenis kell, mert csak így tanulhatunk és haladhatunk valami jobb felé, valahogy mégis megfeledkezünk arról, hogy az év folyamán, a rohanós hétköznapokban a jelen pillanat megélésénél nincs fontosabb, mert most kell szeretni, megölelni, megóvni a másikat, együtt lenni, örülni és megbecsülni, amink van.
Ha tennék újévi fogadalmat, talán az is valami ilyesmiről szólna. Hogy ezentúl bölcsebben kihasználom majd az időt, amit kaptam, jobban odafigyelek az élet apró örömeire, amelyek ünnepé teszik a szürke hétköznapokat, és az elégedetlenkedő, feszült percekben sem felejtem el, olyan csodálatos dolgokkal ajándékozott meg az élet, amelyekért nem lehetek elég hálás. Enélkül ugyanis sem a visszatekintés, sem a jövő felé fordulás nem ér semmit.
