Washington, dec. 30.
A vajdasági magyarság sorsát legközvetlenebbül meghatározó mindkét állam sajátos „szabadságharcot” vívott az idén is a „nemzetközi közösség” ellen. Egészen pontosan az ellen a transzatlanti értékközösség ellen, amelynek felemelkedési esélyét köszönheti – az euró- és dollármilliárdos támogatásokról nem is beszélve.
A szerb miniszterelnök a minap vallotta meg, hogy Szerbiának be kell lépnie az Európai Unióba, „aztán ha nem tetszik, majd kilépünk”, tette hozzá. Az elejét huszárvágásnak is tekinthetjük, hiszen az elmúlt tíz év a „Koszovó is, Európa is” fából vaskarikájáról szólt – ami okosabban politizálva máris megvalósulhatott volna. Csakhogy az új kormányprogram nyomán is barikádokra indult a koszovói csőcselék.
A magyar miniszterelnök – már „odabentről” – kurucos harcot folytat ugyanannak az Uniónak az értékrendszere ellen, miközben Európa keresztény múltját tekinti a jövő zálogának – a keleti fényes szelek szárnyán, némi képzavarral. Hűséges százezrei pedig az idén kétszer is utcára vonultak a nyugati „gyarmatosítás” ellen.
Egy volt szerb államfő is éppen most magyarázza idegenbe menekülő egyetemistáknak – miközben haza hívogatná őket „nemzetet menteni” – hogy a Szerbiát „meg nem értő világ” ásta el a nemzet huszadik századát. Dobrica Ćosić csak azt felejtette el bevallani, hogy éppen ő volt az egyik elindítója és legfőbb értelmiségi támogatója annak az esztelen politikának, amely a lehető legjobb rajthelyzetből a lehető legnagyobb európai hátrányba sodorta Szerbiát.
A magyar kormány is kénytelen foglalkozni saját egyetemistáival: tandíj-ügyben órákon belül meghátrált a spontán diáközön láttán, csak abból az egyből nem enged, hogy akit „az állam taníttat”, az ne menjen Nyugatra tudását kamatoztatni. Feledésbe merülne, hogy azok öregbítették leginkább a nemzet hírnevét, akik magyar iskolapadokból hódították meg a tudomány csúcsait.
Honnan ez a világfélelem!? Miért van az, hogy teljesen más alapállásból ennyire hasonló ellenérzések születnek a mi mezsgyénken? Vajon Erdély és Koszovó, Trianon és Dayton mindent megmagyaráz!?
Nem kell modern elméletekhez fordulni azért, hogy láthassuk, mennyire felszínes az önelszigetelő gondolkodás. Elég, ha mindkét nemzet saját múltjába tekint vissza: akkor voltak „nagyok”, amikor bátran és gátlások nélkül részt vettek az emberek, népek és eszmék nagy versengésében meg keveredésében: amikor kilépőként és befogadóként viselkedtek, amikor megtűrték sőt támogatták maguk között a másságot. Minden ellenkező előjelű, bizonytalanságra és bezárkózásra épülő politika – legyen az bármily nemes „nemzetmentő” szándékú – eleve kudarcra van ítélve.
Amikor az amerikai külügyminiszter és az uniós külpolitikai főképviselő együtt utazik Belgrádba meg Prishtinába, nem beavatkozni akar, hanem csillapítani, békíteni, elsimítani. Amikor Hillary Clinton aggodalmát fejezi ki egy politikai intézményrendszer átalakítása miatt, akkor az nem félrevezetett bírálat, hanem egy szövetséges jóbarát intő szava. Érdemes elgondolkodni rajta, ahelyett, hogy nagyképűen visszatámadnánk.
Míg a szovjet csatlósrendszerbe tankokkal és gépfegyverrel hajtottak bele országokat, addig az atlanti értékközösségbe senkit sem kényszerítettek. Jobb- és baloldali kormányok egyaránt felismerték, megértették, hogy a 21. század elején ez a legbiztosabb útja a nemzeti érdekek érvényesítésének. Szerbiának és Magyarországnak egyaránt, bárhonnan is indultak. Mindkét nemzetnek jelentős részei élnek más államokban: mindkettőnek egyaránt érdeke, hogy ezek a határok ne válasszanak el – márpedig azok légiesítését ebben a korban kizárólag az Európai Unió és a NATO közös védelmi ernyője szavatolhatja. Ezektől a szövetségektől nem menekülni, hanem hozzájuk minél egyenrangúbban és minél cselekvőbb módon csatlakozni érdemes.
Hercegek, fejedelmek meg nemzetvezérek álma és mentsvára volt a westphaliai függetlenség: nem a népek és főleg nem az emberek boldogabb jövőjének a záloga. Ez utóbbit csak a minél tudatosabb együtt- és „összeműködéssel” lehet elérni. Függetlenségeink nagyon is összefüggenek: békés úton csak együtt, közösen lehet őket kiteljesíteni.
